A skót főváros totál cityjében, a vár tövében található a Princes Street Gardens, magyarul az edinburghi Városliget.
Május második felében voltam, tehát már minden – a fotoszintézisben közvetlenül érdekelt – növény teljes pompájában zöldelt, a japán autógyárak alkalmazottai azonban még nem vehették ki rendes évi (12 napos) szabadságukat, úgyhogy a városban is egészen elviselhető volt az egy négyzetlábra eső turisták száma.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Tavalyi, késő őszi pozsonyi látogatásunk felelevenítésének újabb állomását kezdjük a hajdani Pressburg címerével. Diszkrét dizájn, stilizált háromtornyú vár; visszafogottsága méltó egy olyan városhoz, ahol közel háromszáz éven keresztül koronázták a magyar királyokat. 1919 óta Szlovákia fővárosa, a roppant találó és történelmi ízű Bratislava (szláv testvériség) néven.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ha már vetted a fáradságot és ellátogattál Albániába (és persze ha rendelkezésedre áll egy autó, mert errefelé – mint már írtuk – a vonatozás nem a legmegfelelőbb közlekedési mód), ki ne hagyd Butrintot (vagy Butrintit – tudjátok, az albán mánia a főnevek határozott és határozatlan alakjáról). Túl azon, hogy rajta van az UNESCO Világörökség-listáján, ez a romváros tényleg óriási látvány.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ahogyan azt roppant művelt olvasóink bizonyára tudják, a Pantheon szó eredetileg olyan ókori templomot jelölt, amelyet a pragmatikus görögök, illetve a még pragmatikusabb rómaiak a fontosabb istenségeknek (elvileg valamennyinek) közösen szenteltek (fel). A leghíresebb természetesen az olasz fővárosban látható, de Párizs is rendelkezik eggyel. Mivel a látványosság igen tömény (ez nálunk azt jelenti, hogy több posztra is érdemesnek tartjuk), itt és most csak egy természettudományos érdekességet villantunk fel, röviden, de határozottan, mint Britney Spears a csúnyáját nemlétező alsóneműjét.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Hogy brutálisan őszinték legyünk, az albán fővárosnál egyszer-kétszer jártunk már látványosabb, érdekesebb és színesebb településen is.
Tirana (amely nevét – állítólag – Teheránról kapta, de ez ne vegye el a kedveteket a dologtól) nem az impozáns épületeivel, elképesztően gazdag történelmi és kulturális örökségével vagy az extázisig felkorbácsoló éjszakai életével hívja fel magára a figyelmet.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Csurtusék mindig is imádták a meglátogatott városok piacainak hangulatát. Rómában – az idő szűkössége miatt – mindössze egyetlen ilyen helyet sikerült meglátogatniuk: a Virágok Mezejét.
Maga a placc nem nagy, viszont az áruválaszték kielégítő, s a hely hangulatát csak fokozza, hogy 411 évvel ezelőtt a katolikus anyaszentegyház fix itt végeztette ki Giordano Brunót, az addig már jól bevált máglyás módszerrel.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Minden országban akad olyan látnivaló, amelyet száz útikönyv közül száz bízvást a „kötelező” címkével fog ellátni.
Csurtusék meg gyarlók: bármennyire is hajlamosak vagyunk olykor döngetni a mellkasunkat, hogy mennyire alternatív és formabontó arcok vagyunk, meg hogy bennünket nem érdekelnek az ezerszer lerágott idegenforgalmi csontok (a frászokat nem!), úgy látszik, hiányzik belőlünk az ilyen fokú „csakazértsem!” dac.
Igen, Gernikáról beszélek.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Biztosan emlékeztek Ulster zászlajának, illetve címerének történetére (ha nem, sürgősen tessék utánaolvasni itt.)
Nos, az antwerpeni sztori majdnem ilyen mulatságos: állítólag a várost átszelő folyónál élt egy óriás, aki a helyi Illetékhivatalnál (vagy APEH-nél) dolgozott. Az ő feladata volt gázlópénzt szedni mindazoktól, akik át akartak kelni a helyi folyón, a Scheldt-en.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Útinaplónk következő állomása Shkodra (Shkodër, olaszul Scutari), amit – ha már úgyis Albániában járunk – már csak azért is illendő felkeresnünk, mert ez volt az egyetlen olyan albán terület, ahová (még az első világháborúban) az osztrák-magyar hadsereg befészkelte magát.
Jó, nem maradtunk sokáig (mindössze úgy két évig), de erre való hivatkozással, körültekintően kiválasztott, megfelelő társaságban (na meg pár feles elfogyasztása után) nyugodtan nevezhetjük ősi magyar földnek; a város ezt is ki fogja bírni.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Az elmúlt két és fél évezred során kelták, gallok, rómaiak, vizigótok, majd a muzulmánok, az okcitánok, illetve hát a franciák uralták Carcassone környékét.
Nem, furcsamód a miénk (eddig) még nem volt, még egy rövid időre sem. Ennek ellenére olvassátok el a posztot; ha másért nem, akkor azért, mert olyan várat láttok benne, amilyet eddig csak a Hamupipőkében vagy a többi tündérmesében…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Elmenni Albániába és nem megnézni Kruját – nos, ez olyan lenne, mint Írországban elmulasztani egy kocsmalátogatást, Párizsban kihagyni az Invalidusok dómját, vagy Fokvárosban nem körülnézni a Table Mountain tetejéről.
Kruja azt jelenti az albánoknak, amit nekünk Eger, Szigetvár, Buda és Mohács, összegyúrva – és ezzel a hasonlattal egyáltalán nem túloztam.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Természetesen Vajdahunyad várához is kapcsolódik egy-két legenda; ezek közül ma a várudvaron látható kút köré font történetet meséljük el nektek. Persze garancia nincs, hogy minden száz százalékig úgy történt volna, ahogyan itt alant olvashatjátok, de a lényeg változatlan. Na meg a szájhagyományban pont az a szép, hogy nem dogmák és axiómák felsorolása; sok ilyen, betonba öntöttnek kikiáltott okosságot ismerünk és (ami bennünket illet) nem nagyon szeretjük őket…
Na de hagyjuk az unalmas bölcselkedést és lássuk inkább a mesét:
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Vajdahunyad vára mindenkinek ismerős lehet, aki – akár csak egyszer – sétát tett a budapesti Városligetben.
Tudjuk, hogy olvasóink tájékozottságánál csak általános műveltségük nagyobb, ezért – tényleg csak az együttkacagás miatt – röviden említjük meg azon budapesti turista esetét, aki a Hunyad megyei Vajdahunyadon járva ezekkel a szavakkal csodálkozott rá a föléje tornyosuló középkori építményre: jé, majdnem olyan szép, mint az eredeti!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Krakkói beszámoló-sorozatunk következő állomása egy történeti visszatekintés lesz a város vélelmezett alapításáról és alapítójáról, arról az elsőgenerációs arisztokratáról, akiről elöljáróban még annyit, hogy – bizonyos hírek szerint – még egy huszonegyedik századi magyar polgármestert is megihletett, amikor ennek 1980-ban fedőnevet kellett választania.
A krakkói odaút után következzék tehát Krakus herceg története kicsiknek és nagyobbaknak.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Csurtusék a tavaly elhatározták, hogy a csillagászati tavasz első napjait a szomszédos (jaj-jaj, bocsánat, elnézést szlovák szövetségeseinktől), szóval a baráti Lengyelország egykori fővárosában, Krakkóban töltik, s ha már úgyis ott járnak, élményeiket – ahogyan azt megszokhattátok – megosztják veletek. Eredetileg úgy tervezték, hogy nagyokat sétálnak a híres Óvárosban, arcukat megfürdetik a ragyogó napsütésben és mindenféle árnyékoló szűrőt lesznek kénytelenek használni fotózás közben a vakító, mindenhonnan visszatükröződő napsugarak ellen.
Hát, nem pontosan így történt, de attól még kattintsatok a „tovább”-ra itt lent.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
