Róma szívében, a Via dei Fori Imperiali egyik végén látható az a monumentális épület, amelyet az olasz nemzet II. Viktor Emánuel királynak, az egyesített Olaszország első királyának tiszteletére emelt. Mintegy 25 év tökölés, vitatkozás, ordibálás, anyázás és hajtépés után 1911-ben fel is avatták azt a létesítményt, amit a hálától csöpögő szívű utókor (dizájnja miatt) A nemzet írógépének, vagy Lakodalmi tortának becéz. Persze hivatalos neve is van: Monumento a Vittorio Emanuele II.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
El kell ismernünk, hogy blogunkban a köztes-európai térség sajnálatos módon alulreprezentált. Mivel nem szeretnénk azt a tévképzetet erősíteni, mely szerint Csurtusék érzéketlenek a történelmileg determinált regionális elkötelezettséggel szemben, mai posztunkban ezt a jelenséget próbáljuk majd orvosolni. Új kommunikációs offenzívánk első lépése legyen mondjuk a lengyel tengerparti város, Gdańsk, ahol csak T. járt (ő is mindössze három napot töltött ott), ezért színekről, virágokról, felhőkről és hasonlókról nem tudunk beszámolni.
Egy idegen városba érkező turista első problémái egyike a településen belüli helyváltoztatás, ezen belül a tömegközlekedési lehetőségek szemrevételezése: hogyan fogok eljutni A-ból B-be, mennyit kell gyalogolnom a látnivalók között, átlagosan hány tömegszerencsétlenség történik 24 óra leforgása alatt, száz turistából hányat szoktak megkéselni, kirabolni és/vagy megerőszakolni naponta a lelkes helybéliek, satöbbi.
Tiboru rajongása a kiemelkedő hadtörténelmi személyiségek iránt (amit Csuri nem mindig oszt, de ez legyen az ő baja) nem ismer határokat. Ily módon semmi meglepő nincs abban, hogy mai posztunk az albánok nemzeti hőse (és a magyarok nagy barátja), Szkander bég halála helyszínéről, Lezha városáról szól.
Amikor az ember külföldre készül, a turisztikai és gasztronómiai érdekességek mellett nem árt, ha képbe kerül az ottani fizetőeszközök, valamint azok használata vonatkozásában, és az is jól jön, ha – teszem azt – a helyi árak és (miért ne?) a bérek alakulásáról meg az életszínvonalról is van némi fogalma.
Hogy ne csak a mediterrán-szubtrópusi fílinget közvetítsem, engedtessék meg nekem egy nagyon rövid kitekintés Skócia fővárosára, s azon belül a helyi várra.
Ahhoz, hogy egy ír (dublini avagy vidéki) kocsmában a külföldi teljes értékű embernek érezze magát, sajnos nem elég 
