2007. júniusi posztunk remake-je (főleg Té tollából):

A szigeten minden négyzetméternyi olyan felület, ahová haszonnövényt lehet telepíteni: kincs. Ahhoz, hogy ezeket gondozni lehessen, oda is kell menni, esetenként permetezővel a hátadon, ásóval a kezedben, neadjisten kistraktorral, rotációs kapával, egyebekkel.
(Innen is köszönöm egykori tanáraimnak a temesvári Mezőgépészeti fakultáson eltöltött felejthetetlen, közel három év során elsajátított szakismereteket; nélkülük nem tudnék ilyen szavakat, mint a rotációs kapa meg a haszonnövény. És mennyivel kevesebb lennék, Istenem…)

Szóval a dimbesdombos szigeten a teraszosítás mellett tették le a voksukat. A képeken – reményeim szerint – látható az építészetileg is értékelendő megoldás.

Döbbenetes látvány egy-egy 30-40 fokos lejtési szögű hegyoldal, amelyen szőlő-, banán- és más ültetvények sorakoznak, másfél-két méteres szélességű, mesterségesen és tiszta, nyers emberi erővel évtizedekkel (olykor évszázadokkal) ezelőtt létrehozott vízszintes teraszokon.

Ilyet én eddig csak Görögországban láttam, illetve a köves alátámasztású megoldást Írországban.
Még pár teraszos kép, de az egész sziget tele van ilyen helyekkel…

Gondoljuk csak el: oda tényleg elég macerás bejárni, a betakarítást is nagyrészt kizárólag manuálisan lehet megoldani.
Igaz az is, hogy láttunk olyan munkagépeket, amelyeket mintha ide, speciálisan ilyen körülmények közé terveztek volna: egészen apró talajgyalu, bulldózer, daru, építkezéseknél betonkeverő, mind-mind olyanok, mintha az eredeti összement volna a mosásban…

És nem csak egyszerűen ágyások vannak a kesakeny teraszokon, hanem, amint látjuk, melegházak is.
Hát ilyen amezőgazdászkodás Madeirán – és ne feledjük el a levada-hálózatot sem, amely mindehhez a vizet szolgáltatja….