A prágai Szexmúzeum

Ahogyan azt láthatjátok, a Csurtusblog mindeddig megtartóztatta magát minden, kizárólag felnőtteknek szóló tartalomtól. Ezzel az alapelvvel tartósan nem is akarunk szakítani, mai posztunkban azonban egy olyan látnivalóról számolunk be, amit (bármennyire is felvilágosultak vagyunk) főleg nagykorú olvasóinknak szánunk.

Oké, mondjuk a 16 évnél idősebbeknek, kivéve Szalai Annamáriát.

Habár most, hogy jobban utánagondolunk és felidézzük azt a látványt, amelybe esti szórakozóhelyeken bármelyikünk belebotolhat, maradjunk annyiban, hogy a 12 évnél fiatalabbak lehetőleg ne kattintsanak a lenti „folytatás” linkre!

Gondolom, mindenki (aki már járt a cseh fővárosban) egyetért azzal a kijelentéssel, hogy Prága a kulturált időtöltés ideális terepe: építészeti, képzőművészeti, történelmi, irodalmi és gasztronómiai élmények tömkelege ácsingózik a zsebedben lapuló bankjegyekre. Ha az időjárás nem kedvez az utcai sétának, vagy ha az alsó végtagjaid minden négyzetcentiméterén van már legalább egy vízhólyag és/vagy véres feldörzsölés, két nagy lehetőség-csoportod marad:

1.) Beülsz enni-inni egy kocsmába étterembe;

2.) Keresel egy múzeumot, ahol feltűnés nélkül leveheted a cipődet, miközben úgy teszel, mintha a veled szemben található falon lévő festményt csodálnád húsz percig, és a szabad lábujjmozgatás felett érzett örömöd miatt a belőled ösztönösen kitörő, elragadtatott sóhajokat ráfoghatod a műélvezetre.

Nos, az a helyzet, hogy esetünkben a fenti forgatókönyv abszolút nem volt érvényes: ragyogó idő volt, túl fáradtak sem voltunk, úgyhogy kizárólag a kíváncsiságra foghatjuk, hogy az Óváros tér és a Vencel tér közötti Melantrichova utcán sétálgatva, s egyszer csak ezt a cégért megpillantva azonnal be is mentünk.

Mivel egymás között vagyunk, és tudjuk, hogy amúgy is kíváncsiak vagytok rá, azt is elmondjuk, hogy
igen, Amszterdamban is megnéztük a szexmúzeumot, de annó valahogy nem tartottuk fontosnak a fotózást; arról nem is beszélve, hogy ez olyan régen volt, hogy a 100 ASA érzékenységű, 36 kockás filmeket hajkurásztuk – már ha ez még mond bárkinek valamit.

De vissza a prágai szexmúzeumhoz, amely (ahogy az eredeti elnevezése  – Sex Machines Museumis mutatja) a szexuális segédeszközöket állítja fókuszába. Szándékosan nem fordítom „gép”-nek, mert (hiába tanultam egykoron fizikából, hogy például a lejtő az egy egyszerű gép), nekem ez a szó egy olyan szerkezetet vetít a szemem elé, amely minimum pöfög, vagy 220-szal működik.

Nem szeretném lelőni az összes poént, ezért csak módjával mutatok be kiállított tárgyakat. Sajnos nincs SMM-részvényem, ezért becsületszóra el kell higgyétek, hogy semmiféle érdekem nem fűződik a látogatószám növeléséhez.

Akkor vegyünk egy mély levegőt, lépjünk be és az előtérben álldogáló fiatal lányok egyikétől vegyük meg a 250.- CZK-ba kerülő jegyet (ez mai árfolyamon kábé kétezer forint, de diákigazolvánnyal már 150-ért beengednek), majd nézzünk körül.

A bejárattal szembeni falon ez a két hálóing fogad, amelyet tán a XIX. század elején használtak puritán, szégyenlős házaspárok, s amelyeken a nyílás alakja segíthetett abban, hogy a férj nehogy a felesége cuccát vegye fel és fordítva. Ja: az aktus szempontjából létfontosságú testrészeken kívül nem volt illendő egyetlen más bőrfelületnek sem érintkeznie.

A földszinten van még egy kis terem (kábé 20-25 székkel), ahol folyamatosan vetítenek egy 1923-ban, Spanyolországban készült pornófilmet (igazából kettőt, de mi csak az egyikből néztünk meg pár percet). A történet roppant egyszerű (gondolom, senki nem várt egy Foucault ingája komplexitású sztorit), és a lényeg, hogy egy pocakos úriember és két elszánt, bögyös hölgy foglalkozik behatóan egymással.

Állítólag ez az első olyan mozgókép, amelyen hármas szex látható. Rajongóknak kötelező!

A földszinten megszemlélhető még ez a roppant elmés szerkezet (a XVII. századból), amely biztosan megdobogtatja a környezetvédők szívét, hiszen károsanyag-kibocsátása nulla. Működési elve a vízimalmok vagy a lábbal hajtható egykori köszörűk tanulmányozásából lehet ismerős, azzal a különbséggel, hogy itt a malom- vagy köszörűkő nem csak vízenergiával, hanem izomerővel is forgatható, az alany (minden bizonnyal) legnagyobb gyönyörűségére.

Most hagyjuk el a földszintet és menjünk fel az első emeletre.

Itt is láthatunk ám érdekességeket, amelyekből számos speciális, továbbá egy generális igazság is leszűrhető. A speciálisokat majd ki-ki magának megfogalmazza, az általános pedig nagyjából úgy szólhat, hogy az elmúlt évezredekben-évszázadokban gyakorlatilag semmi nem változott, csak a felhasznált anyagok tökéletesedtek és a kidolgozás finomodott.

Ez itt például a mostani kukkoldák (peep-show) őse, egy kétszáz évvel ezelőtti díszes doboz, ahová egy kisnövésű (esetenként törpe), lengén öltözött nőt bezártak, ő ott bent vonaglott, esetleg vetkőzött kicsit, míg az élményekre kiéhezett férfilátogatók (bizonyos pénzösszeg lefizetése ellenében) az oldalt elhelyezett ablakokon keresztül bámulhatták a produkciót.

Vagy itt van ez a libikóka, amely gyakorlatilag semmiben nem különbözik a mindannyiunk által megszokott játszótéri verziótól (ráadásul abszolút EU-konform, hiszen ülőkéje természetbarát fából készült!), csak abban, hogy… hát az ülőke mindkét vége különlegesen kiképzett, és nyilvánvalónak tűnik, hogy kifejezetten két barátnő hintázás közbeni trécselésére tervezték, ugyancsak úgy kétszáz évvel ezelőtt.

A, khm, az alkatrész-méretekről most nem nyilvánítok véleményt.

Aztán egy olyan elmés szerkezetet vehet szemügyre az ember, amelyet annó a női börtönökben használtak. Nem akarok szükségtelen részletekbe belemenni, de nagyon úgy tűnt, hogy a XVIII. századi büntetésvégrehajtási tisztek arra a következtetésre jutottak, hogy kevesebb problémájuk van az olyan fogvatartottakkal, akiket időről időre (mintegy jutalom-, vagy ösztönző jelleggel) tíz percre – negyed órára bezártak egy kis szobába ezzel a gépezettel.

Itt pedig egy nagyon összetett mechanizmust láthattok, amely a szexuális gyönyörök olyan rafinált formáját is nyújtani tudja (a hagyományosokon kívül persze), mint a hátvakarás. Bevallom, több percig bámultam, mert fantáziám leblokkolt és egyszerűen nem tudtam elképzelni minden apró részletének funkcióját, de aztán észrevettem, hogy egy magyarázó festmény is tartozik hozzá. Ezt szemügyre véve már sokkal világosabbá vált minden; remélem, nektek is. Az biztos, hogy remek mozgáskoordinációra van szükség a rendeltetés szerinti működtetéshez.
Két kis, falra szerelt táblára hívom fel a figyelmeteket: mindkettőn a manapság piercing, vagyis testékszer néven összefoglalt cuccok láthatók, természetesen az intim verziójuk. Érdekes megoldások is szemügyre vehetők, s bízom abban, hogy erre fogékony olvasóink esetleg még tippeket is gyűjthetnek, amihez sok sikert, egészséget és rengeteg kedves percet kívánok nekik és partnereiknek egyaránt.

Egy roppant felháborító szerkezet bemutatásával zárjuk az első emeleti virtuális sétát: ez itt egy 1915-ből, méghozzá Franciaországból származó elektromos (!) cucc, amit nemes egyszerűséggel antimaszturbációs gépnek hívtak. Ez a borzalom azt tudta, hogy esténként, lefekvés előtt a kedves szülők a kiskamasz fiúgyermekük hímvesszejére húztak egy gyűrűt, amely erekció esetén a szülők ágyáig tekergőző (akár 4-8 méteres) dróton keresztül (gondolom, zárt valami áramkör) megszólaltatott egy riasztócsengőt, mire a papa vagy a mama berongyolt a gyerekszobába és – feltételezem – szigorú arccal hablatyolt valamit a gerincsorvadásról és más hasonló, Tóth Tihamér atyához illő [moderálva]-ról…

Haladjunk tovább a második (s egyben utolsó) emeletre.

Itt felgyorsítunk: különféle tárolókban a keményebb, bevállalósabb aktusok kedvelői vehetik szemügyre a különféle álarcokat, szájpeckeket, korbácskákat, a bőrből és a roppant bőkezűen mért szegecsekből összeállított öltözék-, valamint aktus-kiegészítőket.

Egy szekrénykében ez a kedves, sokszínű látvány fogadja az embert, de van itt mindenféle erényöv és – már bocsánat – kurblis, felhúzós, hidraulikus, pneumatikus és más elvek alapján működő vibrátor is, a XIX. század közepéről.

Úgy érzem, elegendő mennyiségű fotót mutattunk be ahhoz, hogy aki kedvet kapott hozzá, ne hagyja ki a következő prágai utazásakor a szexmúzeumot, azokat pedig, akik elzárkóznak a hasonló élményektől és inkább Muchára vagy Kafkára gyúrnak, megnyugtatom, hogy Prágában ők is találnak maguknak programot.

Nincs

Nincs hozzászólás.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.