Utazás 1981, A teve

A 18 éves, minden jel szerint roppant öntudatos Csuri, teveháton, törökülésben, ahogy illik

Szerintem én még nem láttam élő tevét ezelőtt, legfeljebb egyszer amikor gyerekkoromban a budapesti állatkertben jártam. Na de annak nem ültem a hátán, ami mégiscsak különbség!

Ez a fantasztikusan innovatív szolgáltatás Chiva-ban várta a mindenre kapható turistákat, és bár nem állíthatnám hogy olyan nagy marketing apparátust mozgattak az Intourist-nál, de ilyen kis helyiérdekű reklámfogások már akkor is voltak. Bár lehet hogy egyáltalán nem az utaztató céget kell „hibáztatnom” ezért az attrakcióért, hanem a fiatalember saját kis privát, fusi biznisze volt?

Már sosem tudjuk meg, de tény, hogy a teveháton való üldögélés fizetős mutatvány volt. Ügyesen a Chiva-i leglátványosabb épület, a befejezetlen minaret (a kék torta) előtt téblábolt a jószág,

és azért hogy fényképezkedjél vele, még nem kellett fizetni. Ma már biztos vagyok benne, hogy a kép is pénzbe kerülne („amennyit gondolsz” :))

A környezetre szeretném még felhívni a figyelmeteket: Chiva, az egyik leglátogatottabb, turista szempontból kiemelt város óvárosában vagyunk, a Kalta Minor tövében, és mit látunk? Halmokban áll az építési törmelék, vagy egy ledőlt fal, vagy nem tudom eldönteni hogy mi… És ez nem egyedi eset, mindenfele ilyen törmelék-tégla rakások álltak, vagy csak leesett téglák, kövek szétszórva….

Itt a kis praktikus létra is látszik, melynek segítségével a teve hátára „pattantunk”

Érdekes, hogy ez ott, akkor nem tűnt fel, csak most a képeket nézve. A hivatalos prospektusokon valahogy elkerülték ezt a látványt, de némely épületek lerobbantsága még azokon is látszik – hamarosan a Bucharai bemutatóval demonstrálom.

Addig is itt szórakoztatom a közönséget a teve hátán.

Nincs

Nincs hozzászólás.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.