Reykjavík 1.0 – Utcai csendéletek

Hacsak nem skandinavisztikával foglalkozik az ember, Reykjavíkról talán még kevesebbet tud, mint Izlandról. Távol áll tőlem még annak a gondolata is, hogy lebecsüljem ezt a várost, melynek lakossága Kecskemétével mérhető össze (az agglomerációban összesen annyian laknak, mint Debrecenben), de valljuk be őszintén: nem az a kifejezetten nyüzsgő metropolisz. Ennek ellenére elismerem: van tapintható hangulata és egyénisége. Mai posztunkban – apró szöveges villanásokkal és pár utcai fotóval – ezt próbálom megragadni és bemutatni. Most hangsúlyozottan általános utcaképeket láthattok, a híres(ebb) helyi középületeket és -tereket majd egy másik alkalommal.

A települést (melynek neve Füstölgő Öblöt jelent – úgy látszik, már a legelső telepesnek, Ingólfur Arnarsonnak is gondot jelentett a füst és a vízpára közötti különbségtétel) valamikor az izlandi honfoglalás elején alapították, tehát nagyjából 870-872 között. Kábé kilencszáz évig sima kis halászfalu volt, az errefelé megszokott nagyságú (?) lakossággal, vagyis pár tucat, később pár száz fővel. Amikor a 18. században a dánok létrehozták a helyi hal- és gyapjúfeldolgozó ipart, ezt a környéket nézték ki maguknak kiindulási pontnak. Csak 1786-ban kapott városi rangot (és ezzel párhuzamosan önálló vásártartási jogot), elsőként a szigeten.

Amikor 1845-ben a helyiek (Koppenhága engedélyével, jó pár évtizedes kényszerű szüneteltetés után) újjáélesztették saját törvényhozásukat, a hagyományosan (a tizedik század óta) Thingvellirben ülésező országgyűlés (az Alþingi) Reykjavíkba költözött, s innen számítható a település átlényegülése kvázi fővárossá. 1918-ban már a félszuverén (továbbra is Dánia protektorátusa alatt maradó) Izland hivatalos fővárosa, amit aztán az 1944-ben kikiáltott köztársasági státusz tesz teljessé.

Ennyit a történelemről.

Ha Reykjavík belvárosának utcáin sétálgatsz (pláne így szeptember legvégén), egyáltalán nem az az érzésed, hogy egy fővárosban kószálsz. Képeink egy része csütörtök délután, másik része vasárnap délben, a harmadik adag pedig hétfő délelőtt készült, de a fíling mindhárom alkalommal nagyjából olyan volt, mintha vagy kijárási tilalom lenne, vagy egy olyan kézilabda-világbajnokság döntőjét adnák éppen a tévében, ahol Izland válogatottja mérkőzik valamelyik ősellenféllel (mondjuk a dánokkal). Pár bámészkodó turistán és (minden valószínűség szerint eltévedt vagy részeg) vidékin kívül alig láttunk embert. Lehet, hogy júliusban egymás sarkát tapossák errefelé a járókelők, de most kifejezetten ciánozás utáni hangulat uralkodott a közterületeken, amit olyan nagyon nem bántunk, mert kiválóan lehetett fényképezni. Még nyugdíjas japán turistacsoportból is csak egyet láttunk, ami azért rengeteget elmond a hajmeresztő szituációról.

Ami első blikkre feltűnik, az a házak színe. Szinte tapintható, hogy az izlandiak sóvárognak a karakteres, messziről is jól megkülönböztethető épületek iránt, ugyanakkor ezek a színek valahogy nem csiricsárék; még ezekben is érzékelhető bizonyos visszafogottság. A házak jó részének falai pedig olyan (ugyancsak színes) hullámpalával (esetenként fémlemezzel) vannak borítva, amit más tájakon leginkább tetőfedésre használnak. Vélelmezem, hogy az időjárásnak ez áll a leginkább ellen, elvégre ki a fenének lenne kedve a folyamatosan és erőteljesen az óceán felől fújó, komoly mennyiségű párát szállító szél miatt évente újravakolni a külső falakat? Málladozó vakolatot amúgy egy tenyérnyit sem láttunk, pedig bizonyisten kerestünk.

A másik furcsaság (ami – tudjuk – nem feltétlenül izlandi sajátosság, de nekünk itt tűnt fel a legjobban) az, hogy kevés ablakon van függöny, vagy ha van is, azt nem húzzák be. A földszinti lakások jó részébe be tud kukkantani az ember, ha olyan bunkó és kíváncsi, mint mi vagyunk. Itt északon vagy kevesebb az igény a privacy-re, vagy az emberek diszkrétebbek és jólneveltségük tiltja, hogy a másik intim szféráját akárcsak vizuálisan is megsértsék.

A nagyvárosiasabb utcaképeket a reykjavíki öblöt szegélyező gyorsforgalmi úton (maximálisan megengedett sebesség 60 km/h), a Saebrauton lehet fotózni, de a komolyabb forgalmon és közlekedési dugókon szocializálódott szem itt is csalódni fog. Persze munkanapokon reggel fél nyolc és délután öt körül itt is előfordul, hogy meg kell várni két-három lámpaváltást a kereszteződésekben, de olyan jelenetek elképzelhetetlenek, mint a Hungária körúton vagy az M1/M7 budai bevezetőjén.

Végezetül megmutatom nektek a kedvenc reykjavíki épületem, ami a belváros szívében található. Szerintem ehhez nem kell semmiféle kommentár.

10 hozzászólás

 1. zweitakt — 2012-10-08 12:20 

A függönyökhöz, illetve azok hiányához:
Énnékem azt mesélték, hogy halászfalvakban sokat van a ház ura távol az otthontól, és az asszony -nyilván- egyedül marad.
Ha behúzza a függönyt, az azt jelenti, hogy olyan dolgot cselekszik éppen, amit nem szabad senkinek sem meglátnia. (Értsd: csalja az urát, aki épp garnéla/tonhal/hering után kajtat az óceánon, életét is kockára téve, míg ő… khm… múlatja az időt.)
Tehát ha nincs függöny = az ház asszonya feddhetetlen életet él odahaza, nincs takargatni valója.
És ezzel párhuzamosan a helyi nyilvános ház ablakai viszont be vannak függönyözve. Ilyen helyeken ez a piros lámpa….;-)

 2. zweitakt — 2012-10-08 12:26 

Köszi a beszámolót!
Érdekes az épületeken itt is a fortocska a divatos.
Az ablakklímának tűnő (de nem hiszem, hogy az) dobozkák az ablakokban az vajon valami spéci szellőztető? Netán rekuperátor? Vagy csak valami légterelő, hogy a Forrest Gump féle oldalról meg alulról eső hó/eső kint rekedjen, a friss luft meg béfáradjon?
Tudsz erről valamit, kedves Tiboru?

 3. rognork — 2012-10-08 13:07 

Hollandiában is hasonló földszinti ablakok vannak, aminek elég egyszerű a magyarázata (ott legalábbis). A hajós népeknél a férj ugye elég sok időt töltött házon kívül, ami kiváló lehetőséget biztosított az asszonynak félrelépni. Hogy ennek még a látszatát is elkerüljék, nagy ablakok előtt élték az életüket.

 4. rognork — 2012-10-08 13:08 

hát egy kicsit elléptem a géptől, és valaki megelőzött…

 5. tiboru — 2012-10-08 13:52 

@zweitakt:

Azokat az izéket én is néztem, de nem tudtam rájönni, hogy micsodák. Talán az állandó izlandi olvasóink (legalább ketten vannak, ha hinni lehet a Google Analytics-nek) talán megfejtik nekünk a rejtélyt…

 6. tiboru — 2012-10-08 13:52 

@zweitakt:

A magyarázat tetszetős, elfogadom :-)

 7. dmarci — 2012-10-08 17:05 

Itt van egy vicces izlandi reklám John Cleese-el, angol (vagy izlandi) tudás kell hozzá.
http://www.youtube.com/watch?v=nc1eRmk7ijc

 8. francescodottckozma — 2012-10-11 11:26 

Örvendek, hogy jól telt :-)
Egy északabbra lakó ismerősöm, amikor itt sétáltunk a sekély tengerben a szomszéd faluig (amint kimegyünk az ajtón és át a parkolón, papucsban, mindjárt, most októberben is), a náluk állandóan szotyogó hideg esőre tett finom megjegyzéseimre azt mondta: kedvez a munkamorálnak! Jujj, mondom :-) Esetleg az Izlandon tapasztalható finom strandidő is kedvez a munkamorálnak, ezért nem ülnek a házak előtt a kávézók teraszain? Ízlése válogatja. De ilyen jó, a VALÓDI helyet bemutató, nem utazási iroda reklámja féle összeállítást a város valódi arcáról még nem láttam, köszönet érte a szerzőknek, szívesen olvassuk a folytatást. Addig az itteni zimankós őszből (Toscana, Tavasz 2.0 verzió/2012) virágot küldök a szerzőknek – friss, vasárnapi: https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn1/557654_2437744718477_1520375588_n.jpg

 9. tiboru — 2012-10-11 16:24 

@francescodottckozma:

Köszönjük a méltatást és a vasárnapi virágokat; ez utóbbit virtuálisan azonnal át is nyújtottam a nejemnek, Csurinak, akinek kevesebb az ideje, mint nekem, de majd ő is jegyez izlandi posztot (is)… :-)

 10. csapos — 2012-10-11 22:19 

@zweitakt:

Már bejelentkeztem, és elkezdtem fogalmazni a fortocskáról a kommentet, gondolván én leszek az első aki észreveszi. Nem jött be, megelőztél. A fura terelők szerintem a téli szél hatását hivatottak csökkenteni.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.