Mikor Té előjött az ötlettel, hogy lőjjük be Baszkföldet, mint úticélt, én – jó szokásom szerint – nekiestem a térképeknek.
Egy előző posztból láthattátok, hogy az egész nem olyan nagy terület, így logikusnak látszott kijelölni egy bázist, ahol alszunk, és majd onnan mászkálunk fel s alá.
Erre a célra Tolosa ideálisnak bizonyult.
Az egyik baszk megye Vizcaya, annak pedig a ‘fővárosa’ Bilbao, avagy baszkosan Bilbo.
Akinek csak említettük, hogy jártunk ebben a városban is, mindenki fontosnak tartotta, hogy megemlítse azt, ami – úgy tűnik – a legfőbb mondanivaló Bilbaóval kapcsolatban: nevezetesen hogy a Guggenheim Múzeum annyira megváltoztatta, hogy…
A Michelin baszkföldi útikönyve azt írja: „Mondd ki manapság valahol, hogy Bilbao, és azt fogják válaszolni: Guggenheim!„
Hát ennyire.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ezt a posztot vizuális felüdülésnek szánjuk, s a tőlünk megszokott szószátyárságot ideiglenesen visszafogva átadjuk a képeknek a főszerepet.
Az alábbiakban baszkföldi fotóink közül láthattok válogatást; kifejezetten olyan képeket szerkesztettünk be, amelyeken a természeti hangulat dominál, s amelyek – reményeink szerint – áthozzák a vidéki Baszkföld hangulatát. Nekünk nagyon bejött, reméljük, ti sem fogjátok unni.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Minden országban akad olyan látnivaló, amelyet száz útikönyv közül száz bízvást a „kötelező” címkével fog ellátni.
Csurtusék meg gyarlók: bármennyire is hajlamosak vagyunk olykor döngetni a mellkasunkat, hogy mennyire alternatív és formabontó arcok vagyunk, meg hogy bennünket nem érdekelnek az ezerszer lerágott idegenforgalmi csontok (a frászokat nem!), úgy látszik, hiányzik belőlünk az ilyen fokú „csakazértsem!” dac.
Igen, Gernikáról beszélek.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nekünk, magyaroknak nem kell különösebben magyarázni, milyen érzés apró nyelvi szigetként létezni egy minden részletében idegen lingvisztikai környezetben. Végigszopva ezeregyszáz évet az indoeurópai nyelvcsalád három nagy ágának, a szlávnak, a germánnak és az újlatinnak az ütközőzónájában, csakis rokonszenvvel tudjuk szemlélni az ilyen szempontból hozzánk hasonló nációkat, még akkor is, ha köztünk és köztük a (remélhetőleg kölcsönös) szimpátián túl semmi közös nincs (a Szíriuszt meg a speckó DNS-spirálokat most talán hagyjuk).
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
