Azt már talán említettük, hogy a keresztény vallási helyszínek sűrűségét tekintve Örményországgal talán csak a Vatikán tud versenyezni. Az örmény történelemnek nincs olyan szelete, amely értelmezhető és megérthető lenne anélkül, hogy ne futnánk bele egy-egy kósza székesegyházba, kolostorba, temetőbe vagy más egyházi vonzatú látnivalóba. A Jerevántól alig 25-30 kilométerre található Geghard kolostoregyüttes egyike a legfestőibbeknek, amit valaha is láttunk.

Látványossága főként annak tulajdonítható, hogy a negyedik században alapították (állítólag maga Világosító Szent Gergely, az örmény apostoli egyház létrehozója), s nagyrészt sziklába vájták az ezerhatszáz évvel ezelőtti építők. Neve magyarul annyit tesz, hogy „lándzsa”, ami első blikkre elég harcias elnevezésnek tűnik egy olyan helyszín esetében, ahol a világ legbékésebb szakmáját, a zsolozsmázást művelő szerzetesek múlatták az időt, de ha utánanézünk az etimológiának, rájövünk, hogy a kereszten függő Krisztust megsebző dárdáról kapta a nevét: évszázadokig itt őrizték ugyanis azt a kegytárgy-fegyvert, amely napjainkban Etchmiadzinban látható.

A környék természetes szépsége azokat is megérinti, akik (különböző okokból, például heveny kolostormérgezés okán) nem túl fogékonyak a spirituális látnivalók iránt. A szűk völgyben, a kétoldalt meredeken emelkedő sziklafalak tövében klasszikus hegyipatak biztosítja az alapzajt (ha eltekintünk persze a kolostor előtti parkolóban egymás lökhárítójába érő turistabuszok motorjának folyamatos duruzsolásától), s ha az ember mindeddig elmulasztotta volna feltölteni az örmény nemzeti zászló- és szentkép-készleteit (a különböző ízű, szagú és állagú csurcskelákról és a nagyon finom kalácsokról nem is beszélve), nos, az sem kell bepánikoljon, mert a parkolóban több tucat alkalmi és állandó árus garantálja az utánpótlást ezekből az alapvető örmény termékekből.

A sziklákba vájt, különböző méretű termek (kápolnák, imatermek, a szerzetesek hálófülkéi és közös használatú helyiségek, satöbbi) belső világítása nem igazán teszi lehetővé, hogy a miénkhez hasonló, meglehetősen amatőr technikai színvonalat képviselő fényképezőgépekkel értékelhető illusztrációkat készítsen az ember, úgyhogy kénytelenek lesztek becsszóra elhinni nekünk, hogy a látvány megéri a közel egyórás zötykölődést a meglehetősen váltakozó minőségű úton. Van itt például (megismétlem: mélyen a szikla belsejébe vájt termekben) olyan forrás, amelynek bőrszépítő és egészségvédő hatására még a háromdiplomás idegenvezetőnk is letette a nagyesküt; töltött is egy másfél literes üvegbe, hogy hazavigyen belőle. Aztán persze szanaszét, amerre nézel, domborművek, hacskárok (Csuri már régóta feni a fogát, hogy ezekről külön posztot ír…), ősi címerek, szentek és titokzatos, mára elfeledett jelentésű szimbólumok követik egymást a falakon.

Geghard nem csak belső termeket, hanem külső templomokat is magába foglal. Ezek (a sziklakolostorhoz képest legalábbis) kifejezetten modern építmények, hiszen a 13. század derekán készültek, ugyanabból a kőből, amit – körülnézve – mindenhol láthatunk. Talán emiatt is tűnik olyan kompaktnak, egységesnek és harmonikusnak az egész komplexum.

Ha nincs kocsitok, Jerevánból marsrutkával (tudjátok, az ottani iránytaxik) is elmehettek Geghard közelébe, egészen Garniig, potom 300 dramért (ez 160 forint). Onnan még úgy 8 kilométer Geghard, de ha nem szeretnétek másfél órát gyalogolni, Garniból Geghardig 1000-1500 dramért elvisznek a helyi élelmes fuvarozók. Ha kényelmesebben szeretnéd megoldani, a fővárosban számtalan helyen lehet félnapos (például geghardi célállomású) autóbuszos túrákra feliratkozni. Egy személyre ez 5-6 ezer dramba kerül (2700-3200 forint), amiért elvisznek, megvárnak (másfél-két óra bámészkodás szerintem  elég) és vissza is visznek Jerevánba.

A geghardi kirándulást amúgy érdemes összekötni a fentemlített Garni mellett található görög-római templom megtekintésével, amiről majd később írunk.