2007. júniusi posztunk remake-je.

Minden útikönyv szerint Funchal (funsál!) megtekintését a kikötőben (cais) érdemes elkezdeni, ami egyrészt igaz, másrészt kíváncsi vagyok hogyan lehetne kikerülni, amikor a város egy – aránylag sík területet is magába foglaló – öböl partján fekszik.

Na, ennyire sík. A belváros lent van a zóceánparton, úgyhogy az itt megálló óceánjárók utasai pár perc alatt besétálhatnak a centrumba.

A madártávlatból is érzékelhető azt hiszem, hogy mekkora az a hajó, amely éppen bent dekkol – nos, a pár éve megnagyobbított kikötőben egy darab fér el ilyenekből.

Ez a kép egyébként akkor tárul elénk, ha teleferico-ban (gyengébbek kedvéért: drótkötélpályás  felvonó) libegünk felfele Montéba – erről lesz majd még szó.

A kikötőben kötelező látványosságként ajánlják a Beatles-hajót, amelyet egy milliomos épített magának, majd a gombafejűeké volt egy ideig. Most étterem működik benne, a nevének megfelelő árakon, de nem vitte át nálam annyira az ingerküszöböt hogy az 546 kép közül egyet rászánjak…

Nem úgy a Sánta Mária. Igen, Cristóbal Colón hajójáról van szó! Vagyis Kolombusz zászlóshajójáról, amellyel felfedezte Amerikát.
Na jó, nem pont az eredeti, de állítólag a pontos (??) mása.

A fényképezéshez jobban értőket szeretném megnyugtatni, hogy akarattal (T. szerint ilyen szó nincs. Vagy szándékosan, vagy gondatlanságból), szóval szándékosan hagytam ennyi kék tengert a hajó körül, hogy ti is érezzétek, milyen nagyon pici és elveszett lehetett ez a bárka a hatalmas víztömegben, és mekkora vállalkozás volt ezzel nekivágni…

Ha az ember beleül, és csak 1-2 kilométerre távolodik el a parttól, máris megtanulja tisztelni a jó öreg Colónt és társait.

Egy lelkes holland párvenű (aki bevándorolt Madeirára), név szerint Rob Wijntje 97-ben nem bírt ellenállni saját ötletének és gyerekkori álmának, és a haverokkal megépítette, a fellelhető dokumentumok alapján a lehető legélethűebben a Santa Maria pontos mását. 98-ban elhajóztak a 22 méter hosszú mahagóni ladikkal a Lisszabonban dúló expóra, ezzel reklámozva a madeirai borokat – és frenetikus siker volt.

Azóta is az. Naponta kétszer kihajózik 3 órára, kb. 100 turistával a fedélzeten, és javasolt előre helyet foglalni…

A személyzetet veritábilis kalózok alkotják, akik a bálna és delfinlesés izgalmában félmeztelenül és mezítláb fel-le futkároznak a kötélhágcsókon:

Delfineket pedig igenis láttunk, de azért aki pontosabban akarná tanulmányozni, annak a delfináriumot javasolom, nem a nyíltvizi „vadászatot”.

Na és akkor lezárásként legyen itt a múlt és a jelen, hogy mindenki érzékelhesse a kontrasztot:

Tisztázzuk, hogy a Santa Marianak a jobb vége az orra, míg a magasabb bal oldali a feneke, vége, háta. Majd okosok beírják hogy mije.

Én, Csuri, ottan foglaltam helyet, a legmagasabb ponton, ahol a teljesen tükörsima tengeren haladva alig 2-3 méteres kilengéseket érzékeltünk. El nem tudom képzelni, milyen lehet hullámzó tengeren, pláne viharban, de egy tuti: nem is akarom kipróbálni:)