Lassan már nyolc éve, hogy a Nagy Vízen átrepülve futó látogatást tettem legnagyobb katonai szövetségesünk fővárosában. Annak semmi értelme, hogy a kötelező fotókat én is bemutassam, a Fehér Házat, a Kapitóliumot és a Washington emlékművet mindenki hetente harmincszor megnézheti az éppen futó amerikai filmekben.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Sokat gondolkodtam azon, hogy ma kihagyjam-e a témák közül a francia forradalom nyitó napját.
Végül úgy döntöttem, hogy pár mondattal megemlékezem róla. Lehet, egyes olvasóknak furcsának tűnik, hogy egy idegen állam nemzeti ünnepe nekem megér ennyit (pláne hogy Franciaországról van szó, annak a nációnak a hazájáról, amelyik nem tartozik a magyarok kedvencei közé), de megpróbálom megmagyarázni.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Néró csász
ár úgy vonult be a történelembe, mint az őrült költő archetípusa; már (az ókor iránt legalább enyhén érdeklődő) zsenge gyermekek is tudni vélik, hogy felgyújtatta Rómát, s lángjainál hárfáját pengetve, könnyeivel küszködve énekelte egyik kedvenc slágerét, mely – szintén állítólag – Trója feldúlásáról és felperzseléséről szólt.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Rövid megtorpanás után folytatjuk izraeli beszámolóinkat. Amint azt biztosan már érzékeltétek, posztjaink nem időrendi sorrendben követik egymást, hiszen az olyan kiszámítható lenne, mintha mondjuk egy programtervező matematikus, vagy – teszem azt – egy kényszeres technikatanár blogját olvasnátok, amit senkinek sem kívánunk.
Szárnyaljon tehát az alkotó fantázia, és következzék a város, amelyről mindenki tud legalább öt közhelyet mondani – mi is, de nekünk van önbecsülésünk és csak azért sem tesszük. Lássuk tehát a Jeruzsálemet bemutató első posztot, amely mi mással is kezdődhetne, mint
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ebbe a posztba gyűjtöttük össze azon madeirai vegyes apróságok első adagját (élményeket, érdekességeket, megfigyeléseket), amelyek külön-külön talán nem érdemelnek meg egy önálló posztot, de azt se szeretnénk, ha feledésbe mennének. Arról meg nem is beszélve, hogy talán hasznosítható információkat hordoznak azok számára, akik ellátogatnak erre a szuper szigetre.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Azt, hogy a franciák megkülönböztetett figyelemmel kísérik a háborúkban megsérült, nyomorékká vált egykori katonáik utólagos sorsát, már a párizsi metróról szóló posztunkban jeleztük, amikor felhívtuk olvasóink figyelmét a tömegközlekedési járműveken elhelyezett figyelmeztető táblákon olvasható, hivatalos leülés-prioritási sorrendre.
A veterán hadfiak iránti gall gondoskodás nem mai keletű; Párizs egyik emblematikus helyszíne, az Invalidusok (magyarán: a rokkantak) híres épületegyüttese és a hozzá kapcsolódó székesegyház (az Invalidusok Dómja) ezen fokozott odafigyelésnek hangsúlyos bizonyítéka.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Kedves barátaink, Csurtusblog-olvasók!
Ahogyan azt láthatjátok, mától új fejléccel jelenik meg Csurtusék utazási blogja. A fotót én magam készítettem, sk, a dizájnolást pedig az egyik kedves barátom (Slezák Ilona), akinek innen is köszönöm a kiváló munkát. Ha kitalálod, mit ábrázol a fotó (és hol készült), törzsgárda-tagságot nyerhetsz, amivel semmi nem jár ugyan, csak dicsőség. Megköszönnék nektek mindenféle visszajelzést a kommentek között, ami az új dizájnt illeti. Nézzetek körül a többi blogon is, a Konteót kivéve hamarosan mindegyiken látható lesz a változás.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A szigetországok mindig is hordoztak magukban valami furcsát – legalábbis a kontinenslakók szemében. Az, hogy az egykori brit gyarmatbirodalom, valamint az erre rímelő anglomán/anglofón országok jelentős részében a mai napig a rossz oldalon közlekednek, köztudott. De ki gondolta volna, hogy egy teljesen hétköznapi ír szállodai szoba is tud szolgálni meglepetésekkel?
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
British Columbia tartomány fővárosa elég sok szempontból kiemelkedik a kanadai városok közül.
Elsőként természetesen a címert említeném. A két címertartó alak formabontó módon nem angyalokat, griffmadarat vagy szárnyas oroszlánt ábrázol (a roppant gyakorlatias helybéliek szemmel láthatóan nem hisznek ezekben a mesebeli teremtményekben), hanem egy favágót (emlékszünk még a niagarai afférra?), illetve egy halászt. Az európai heraldikusok most biztosan a szívükhöz kapnak és csendes hörgés közepette rábuknak az íróasztalukra, de a vancouveri városatyáknak ez tetszik. Most mit lehet tenni..?
A katolikus anyaszentegyház evilági központja nemcsak a művészettörténészek, vallástudósok és agorafóbiások Mekkája (figyelitek ezt az univerzalitásra és megbékélésre való törekvést szimbolizáló játékos metaforát?), hanem az amatőr heraldikusok és vexillológusok is csemegézhetnek az egyházi államban kifüggesztett szimbólumok között. Előre szólok, hogy teológusokkal és vallási elkötelezettekkel elvből nem vitatkozom.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nem mintha elfogytak volna az érdekességek (vagy a fotók) az izlandi vagy a többi kirándulásokról, de most úgy gondoltuk, hogy – a változatosság jegyében – visszatérünk egy kicsit Dél-Franciaországba, ahol ugyancsak a tavaly jártunk, útban Baszkföld felé, illetve onnan haza.
Szó mi szó, elég furcsa körülmények közepette kerültünk a Provence-ban található Saint-Maximin-la-Sainte-Baume nevű kisvárosba.
Nem, nem az országot becsmérelem; amúgy meg bőven vannak, akik szerint a mostani nemhogy túl kicsi, hanem pont ellenkezőleg…
Aki roppant elfoglalt és irtó kevés szabadideje van, viszont szeretné megnézni magának Izrael legfontosabb és legismertebb épületeit, a legjobb, amit csinálhat az az, hogy elmegy a Mini Izraelbe, ahol (a hollandiai őshöz, Madurodamhoz hasonlóan) miniatűrben megszemlélhető az ország közel 400 kiemelkedő épülete és közterülete, 1:25-ös kicsinyítésben.
Ha már lendületben vagyunk, Reykjavík után egy másik észak-európai fővárossal folytatjuk a Csurtusblog urbánus beszámoló-sorozatát. Mai helyszínünk Észtország, ahol a tavaly nyáron töltöttünk el egy kellemes hetet.
Csillagtúra-szerűen szerveztük meg az ott-tartózkodásunkat, vagyis Tallinn volt a kiindulási pontunk, ahonnan (a városra szánt két nap után) reggelente indultunk, s ahová (a 23.00 óra körüli naplementekor) visszaérkeztünk, tudniillik az ország méretei olyanok (fele akkora, mint Magyarország), hogy a fővárosból egy nap alatt lazán el (és vissza) lehet autózni akár a legtávolabbi sarkába is, pláne nyáron, amikor a 24-ből 20 órán keresztül világos van.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ahogyan azt már többször is említettem, blogunk egyik vastörvénye a politikamentesség. Most is igyekszem ehhez tartani magam, noha az (észak)ír kérdésben meglehetősen sarkos véleménnyel rendelkezem. Az írek és országuk (figyelem: nem államuk-at írtam!) a kedvenceim toplistáján dobogós helyet foglalnak el.
Hacsak nem skandinavisztikával foglalkozik az ember, Reykjavíkról talán még kevesebbet tud, mint Izlandról. Távol áll tőlem még annak a gondolata is, hogy lebecsüljem ezt a várost, melynek lakossága Kecskemétével mérhető össze (az agglomerációban összesen annyian laknak, mint Debrecenben), de valljuk be őszintén: nem az a kifejezetten nyüzsgő metropolisz. Ennek ellenére elismerem: van tapintható hangulata és egyénisége. Mai posztunkban – apró szöveges villanásokkal és pár utcai fotóval – ezt próbálom megragadni és bemutatni. Most hangsúlyozottan általános utcaképeket láthattok, a híres(ebb) helyi középületeket és -tereket majd egy másik alkalommal.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
