Csurtusék mindig is imádták a meglátogatott városok piacainak hangulatát. Rómában – az idő szűkössége miatt – mindössze egyetlen ilyen helyet sikerült meglátogatniuk: a Virágok Mezejét.
Maga a placc nem nagy, viszont az áruválaszték kielégítő, s a hely hangulatát csak fokozza, hogy 411 évvel ezelőtt a katolikus anyaszentegyház fix itt végeztette ki Giordano Brunót, az addig már jól bevált máglyás módszerrel.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nyugi, nem vagyok annyira fáradt, hogy félrebeszéljek.
Amennyiben vannak olyan olvasóink, akik (pillanatnyi kétségbeesésükben, avagy szimplán azért, mert pont ez és csakis ez hiányzik a lelki békéjükhöz) feltétlenül szeretnének látni egy (majdnem eredeti) piramist, de a Muszlim Testvériség nevű csipetcsapat gondolatától is kirázza őket a hideg, Egyiptomot mostanában nem tekintik frankó turistacélpontnak, ugyanakkor az üvegből készült párizsi verziót meg istenkáromlásnak tartják, nos, nekik a legegyszerűbb Rómába menniük.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Mielőtt nekilátnék a Colosseum dicsőítésének, elöljáróban gyorsan leszögezek két alapvetést:
1.) Az embernek vannak mindenféle kedvencei. Ezek (legyen szó élőlényről, ételről, színről vagy szeretkezési pozitúráról) nem igényelnek magyarázatot, mert egyszerűen VANNAK. Ez és ez a kedvencem ebben és ebben a kategóriába, slussz-passz, nem tudom és nem akarom észérvekkel alátámasztani, és különben is: kinek mi köze hozzá?
2.) Tudom, hogy a Colosseum lerágott csont, Róma egyik szimbóluma, az Eiffel torony és Janet Jackson biztosítótűvel átszúrt mellbimbója után a harmadik legnézettebb látványosság az emberek által lakott Univerzumban, de nem érdekel: mindettől függetlenül nekem ő a római kedvencem.
Megkísérelem elmagyarázni, mennyire.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
