Dublin: Vegyes fotók

Mindazt, amit a párizsi finomvegyes poszt bevezetőjénél írtunk, most is fenntartjuk.

Olyan vegyes (vagyis különösebb kategóriába nem illeszthető) fotók következnek tehát, amelyeket ezúttal (egészen pontosan két évvel ezelőtt ősszel) az ír fővárosban készítettünk.


A Liffey, vagyis Dublin folyója. Méreteit tekintve olyan Maros-Temes közöttire pozicionálnánk. Noha minden harmadik ír ballada megemlíti (vagy legalábbis utal rá), az az igazság, hogy olyan nagy benyomást nem tett ránk. Ráadásul amióta tudjuk, hogy – a közvélekedéssel ellentétben – még a Guinness-hez sem innen nyerik a vizet, szinte minden érdeklődésünket elveszítettük iránta. Ugye, Zig Zag, milyen elkeserítő..?
A brit kultúrát és civilizációt (mint a több száz évig tartó angol uralom következményeit) minden pillanatban és minden utcasarkon érezni lehet – és most nem csak a nyelvre gondolok. Itt vannak például a dublini buszok, amelyek közül több járaton emeletesek közlekednek, csak a színük nem vörös, mint londoni kollégáiké. Az emeleti rész városnézésre is kiváló.
Az ír nyelv (beszélt és írott formájában egyaránt) roppant érdekes, ráadásul még hagyományos betűtípusaik is vannak, amelyeket többek között a kétnyelvű KRESZ-táblákon is használnak. Csak azt magyarázza el nekem valaki, hogy az Északkal, illetve a Déllel szemben a nyugatot miért írják írül kisbetűvel?
Az utóbbi öt évben a közép-kelet-európai bevándorlók, illetve vendégmunkások egy kicsit megkavarták Dublin (és a vidéki Írország) csendes, nyugodt és kicsit provinciális légkörét. A fővárosban több tízezer lengyel, magyar, balti térségbeli és orosz dolgozik, akik – ha az ír nemzeti ételnek számító krumplin túl hazai ízekre is áhítoznak – ilyen kis közértekbe ugranak be megvenni az otthoni alapanyagokat. Dícséretes az együttélésre törekvés: ebben a boltban például lengyel, román, moldáv, litván és orosz cuccokat láttam (bent sajnos nem engedtek fotózni, hiába mondtam, hogy százmilliók fogják olvasni a cikket és megnézni a fényképeket…)
Nincs ám szégyenkeznivalónk nekünk sem (?), noha az itt látható Gulyás Corner kirakatban is látható áruválasztékának 70 százaléka kimerült a hazai zacskós levesekben,
Piros Aranyban és 3 az 1-ben típusú instant kávéban… Valljuk be, az azért durva honvágy lehet, amire már egy Knorr-féle chilis bab is orvosságot nyújt… Be szerettem volna menni, de az Open felirat és a bent világító lámpák ellenére zárva volt. No nem baj, biztos új bolognai spagetti-szállítmány érkezett…
Ez az autó az általam csak Guinness-kommandónak nevezett különítmény szolgálati gépkocsija. Ezek a legények azzal foglalkoznak, hogy rajtaütésszerűen ellenőrzik a kocsmákat, pontosabban a Guinness-tárolás és csapolás feltételeit. Ha bármiféle szabálytalanságot találnak a fekete sör forgalmazásával összefüggő, szerződésben vállalt kötelezettségekkel kapcsolatban, a büntetés rettenetes: határozott időre megvonják a Guinness-értékesítési jogot… Ugye ti is beleborzongtatok?
Ezt a lámpát csak úgy lefotóztuk; semmi tanulságban, következtetésban vagy hasonlóban nem törjük a fejünket. Simán tetszett. Van ilyen.
Dublinban kétféle bérautót lehet látni. Az egyiken az általunk is megszokott, nemzetközi TAXI felirat olvasható, a másik csoportot a vélelmezhetően nemzeti érzelmektől kicsit túlfűtött tulajdonos (vagy társaság) autói, amelyek tetején a TACSAI olvasható. Ennek a kiejtése ugyancsak taxi. Jópofa, szerintem. Én is szívesen látnék Budapesten TAKSZI dobozkájú kocsikat. Tényleg, na, poénos lenne.
Lengyel testvéreinkről köztudott, hogy mennyire hazafiak és mindenben mennyire ragaszkodnak szeretett Polskájukhoz. Nos, a Guinness-központtól (!) körülbelül 50 méterre fotóztam ezt a képet: egy üres, Tyskie márkájú sörösüveg és egy ugyanolyan, összegyűrt sörösdoboz árválkodott egy kőpadon. Hiába, a hazai ízek varázsa.
A globalizáció, valamint az EU egyik előnye, hogy az áruk, szolgáltatások és a munkaerő viszonylag korlátozás nélkül áramolhat. Lám, a Dame Street egyik kirakatában ez a magyar fogászati vállalkozást hirdeti magát, s a plakát bal alsó sarkában még a hivatalos „itthon otthon van!” logó is felfedezhető.
A kora reggeli (nyolc-fél kilenc körüli) utcakép… Dublinban olyan párás a levegő, hogy reggelente a macskakövek olyan nedvesek, mintha esett volna, pedig nem. Vezetni ott nem vezettünk, de máshol próbáltuk már, és tudjuk, hogy ez mennyire bír csúszni a kerekek alatt. De gyalogosnak hangulatos.

Egy valóban sokkoló képpel folytatjuk, ami a híres St. James’s Gate-nél található Guinness-központ egyik sörözőjében kaptunk lencsevégre. Csak erős idegzetűeknek! Igen, nem képzelődtök, és nem is a fénytörés játszik veletek csúnya játékot: a fotón látható fiatalember becsülettel végigállta a sort, majd kért egy korsó világos sört… Tudom, hogy hihetetlen, de esküszöm, hogy így történt; szemtanúja voltam a jelenetnek!

Az írek elképesztő toleranciáját mutatja, hogy az illető túlélte. És persze önmagában már az is elképesztő, hogy a Guinness-gyár kóstoló-helyiségében (a saját terméken kívül) körülbelül ötféle lager, illetve pils típusú sört is lehet fogyasztani – és nemcsak ír, hanem pl. holland gyártmányt is (egy ír posztban azért sem írom le a nevét). Szakértői kritikát a Guinnessről pedig itt olvashatsz. A Kontár Komlókutatót amúgy nagyon kedveljük, igaz, nem mindig értünk vele egyet :-)
Ha már sörnél, illetve ennek kontinentális változatánál tartunk: itt látható az ír főváros cseh sörözője, ami csak abban különbözik az ottani, többi pár száztól, hogy Václáv Hável hazájának elképesztő árpalé-választékából elég széles palettát vonultat fel: négyféle csapolt és legalább 10 féle üveges cseh verziót bírtam felfedezni. Persze – elvből – nem kóstoltam egyet sem; ezt majd a Moldva/Vltava partján, ahol viszont ír kocsmába nem fogok bemenni.
Ezt a két rendőrt a dublini reptéren fényképeztem. Volt egy jópofa jelenet ezt megelőzően: egy éles szemű alkalmazott kiszúrta, hogy lefotóztam őket, amint végigrobogtak az egyik hosszú folyosón, és azt hihette, hogy a biztonsági berendezéseket rögzítettem. Oda is kanyarodott a két garda, és tiszta erőből leigazoltattak, elvették a gépem és végignézték a memóriájában található fotókat. A reptéren készülteket kitöröltették, de miután könnyekkel a szememben sikerült meggyőznöm őket, hogy nem robbantást készítek elő, hanem simán rájuk voltam kíváncsi, beleegyeztek, hogy lefotózhatom őket a vicces járművükkel együtt.
Egyik kedvenc kocsmám a Temple Bar utcában; ez a Quays-komplexumhoz tartozik, ami egymás mellett lévő három (vagy négy?) vendéglátóipari egységet foglal magába, a sima italozótól az étteremig. A Quays-ről (és arról, hogy tényleg milyen kicsi a világ) amúgy van egy régi sztorim is, ami itt olvasható.
Erre az ajtóra, illetve táblára a dublini várkastély környékén bukkantam. Felirata arról tanúskodik, hogy itt székel a Beteg és Nélkülöző Takarítónők Egyesülete. Valójában ez Írország legrégebbi szociális és karitatív szervezete (1790-ben alapították), és túl azon, hogy ma már nem csak az elnevezésében szereplő szakmára fókuszál, természetesen James Joyce is megemlíti a Ulysses-ben – de mit NEM említ meg, kérdem én..?
Tessék, a bizonyíték, hogy az írek egyik legnagyobb írója mindent beleírt a Ulyssesbe: ez a tábla a Guinness-látógatócentrumtól nem messze látható az egyik, Watling utcai falon. Amúgy Dublinban számos ilyen mementó-felirat látható, szanaszét a városban, olyan helyszíneken, amelyek a regényben is felbukkannak. A mű igazi rajongói speciális turistaútra is befizethetnek, amely kizárólag arról szól, hogy a könyvvel a kezükben végigmennek Dublinon és lelkesen felolvassák belőle a releváns, adott utcához vagy épülethez kapcsolódó részeket.

Egy speciális, ilyen méretekben általunk csak itt, Dublinban látott szakma előtt tisztelgünk ezzel a fotóval. A belváros belvárosában, a Grafton Streeten (az ottani Váci utcában) nem lehet új reklámokat, illetve hirdetéseket kirakni, ezért a környék boltjai azt a megoldást választották, hogy hirdetőtáblájukat magukkal hurcoló, ezzel sétáló szakembereket alkalmaznak. Azt ugye egy demokráciában senki nem tilthatja meg, hogy fel s alá sétáljak, és azt sem, hogy kézipoggyászként egy feliratot cipeljek. Jó, tudom, plakátemberek idehaza is vannak, de ennyit egy helyen (a Graftonon öt perc, illetve 200 méter alatt mintegy negyvenet számoltam meg) még nem láttam.
Csurtusék egyik alapszabálya, hogy minden városban meg kell kóstolni az adott településről elnevezett kaját (már ha van olyan). A Dublin Steak, legalábbis a Dame Streeten található Mercantile Restaurant szerint így néz ki, és egy emberes adag sültkrumplival és markonyi salátával megtámogatott sztéket jelent, amire apró (állítólag a dublini öbölben fogott) rákokat szórtak. A saláta lehetett volna frissebb, de maga a hús kiváló volt, na és persze whiskeyt iszunk előtte, Guinnesst pedig alatta. A whiskey-whisky különbségről itt olvashattok.
Ezzel a lírai csendélettel búcsúzunk mára. A vörös színű épület természetesen pub, a mellette látható, fekete csíkkal megjelölt hordók pedig egykoron Guinness-t tartalmaztak. Ez a mennyiség félheti fogyasztásról szól (megkérdeztem: hetente kétszer fordulnak a hordók): 45, egyenként úgy hetven-nyolcvan literesre saccolt hordó várta az elszállítást, amit ilyen teherautókkal oldanak meg. Röpke fejszámolás és rádöbbenhetünk, hogy csak ebben a kocsmában hetente 6 ezer liter fekete csoda fogy, ami kábé 12 ezer korsó, vagyis naponta átlagban 1700-1800-szor csapolnak Guinnesst. Tovább osztva: nyitvatartási óránként 120-130, azaz percenként kettő. Riszpekt.

7 hozzászólás

 1. rognork — 2012-08-30 20:16 

Ezt a sok utazást bizony irigylem tőled. Mellesleg ezek beszélnek angolul? Be kell vallanom, semmit nem tudok az írekről, max annyit, hogy régen mindig győztünk fociban. Arról sincs fogalmam, hogy miért van Írország és Észak-Írország külön.

 2. tiboru — 2012-08-30 22:31 

Ó, ez az egyik mániám: az írek :-)

Persze, mindenki beszél angolul. Sőt, a lakosságnak csak a 20-25%-a beszél írül, azt is általában borzasztó angol akcentussal -)

 3. rognork — 2012-08-31 08:50 

és mi a taktika a helyi kaják kipróbálására? nekem volt egyszer olyan szerencsém, hogy taxisofőr meghívott az ottani kőbánya külsőn egy helyi étterembe, ahol igazi pekingi kacsát ehettem. vagy a melósokkal együtt enni a menzán, az se rossz. de turistaként nem könnyű benézni az életükbe.

 4. tiboru — 2012-08-31 09:43 

A helyi kajákról-piákról és a kipróbálási technikánkról a gasztroblogunkon olvashatsz részletesen :-)

http://gasztroutazasok.blogrepublik.eu/

 5. Leon Silver — 2012-08-31 11:30 

Nekem a kép alapján úgy tűnik, hogy a srác KÉT korsó világos sörrel távozott ÉS túlélte. Erre mondják, hogy halmozottan hátrányos???

 6. face — 2012-09-07 09:52 

Off:
A csillagos értékelős alkalmatosságot esetleg megduplázhatnátok, hogy a poszt alján is legyen egy, mert mire végigolvasom elfelejtem, hogy értékeljem, pedig az olvasás elején még eszemben volt, mert láttam a csillagokat :)

 7. tiboru — 2012-09-07 13:08 

Megnézem, át lehet-e pakolni…

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.