2009.08.03.-i posztunk remake-je. Még majd jön pár Tirana és Albánia….

Íme Tirana belvárosa, felülről. Vagyis majdnem…. Ez ugyanis nem a jelen valóság, hanem egy nagyratörő (??) terv.

A főtéren lévő múzeumban van kiállítva ez a makett, és jól példázza, hogy az albánok, még az álmok szintjén is úgy képzelik el a grandiózus és világvárosi fílinget, hogy jó magas izéket építenek, mert az igenis szép!
Hogy a terv mikorra készül el, ha egyáltalán, azt nem tudni, de lehet, hogy nem is kellene olyan nagyon forszírozni….

Nos, ha nem az elképzelt, hanem a mai Tiranát szeretné valaki a magasból megcsodálni, akkor arra két lehetőség is van.

Az egyik a SkyTower, amely a már emlegetett ‘ikertornyok’ tőszomszédságában lévő másik magas irodaépület, amelynek a tetején egy bár van, na oda kell felmenni.

A legfelső (kb. 20.) emeletre lifttel lehet feljutni 20 másodperc alatt (na jó, csak tippeltem – még az is lehet, hogy kevesebb; a lényeg, hogy meglepően gyorsan), amiért a recepción a turistának kinéző egyedektől pénzt kérnek. Egyes vélemények szerint kemény és határozott fellépéssel ezt a próbálkozást vissza lehet verni, de mi úgy voltunk vele, hogy a 2 euró miatt nem állunk le alkudozni.

Van egy nyitott terasz is (lásd fentebb), onnan is lehet nézelődni, de nem ez az igazi truváj, hanem a köralakú (légkondicionált) bár, amely körbeforog. Az asztalok egy olyan korongon vannak, amely szép lassan elfordul, egy óra alatt tesz meg egy teljes kört.

Közben a kedves vendég kortyolgathatja az italát, amely esetünkben (pillanatnyilag már kezdtem unni az orange-soda és lemon-soda választékot) egy koktél volt.

Ami a magasból (is) feltűnik, az a várost félig körülölelő hegylánc, és az erdőkig elnyúló, a hegyekbe beékelődő blokknegyedek.
A blokk Romániában a panelházat, beton-lakóépületet jelöli. Mint tudjuk, panel és panel között is van különbség; nos, az Albániában látott régi panelek minősége felveszi a versenyt (negatív értelemben) a román blokkokkal.

Egy pár elrettentő példát külön posztban is bemutatok, de ezeket elsősorban nem Tiranában kaptam lencsevégre, hanem a vidéki városokban. Tiranában is elég rettenetes a panelrengeteg, de legalább SZÍNES.

És nem véletlenül színes!!! A főváros jelenlegi polgármesterének, Edi Ramának köszönhető a kiszínezés…. El nem tudom képzelni, milyen lehetett ez a betonrengeteg teljesen szürkén, de gondolom, depressziót nem kellett akkoriban importálni…

A festék alatt, gyanítom, hogy ugyanazok a rossz minőségű falak húzódnak, de a szemnek ma már legalább kellemesebb a látvány. Persze van, aki szerint borzasztó, de szerintünk sokkal jobb, mintha a szürke 16 millió árnyalatában pompázna a város…

A fenti képen látható kétpúpú hegy a Dajti, Tirana kirándulóhelye, és egyúttal a másik lehetőség arra, hogy felülről szemléljük meg a várost.
Mi is ezt tettük – de még mielőtt tollat ragadnátok, hogy elismerő sorokat küldjetek hegymászó teljesítményünk csodálata okán, bevallom, hogy nem gyalog jutottunk fel addig, ahol a két púp találkozása alatt az a kis fehér izé látható. Hanem expresszel száguldottunk a magasba :))

Ezt a Dajti-expressz kifejezést jól megtanultuk, mert ezt kellett mondani a taxisnak, hogy vigyen el a drótkötélpálya induló állomásához.
A varázsszó bevált, …. le is szállított minket a felvonóhoz, és útközben sokat társalogtunk. Ő albánul, mi kicsit szerbül, kicsit románul, és egyáltalán…. ki mondta, hogy muszáj lennie egy közös nyelvnek egy kellemes csevegéshez??

Annyira nem kell, hogy ez a taxisofőr még azt is megmagyarázta, hogy amikor majd le akarunk jönni, visszafele jövet, akkor hívjuk őt, és jön értünk.

Ami a taxist illeti, egy haláli jó fej volt, abszolút korrekt áron dolgozik a kábé 20 éves sárga Mercédeszével (naná, mit gondoltatok..?), úgyhogy álljon itt a névjegykártyája; hívjátok bizalommal és mondjátok meg neki (bármilyen nyelven, érteni fogja!), hogy magyar-albán két jó barát!

A felvonókabinok megszólalásig ugyanolyanok voltak, mint Madeirán, ahol a Funchal fölé magasodó hegyre lehet feljutni ilyen alkalmatossággal. Mint akkor, most is az döbbentett meg leginkább, hogy miközben nem kis sebességgel halad az ember felfelé, tökéletes CSEND van. Hallatszik a madárcsicsergés, az erdő zúgása, és minden kinti nesz, de semmi-de-semmi gépi zaj. Ok, tudom hogy a fülkét csak viszi a drót, és nincs benne motor, de akkor is annyira furcsa ilyen csendben közlekedni…
A hegyre felérve kb ilyen látvány tárul a szemünk elé:

A fenti végállomás mögött, egy nagy füves terület van, és egy játszótér – amikor mi ott voltunk, akkor éppen tömve gyerekekkel. Minden jel szerint ez az iskolai kirándulások egyik helyszíne, ami teljesen rendben is van, a baj inkább itt (is) ugyanaz, mint az országban bárhol: minden talpalatnyi helyet összeszemetelnek, és ez a Dajti hegynek sem tesz jót…
Több étterem is működik a hegyen, ahová kisbuszokkal lehet elmenni, amelyek itt, a libegő fenti végállomásánál várják a vendégeket.

Mi csak a végállomás panorámás éttermében ittunk egy kávét, aztán visszafelé vettük az irányt.
Leérve felhívtuk taxis barátunkat, akinek a következő kulcsszavakkal adtuk tudtára kérésünket: turist, Dajti-ekspress. 10 percen belül ott volt értünk. Még mondja valaki, hogy muszáj nyelveket beszélni…. a jóindulatú hozzáállás úgy tűnik a legjobb nyelv :))) Albániában is. És mi mindenfelé ezt tapasztaltuk.