El kell ismernünk, hogy blogunkban a köztes-európai térség sajnálatos módon alulreprezentált. Mivel nem szeretnénk azt a tévképzetet erősíteni, mely szerint Csurtusék érzéketlenek a történelmileg determinált regionális elkötelezettséggel szemben, mai posztunkban ezt a jelenséget próbáljuk majd orvosolni. Új kommunikációs offenzívánk első lépése legyen mondjuk a lengyel tengerparti város, Gdańsk, ahol csak T. járt (ő is mindössze három napot töltött ott), ezért színekről, virágokról, felhőkről és hasonlókról nem tudunk beszámolni.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Lengyelország – Gdańsk
3
Egy idegen városba érkező turista első problémái egyike a településen belüli helyváltoztatás, ezen belül a tömegközlekedési lehetőségek szemrevételezése: hogyan fogok eljutni A-ból B-be, mennyit kell gyalogolnom a látnivalók között, átlagosan hány tömegszerencsétlenség történik 24 óra leforgása alatt, száz turistából hányat szoktak megkéselni, kirabolni és/vagy megerőszakolni naponta a lelkes helybéliek, satöbbi.
Tiboru rajongása a kiemelkedő hadtörténelmi személyiségek iránt (amit Csuri nem mindig oszt, de ez legyen az ő baja) nem ismer határokat. Ily módon semmi meglepő nincs abban, hogy mai posztunk az albánok nemzeti hőse (és a magyarok nagy barátja), Szkander bég halála helyszínéről, Lezha városáról szól.
Amikor az ember külföldre készül, a turisztikai és gasztronómiai érdekességek mellett nem árt, ha képbe kerül az ottani fizetőeszközök, valamint azok használata vonatkozásában, és az is jól jön, ha – teszem azt – a helyi árak és (miért ne?) a bérek alakulásáról meg az életszínvonalról is van némi fogalma.
Hogy ne csak a mediterrán-szubtrópusi fílinget közvetítsem, engedtessék meg nekem egy nagyon rövid kitekintés Skócia fővárosára, s azon belül a helyi várra.
Ahhoz, hogy egy ír (dublini avagy vidéki) kocsmában a külföldi teljes értékű embernek érezze magát, sajnos nem elég 
Külföldön (vagy akár belföldön) sétálva a turista számtalan olyan képet készít(het), amelyek nem illeszthetők egyetlen témakörbe sem. Nem építészeti műremeket örökít meg, nem történelmi emlékhelyről tanúskodik, nem kapcsolódik híres emberhez, de még csak egy meztelen nőt (vagy férfit – lám, milyen korrektek vagyunk) sem ábrázol.
A klasszikus utazási blogok egyik legszembetűnőbb hiányossága, hogy míg – teszem azt – Párizsról vagy Rómáról (esetleg Amszterdamról) posztok ezrei, továbbá fényképek tíz- és százezrei szólnak, az átlagos idegenforgalmi érdeklődés látókörén kívül eső területek méltánytalanul kevés fényt kapnak. A Csurtusblog ilyen szempontból is igyekszik kivételt képezni, s (a még várólistás albán, kubai, brijuni és más posztok mellett) a jövőben egy olyan országgal is változatosabbá teszi kínálatát, amelyről idehaza elég keveset tudunk.
Folytassuk albániai útibeszámolónkat egy mindenkit érdeklő témával: a közlekedéssel, ráadásul a közútival, hiszen ebbe volt igazán alkalmunk belekóstolni az 1200 kilométer során, amit 
