2009.06.24.-i posztunk remake-je

 

A Tirana főterén álló kis mecset (vagy dzsámi) az egyik olyan dolog, amit a fővárosban érdemes megnézni. A nevét többféleképpen láttam leírva: Et’hem Bey vagy Ethem Beu – mindenesetre a nevezett bejnek még az apukája kezdte el építeni.
Hogy mikor, arra vonatkozóan szintén több adat van, elégedjünk meg most annyival, hogy valamikor az 1780-as években kezdték, és úgy tűnik, 1821-ben fejezték be.

Nagyon kevés infót találtam a neten, útikönyvekben róla, ezek nagyrészt azt emlegetik, hogy Albánia egyik legrégebbi épülete, ami így persze nettó baromság – de Tirana főterén valóban a legrégebbi épület, a szomszédségéban álló óratoronnyal együtt, amely 1830-ban épült.

Hogy el tudjátok helyezni a környezetében, íme egy nagyon jellemző összkép a főtér eme szegletéről:

Van ebben minden, ami Tiranára, sőt Albániára jellemző: Szkander bég szobor, ácsorgó emberek, albán zászló, autók kellemes összevisszaságban, barackfagyi színű blokk, azaz panel lakóház (ezekről külön poszt szól!), minaret és dzsámi, és persze a be nem fejezett, még épülőben lévő, teljesen semmitmondó, randa betonkocka, lehetőleg minél magasabb kivitelben – mert az albán nép most annak a lázában ég, hogy ilyeneket építsenek válogatás nélkül bárhová, merazszép, minél magasabb és szögletesebb, antúl szebb! És ejrópai, nyugati stíl, úgyám.

A mecset teljesen sértetlenül vészelte át a kommunista rendszer vallásellenes kampányait, ami nem is annyira evidens, ha elgondoljuk hogy Albániát kiáltották ki a világ első vallásmentes államának.

1991-ig be volt zárva, ekkor nyitották meg újra az első istentisztelet számára, amelyet azonban engedély nélkül tartottak, mégis 10 ezer ember vett részt rajta. Csodák-csodája, a rendőrség nem avatkozott közbe!

Ma a dzsámi egy rendesen működő intézmény, ennélfogva nem is igazán mertünk bemenni első nap, csak kívülről fényképeztem a „tornác” árkádjainak érdekes festéseit. Vendéglátónk (Judit) szerencsére mondta, hogy itt nyugodtan be lehet menni, senki nem fog nemhogy bántani, de még csak csúnyán nézni sem, lehet fényképezni is, ezek a népek nem veszik ezt annyira komolyan.

A legérdekesebb dolog az épületben kétségtelenül a benti falfestmények – amelyekről sehol nem írnak a világon semmit,

azon kívül hogy fák, vízesések és hidak láthatók a falakon, ami ritka az iszlám ornamentikában. Szerintem épületcsoportok is vannak ott, de azt senki nem említi.

A festő ismeretlen de ezt is csak onnan tudom, hogy utánunk bejött egy pár fős turistacsoport idegenvezetővel, és az mondta.

A belépésnél egy bácsi átadott nekem egy vékony, szépen összehajtogatott kendőt, és a fejemre mutatott. Betakartam vele a fejem és a vállam, és már mehettem is. Persze cipő nélkül, de ez alap, hiszen bent minden le van terítve perzsaszőnyegekkel.

Bent szépen csendben meghúzódtunk és igyekeztünk nem nagy feltűnést kelteni a fényképezőgépekkel, de egy idő után nekem mutogattak a falnál körben a szőnyegen ülő bácsik, hogy menjek fel a belső karzatszerűségre.

Azt gondoltam, hogy azért, mert a nőknek ott a helyük, úgyhogy szófogadóan felkapaszkodtam a kis keskeny lépcsőn, és onnan fényképeztem tovább a kupola belsejét és a falfestményeket, amelyek így már sokkal közelebb voltak hozzám.

Aztán bejöttek nálunk kevésbé megilletődött turisták, nők-férfiak vegyesen, és rájöttünk, hogy nem azért küldtek fel, mert nő nem maradhat lent, hanem azért, hogy jobban tudjam a falfestést fényképezni :))))

Hát, igyekeztem is rendesen, de vakuval azért nem akartam villogni, úgyhogy az eredmény nem tökéletes.

Remélem arra elég, hogy érzékeltesse, milyen gazdagon és különlegesen van telefestve ez a kicsi mecset, és hogy ha már ott jártok, be akarjatok és merjetek is menni!