Albánia mindig is piszkálta Csurtusék fantáziáját. Eddig négy posztban meséltünk nektek ottani élményeinkről, de rájöttünk, hogy egy igazi, alapos bevezetővel még adósok vagyunk. Ahogyan az látszik, a kronológia nem mindig az erősségünk: az ország-felvezető csak most következik, de ez ne zavarjon meg senkit.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A Brijuniról szóló bevezető posztunkban már említettük, hogy a sziget igencsak bővelkedik állatokban: szarvasok, fácánok, pávák élnek ott háborítatlanul, hogy a halakról meg a torkuk szakadtából csicsergő énekesmadarakról ne is beszéljünk.
Mai írásunkban a kis isztriai állathatározó újabb fejezetét tárjuk elétek, megspékelve egy olyan találkozással, amely méltán pályázhat a Csurtusék mindeddig legmegrázóbb állatos élménye címre.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Hadd fárasszam pár mondat ír történelemmel és heraldikával a Nagyérdeműt.
Azt ugye mindenki tudja, hogy a Zöld Szigetnek négy történelmi tartománya van. Mivel az írek már évszázadokkal a Guinness sör megszületése előtt is rendkívüli módon gyakorlatiasak voltak, a négy fő égtáj szerint regionalizálták hazájukat: Leinster a keleti (zöld alapon arany hárfa), Munster a déli (azúr alapon három aranykorona), Connacht a nyugati (a sasos-kardos osztott rész), míg Ulster az északi régió volt (róla írunk ma).
Valaha volt egy ötödik is (Meath), de ezt Leinster bekebelezte, vele most nem foglalkozunk.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A gallok országára tényleg nem lehet ráfogni, hogy unalmas vagy egysíkú lenne; van itt minden, mint a végvári búcsúban: Azúrpart, Mont Blanc, elzászi fehérbor (még akkor is, ha ez annyira francia, mint amennyire a székely köménypálinka román), aztán ott van Párizs, a pár poszttal előbb már említett Mont Saint-Michel, hogy a Loire völgyének mézesmázos kastélyairól vagy a lyoni pályaudvar férfivécéjének piszoárjáról ne is beszéljünk.
Mindezektől függetlenül, a 23 történelmi francia tartomány közül személyes kedvencem Bretagne (ezt Normandia követi, róla talán majd később).
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Bolyongásaik során Csurtusék már találkoztak egy-két folyóval, patakkal, tóval és forrással, de viszonylag rövid tanakodást követően egyhangúlag (egészen pontosan 2:0 arányban) megszavazták, hogy a dél-albániai Syri i Kaltër (Kék Szem) ott tanyázik az élmezőnyben, s ezen a helyezésen még a környéken fellelhető több köbméternyi szemét sem tud rontani.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Következő állomásunk a breton-normand határon elterülő Szent Mihály-hegy (Mont Saint-Michel), egy olyan látnivaló, amely a turistacsalogató érdekességekkel amúgy is jól eleresztett Franciaországba látogatóknak – szerintünk – kötelező kéne legyen.
De – számomra érthetetlen módon – nem az. Utánanéztem, és a francia büntető törvénykönyvben a mai napig nem szerepel a „Mont Saint-Michel meglátogatásának elmulasztása” nevezetű tényállás, pedig minimum a szándékos alakzatát bele kéne venni.
No, csapjunk a lecsóba.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Szégyen és gyalázat, de a portugál zászlót még nem mutattam be. Most megteszem, de vexillológiai értekezést nem akarok elkövetni, mindössze a címerről, illetve ezen belül arról a furcsa, kör-, illetve gömb alakú izéről szeretnék pár mondatot szólni, ami a klasszikus címerpajzsot körülveszi.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Egy poszt erejéig hagyjuk itt a jó öreg Európát, és vessük vigyázó szemeinket ismét a juharsziruppal folyó Kánaán felé.
Az összesen 8900 kilométeres, „a világ leghosszabb nem őrzött” határának nevezett Kanada-USA vonalon elterülő vízesés, illetve a körülötte kialakult idegenforgalmi centrum komoly vonzerőt gyakorol a turistákra (évi 13-14 millió érdeklődőről beszélnek).
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Minden önérzetes városnak megvan a maga építészeti szimbóluma, s Baku ilyen szempontból sem kivétel. Rómának a Colosseum, Párizsnak az Eiffel-torony, New Yorknak az Ikertornyok (bocs, ez már sajnos nem aktuális), az azeri fővárosnak a Szűzgarázs, akarom mondani a Szűztorony a jelképe.
Nézzük meg közelebbről ezt a furcsa, már-már titokzatos építményt.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Hogy mit lehet írni erről a törpeállamról egy utazási blogban? Hogy én is használjam a leggyűlöletesebb választ, amit különféle interjúalanyoktól naponta százszor lehet hallani a médiumokban: a kérdés jó.
Elvégre tényleg egy önálló monarchiáról beszélünk, amely tagja ugyan az ENSZ-nek, de például saját pénzneme nincs (a svájci frankot használják), nem rendelkezik saját vasúttársasággal (az Osztrák Államvasutak szolgálják ki a biztosan egekbe szökő igényeket mind a kilenc és fél kilométernyi szakaszon), sőt, ami még borzasztóbb, focicsapatai is a svájci második ligában játszanak.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A blogunk olvasói által megszokott kedélyes, tréfálkozó hangnem ideiglenesen (vagy ahogy a tévé- és rádiókommentátorok jelentős hányada mondja: ideglenesen) felfüggesztetik.
Az ok: ebben a posztban a kijevi Csernobil Múzeumban tett látogatásom felelevenítése lesz a téma. Összesen három fotót tudtam készíteni, majd olyan fokú letargia lett úrrá rajtam, hogy a gépet eltettem és csak bámészkodtam tovább. Az elmúlt napok-hetek hírei, a Japánban történt tragédia különösen aktuálissá teszik a témát.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nekünk, magyaroknak nem kell különösebben magyarázni, milyen érzés apró nyelvi szigetként létezni egy minden részletében idegen lingvisztikai környezetben. Végigszopva ezeregyszáz évet az indoeurópai nyelvcsalád három nagy ágának, a szlávnak, a germánnak és az újlatinnak az ütközőzónájában, csakis rokonszenvvel tudjuk szemlélni az ilyen szempontból hozzánk hasonló nációkat, még akkor is, ha köztünk és köztük a (remélhetőleg kölcsönös) szimpátián túl semmi közös nincs (a Szíriuszt meg a speckó DNS-spirálokat most talán hagyjuk).
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nyugi, nem vagyok annyira fáradt, hogy félrebeszéljek.
Amennyiben vannak olyan olvasóink, akik (pillanatnyi kétségbeesésükben, avagy szimplán azért, mert pont ez és csakis ez hiányzik a lelki békéjükhöz) feltétlenül szeretnének látni egy (majdnem eredeti) piramist, de a Muszlim Testvériség nevű csipetcsapat gondolatától is kirázza őket a hideg, Egyiptomot mostanában nem tekintik frankó turistacélpontnak, ugyanakkor az üvegből készült párizsi verziót meg istenkáromlásnak tartják, nos, nekik a legegyszerűbb Rómába menniük.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Brijuni szigetére menet az út utolsó 25 kilométerét eléggé nagy vágtában tettük meg, hogy elérjük a „kompot”.
(Nem is tudom, miért beszéltünk állandóan kompról, mikor pedig tudtuk, hogy a szigetre nem mehet fel autó, na de mindegy is – el akartuk kapni a hajót, mert a következő csak másfél óra múlva indult, úgyhogy tempósan mentünk.)
A félsziget alsó csücskén átvágva Fazane felé áthaladtunk egy Vodnjan nevű kisvároson, amely még kutyafuttában az autóból is kellemes kis helynek tűnt.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Mint mindenhol, úgy Albániában sem hagyhattuk ki a piacokat, mint megtekintendő kulturális látnivalót. Nem annyira balkáni, mint elsőre gondoltuk, de nem is a Vásárcsarnokra, vagy a párizsi piacokra emlékeztet…
Kellemes összevisszaság, sok áru, mediterránba oltott balkáni fíling, többnyire kedves árusok, közepes tisztaság, nyüzsgés – egyszóval teljesen piacszerű :)
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
