Akkoriban a Szovjetunióban való utazgatás nem egészen úgy történt, hogy az egyszeri turista mászkálhatott kedvére, sokkal inkább úgy, hogy mindenhová vitték és igazából állandó kontroll alatt volt. Így aztán nem állíthatjuk hogy rengeteg emberrel ismerkedtünk az utcán és megvitattuk a világ dolgait (ehhez egyébként is kellett volna tudni legalább oroszul), de a fényképeim tanúsága szerint engem nagyon is érdekeltek az emberek, és igyekeztem megörökíteni a nekem egzotikusnak tűnő jeleneteket és figurákat. Vegyük hozzá, hogy bár szovjet, de azért mégiscsak iszlám kultúrkörben mászkáltunk, és szóltak is hogy ne fényképezzünk embereket, mert lehet hogy rossznéven veszik.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Mint mindenhol, úgy Albániában sem hagyhattuk ki a piacokat, mint megtekintendő kulturális látnivalót. Nem annyira balkáni, mint elsőre gondoltuk, de nem is a Vásárcsarnokra, vagy a párizsi piacokra emlékeztet…
A Privoz Európa (egyik?) legnagyobb belterületi piaca, s mint ilyen, logikus módon felkerült Csurtusék odesszai must see listájának dobogós helyére. Azon most nem nyitunk vitát, hogy az ukrán nagyvárost magyarul helyesen Odesszának vagy Ogyesszának kell-e írni (majd megteszitek helyettünk a kommentekben, ha van hozzá energiátok), inkább azzal foglalkozunk, hogy a piacon készített mintegy kétszáz fotó közül kiválogassuk nektek a legérdekesebbeket.
