A katolikus anyaszentegyház evilági központja nemcsak a művészettörténészek, vallástudósok és agorafóbiások Mekkája (figyelitek ezt az univerzalitásra és megbékélésre való törekvést szimbolizáló játékos metaforát?), hanem az amatőr heraldikusok és vexillológusok is csemegézhetnek az egyházi államban kifüggesztett szimbólumok között. Előre szólok, hogy teológusokkal és vallási elkötelezettekkel elvből nem vitatkozom.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Róma szívében, a Via dei Fori Imperiali egyik végén látható az a monumentális épület, amelyet az olasz nemzet II. Viktor Emánuel királynak, az egyesített Olaszország első királyának tiszteletére emelt. Mintegy 25 év tökölés, vitatkozás, ordibálás, anyázás és hajtépés után 1911-ben fel is avatták azt a létesítményt, amit a hálától csöpögő szívű utókor (dizájnja miatt) A nemzet írógépének, vagy Lakodalmi tortának becéz. Persze hivatalos neve is van: Monumento a Vittorio Emanuele II.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nem sajnáltatni akarjuk magunkat, de irtó nehéz ám egy olyan város nevezetességeiről írni, amelyet évente több tízmillió turista látogat meg, s ahol eddig minden négyzetcentiméterről kábé harmincezer darab nagyfelbontású – amatőr és profi – fotó készült. Mennyivel egyszerűbb és hálásabb feladat lenne mondjuk elmenni Akureyri-be, majd visszajönni és azzal a boldog tudattal beszámolni az ott eltöltött négy napról, hogy biztosan tudunk újdonsággal szolgálni lelkes olvasóink millióinak. Arról nem is beszélve, hogy hazudhatnánk, ahogy a billentyűzetünkön kifér – hiszen ki tudná (és főleg: ki akarná?) leellenőrizni történeteinket. Na, Rómával más a helyzet.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Egy poszt erejéig most tegyünk egy 2000 éves, illetve hét kilométeres kitérőt a római történelmi városközponttól, és látogassunk el abba a negyedbe, amely mintegy hetvenöt éve viseli az EUR elnevezést. Innen már sejthető, hogy nem az egységes európai fizetőeszköz hivatalos rövidítéséről kapta a nevét.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Csurtusék mindig is imádták a meglátogatott városok piacainak hangulatát. Rómában – az idő szűkössége miatt – mindössze egyetlen ilyen helyet sikerült meglátogatniuk: a Virágok Mezejét.
Maga a placc nem nagy, viszont az áruválaszték kielégítő, s a hely hangulatát csak fokozza, hogy 411 évvel ezelőtt a katolikus anyaszentegyház fix itt végeztette ki Giordano Brunót, az addig már jól bevált máglyás módszerrel.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nyugi, nem vagyok annyira fáradt, hogy félrebeszéljek.
Amennyiben vannak olyan olvasóink, akik (pillanatnyi kétségbeesésükben, avagy szimplán azért, mert pont ez és csakis ez hiányzik a lelki békéjükhöz) feltétlenül szeretnének látni egy (majdnem eredeti) piramist, de a Muszlim Testvériség nevű csipetcsapat gondolatától is kirázza őket a hideg, Egyiptomot mostanában nem tekintik frankó turistacélpontnak, ugyanakkor az üvegből készült párizsi verziót meg istenkáromlásnak tartják, nos, nekik a legegyszerűbb Rómába menniük.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Mielőtt nekilátnék a Colosseum dicsőítésének, elöljáróban gyorsan leszögezek két alapvetést:
1.) Az embernek vannak mindenféle kedvencei. Ezek (legyen szó élőlényről, ételről, színről vagy szeretkezési pozitúráról) nem igényelnek magyarázatot, mert egyszerűen VANNAK. Ez és ez a kedvencem ebben és ebben a kategóriába, slussz-passz, nem tudom és nem akarom észérvekkel alátámasztani, és különben is: kinek mi köze hozzá?
2.) Tudom, hogy a Colosseum lerágott csont, Róma egyik szimbóluma, az Eiffel torony és Janet Jackson biztosítótűvel átszúrt mellbimbója után a harmadik legnézettebb látványosság az emberek által lakott Univerzumban, de nem érdekel: mindettől függetlenül nekem ő a római kedvencem.
Megkísérelem elmagyarázni, mennyire.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
