Lévén, hogy az idő is melegszik egy kicsit, rögtön jobb kedvre derültünk; kellemes érzés látni, hogy egyvalami azért mégiscsak működik ebben az országban: az időjárás.

Derűnknek azonnal hangot, azaz szöveget is adunk. Mai posztunkban azon – minden bizonnyal – roppant keveseknek kívánunk némi fogódzót adni, akik előre kitervelten arra készülnek, hogy meglátogatnak egy amszterdami coffeeshop-ot. A téma igen komplex, ezért készüljetek fel egy, az eddigi átlagnál hosszabb írásra.

Csurtusék jogkövető adófizetők, tisztában vannak a Btk. 282., 282/A., 282/B., 282/C., valamint 283. és 283./A. szakaszaival, és elítélnek minden olyan – törvénytelen és káros – tevékenységet, amelynek egészségromlás a következménye, ugyanakkor a kíváncsiságot egy megkerülhetetlen emberi alaptulajdonságnak tekintik, amely kielégítésért kiált. Senkit nem bátorítunk arra, hogy tudatmódosítószereket fogyasszon, s ennek reklámozása is távol áll  tőlünk.

Annak a három olvasónknak, akik nem tudják, gyorsan elmondjuk: a coffeeshop (a továbbiakban CS) olyan amszterdami szórakozóhely, ahol bizonyos (könnyűnek minősített) kábítószerek szabadon megvásárolhatók, illetve fogyaszthatók. Ne tévesszétek össze a coffeehouse-szal, mert ez utóbbiban nincs fű!!!

Kezdjük azzal, hogy óvatos becslések szerint Amszterdamban mintegy 400-500 CS van, térképészetből tehát senkinek nem kell különórákat vennie. A választék óriási: van blues-, jazz-, képzőművészeti, hobó-, rock-, pop- és még ki tudja hányféle CS (például az itt oldalt látható Pink Floyd CS-ben az idő 80 százalékában valóban Pink Floyd-zene szól), létezik tíz négyzetméteres és háromszintes, 800 négyzetméteres is, de vannak közös ismérveik. Szakposztunk elején lássuk tehát a CS-látogatók tízparancsolatát:

1.) Belépni kizárólag nagykorúaknak (18. életévüket betöltötteknek) szabad. A nagyobb helyeken a bejáratnál King-Kong korpulenciájú köszönőemberek vannak, akik kérdéses esetben kérik az útlevelet, vagy más fényképes okmányt. A már nyilvánvalóan részeg és/vagy betépett kuncsaftok inkább ne próbálkozzanak; a portások nagyon határozottak tudnak lenni.

2.) Minden agresszió (tettleges vagy verbális) azonnali kirúgást von maga után; még a  sima hangoskodást sem tűrik sokáig. Ebből az alapszabályból kifolyólag egy átlagos pesti kocsmában kétszer durvább és erőszakosabb a hangulat, mint egy CS-ban, ahol a vendég olyan biztonságban van, mint egy őrszobán. Csak itt kicsit nagyobb a füst és több a jó nő.

3.) Kevés (külön engedéllyel rendelkező) kivételtől eltekintve a CS-okban nincs alkohol; még sört sem adnak. Kávé, tea, sütemények, szendvicsek, ásványvíz, üdítők. Ja: és fű. Berúgni nem ide kell jönni.

4.) A kemény drogok (heroin, kokain, amfetaminok, crack, stb.) fogyasztása szigorúan tilos! Az alkalmazottakat nem lehet átvágni: nagyobb biztonsággal azonosítják például a heroinistákat, mint Csernus Imre és egy alosztálynyi kábszerellenes nyomozó együttvéve, a kokaint pedig messzebbről szagolják ki, mint a dunakeszi rendőrkutya-iskola évfolyamelső német juhásza.

5.) A CS-ok 90 százalékában kötelező a fogyasztás. Nem kell senkinek maga alá csinálnia, NEM a marihuánáé, csak elvárják, hogy igyál egy kávét, vizet, rágcsálj el egy szenyót vagy süteményt. Ennyi. Ez a telente melegedni, nyaranta hűsölni betérni szándékozó bámészkodók, hajléktalanok elleni intézkedés. Amúgy egy kávé mellett nyugodtan kiolvashatod a Révai Nagylexikont Aachentől a zsűriig, senki nem fog cseszegetni.

6.) A fényképezés mindenhol tilos, a mobiltelefonoknak sehol nem örülnek; egyre több helyen ki is írják, hogy kapcsold ki. Naná: egy CS-ban készült fotó az igazgató úrról, az államtitkár-helyettesről vagy a püspöki titkárról karriereket tehetne tönkre, nem beszélve a szűkebb család sápítozásáról. És hiába magyarázná az ember, hogy csak egy krémesért vagy szénsavmentes ásványvízért tért be, s ami a kezében füstölög, az csak egy hétköznapi dohányos cigi. De tényleg: ti elhinnétek ezt a hülye dumát a főnökötöknek?!

7.) Egy CS-ban egyszerre maximum fél kiló anyag tartható, egy személynek pedig legtöbb 5 gramm adható el. Az első szabályt nem nagyon tartják be (csak arra szolgál, hogy ha a rendőrség vagy az önkormányzat valami miatt ki akar babrálni a tulajjal, akkor leellenőrzi és túllépés esetén becsukatja), a másodikat azonban kőkeményen. Ez azt is jelenti, hogy aki egyszerre akar 8-10 ciginél többet venni mondjuk egy házibulira (egy dzsointban kábé 0,5-0,8 gramm fű van), az kénytelen húsz lépéssel odébb menni egy másik CS-ba, ahol ugyanannyit vásárolhat.

Egy gramm átlagfű átlagára 4-6 euró körül van, innen a humánerőforrás-menedzserek is kiszámolhatják, hogy egy cigi mennyibe fáj. Persze átlagfű mint olyan nem létezik, a választékról majd kicsit lejjebb. Lehet készre megsodort dzsointot venni, de szóló füvet is kis zacsiban, amit mindenki elkészíthet magának.

8.) A CS-ok nem reklámozhatják magukat, tehát maximum a cégtáblájuk hívja fel magára a figyelmet. Persze az elégedett vevő a legjobb marketinges. Az eladóktól nyugodtan meg lehet kérdezni az áru származását, hatásait, személyes tapasztalatait; ha a vendég otthonfelejtette a cigarettapapírt és mégis maga akarja sodorni, netán egyszer használatos pipára van szüksége, ezzel is szolgálnak.

9.) Számos CS-ben van internet-pont, sőt, egyre több helyen ingyenes WiFi. Ez azért (is) jó, mert a klasszikus, drótos netezésért félóránként fizetendő 1-2 euróért cserébe olykor még a kötelező fogyasztástól is eltekintenek.

10.) Általában saját cuccot is lehet szívni, ha az itt is százszor említett kávét kikéred. Persze tudjuk, hogy olvasóink inkább varangyosbékát nyalogatnának vagy erjesztett teveürülékből készült, fertőzött guargumival felturbózott krémmel kennék meg szendvicsüket, semmint beleszívnának egy füves cigibe, úgyhogy ezt csak érdekességképpen említjük.

Az alapismeretek átadását követően lássuk, mi a tennivalónk, ha amszterdami látogatásunk során tényleg szét akarunk nézni egy coffeeshopban (továbbra is CS).

Most hangsúlyozottan nem azokhoz a magyar tízezrekhez szólunk, akik kifejezetten azért vesznek 9.999 forintért egy oda-vissza fapados jegyet, hogy a kint töltött három-négy napot félzsibbadtan, az egycsillagos turistaszálló és a legközelebbi CS között ingázva töltsék, majd a cipőjükbe rejtett 20 kendermag miatt félőrülten a rettegéstől, reszkető kézzel és dadogva mondják az unott ferihegyi vámosnak, hogy nincs elvámolnivalójuk. És csodálkoznak, hogy néha lebuknak, pedig csak a legszűkebb baráti körük (maximum 300 ember, plusz a teljes főiskolai évfolyam és Anna néni a földszinti büféből) tudta, hogy mire készülnek.
Tehát ott állunk, mondjuk a dallamos nevű Oudezijds Voorburgwal csatorna mentén húzódó, mintegy 300 méter hosszú utcában és gyűjtjük az erőt. A jelzett területen mintegy 10 CS található, nem beszélve a háromszor ennyi egyszobás bordélylakásról. Ha kelet-európaiak vagyunk, folyamatosan bennünk lesz a rossz érzés, hogy biztosan megfigyelnek a rendőrök és csak azt várják, hogy benyissunk a CS-be és máris bilincsbe verve visznek be a tömlöcbe. Innen üzenem: az amszterdami rendőrök valószínűleg éppen a kikötőben egy tengerjáró hajó előtt állnak, a fejüket vakarják és a vámosokkal együtt megpróbálják kitalálni, hogy az ötezer darab, egyenként 50 köbméteres konténer közül melyik rejti azt a másfél tonna kokaint, amiről a kicsikét hiányos információjuk szól.

Szóval nyugi, bemehetsz.

Oldalazva megközelíted a bejárati ajtót, vagy kétszer elmész előtte, visszatérsz, végül egy nagy levegőt véve benyitsz. A nagy levegő jó ötlet volt, ott bent egy ideig hiányozni fog. Mivel arcod amúgy is nyúzott, nagykorúságodat nem kell igazolnod.

Először meglepődsz, mert nem erre számítottál: pont olyan, mint egy normál kávézó, csak a füst töményebb és más az illata, mint mondjuk az Ördöngös pincének a Csengery utcában. Segélykérően körülnézel, majd szemkontaktus alakul ki a pultnál ülő alkalmazottal, aki nagy valószínűséggel az alábbi három kategória valamelyikébe tartozik:

1.) 2 méter magas, 120 kiló és 30 év körüli jókedélyű fekete pasi, izompólóban;
2.) Rasztafrizurás, gyomorbajos külsejű huszonéves fehér csávó, nagyon rossz fogakkal;
3.) Szolid, kisportolt ötvenes úriember egyszínű, vasalt ingben, ujjain sok-sok gyűrűvel.

(Van még egy plusz típus, az éppencsakhogy nagykorú, butaarcú fruska, de őt kerüljük: életében nem szívott füvet, s ez olyan, mintha a hentesünkről derülne ki, hogy vegetáriánus, vagy az optikusunkról, hogy világtalan).

Az ilyen alkalmazottaknak hatalmas rutinjuk van, tehát ne próbáljuk megjátszani, hogy csak azért vagyunk itt, mert a törzshelyünkül szolgáló másik CS éppen átépítés alatt áll; látni fogja rajtunk, hogy szüzek vagyunk. Lépj oda a pulthoz és nézz körül. Nem harap.

Egy nagy üvegtálban előre megsodort dzsointok hevernek. Ez olyan, mint egy nagyon rosszul, tölcsér alakúra megtekert cigaretta. Mellettük egy másik tálkában műanyagzacskók, bennük száraz parlagfűdarabkákra emlékeztető növénymorzsalékkal. Szerteszét apró pipák, szipkák, gyufák, öngyújtók, cigarettapapír (többféle), illetve egy „Menu” feliratú füzetecske. Ez utóbbiban fel van sorolva a kenderválaszték, árral, kiszereléssel, származással, fantázianévvel, jó esetben fotókkal és a  THC-tartalom megjelölésével.

(A THC a tetra-hidro-kannabinol, vagyis az indiai vadkender hatóanyaga. A szóródás nagyon nagy, a silány/olcsó minőség 2-3 százalékos, a jók 7-8 százaléknál kezdődnek, a bajnokok elérik a 12-15-öt is. Aki eddig csak tré, tavalyi szénával felütött darálékhoz szokott, amit a lajosmizsei diszkóban vett Lakatos Raffael helyi kiskereskedőtől, az pofára fog esni, amikor először letüdőz egy White Widow vagy Northern Lights márkájú cuccot).

Amikor ezeket a molekuláris struktúrákat nézem, mindig elcsodálkozom, hogy összesen három összetevőből (hidrogén, oxigén és szén) az anyatermészet milyen változatos dolgokat bír összekombinálni, a kőolajtól a THC-n keresztül a citromos Fantáig.

• Ismét hangsúlyozzuk, hogy elítéljük mindazokat, akik megsértik a kábítószerrendészeti előírásokat. És rosszallásunk teljesen független attól, hogy mit gondolunk magáról a törvényről.

A menü szerves részét képezi a hasis-választék is. Azok kedvéért, akik még nem láttak ilyet (mármint hasist), elmondom, hogy barna, fekete vagy sötétzöld kis lapocskák, esetleg pici golyók vagy kockák formájában árusítják, olyan zsíros, kemény csokiszerű az állaga. Ezt általában pipából szívják. Ja: a hasis a vadkender virágjának és/vagy leveleinek gyantás izzadmányából készül, tehát ugyanaz a család.

Szóval nyugodtan szóba lehet elegyedni az alkalmazottal, angolul mindenki legalább olyan jól beszél, mint a Rigó utcai egykori nyelvvizsga-központ szakmai szupervájzorai. Nagyon szívesen elmesélik, hogy a cucc milyen, honnan származik, hol termesztik az alapnövényt, sőt az sem ritka, hogy látogatásokat szerveznek a farmra. Az érdeklődők 20-50 eurós díjért eltölthetnek pár órát a fóliasátorban, tudományos magyarázatok tucatjait hallgathatják meg arról, hogy a marihuána kevésbé ártalmas, mint a nikotin. Erről most nem szeretnék személyes véleményt mondani; a fene se tudja, hogy ki olvassa ezeket a sorokat.

• Ha nem akarod kipróbálni (BIZTOS vagyok abban, hogy egyetlen olvasónk sem vetemedne ilyen borzasztó tettre), rendelj egy kávét vagy ásványvizet, ülj le az egyik asztalhoz, ha dohányos vagy, gyújts rá egy dohányrudacskára és bámészkodj. Meglepetten fogod tapasztalni, hogy a betérő kenderfogyasztók pont olyanok, mint mi, emberek: öltönyös-nyakkendős üzletember, egyetemi hallgatónak látszó pár, harmincas-negyvenes, konszolidált, kiskosztümös úrinők, mérlegképes könyvelőnek tűnő nyugdíjas, és persze a rengeteg turista.

Semmi bűnbarlang-fíling, semmi Al Capone-hangulat. Ha a jellegzetes szag nem lenne, a kép elmenne illusztrációként bármelyik európai város kávézójához. Sőt, olyat is láttam az egyik CS-ban, hogy a falon rendőrségi (!) felhívás volt arról, hogy az emberek ne vásároljanak az utcán, ismeretlen dílertől füvet.

Egy holland rendőr mondta, hogy van Amszterdamban egy nagyon régi mondás, ami állítólag a múlt század elején a pipadohány-zacskókon is rajta volt: az elégedett dohányos nem okoz problémát. Ezt napjainkban a marihuánára is értik. Az ottani zsaruk nem impotensek: mindent tudnak, alkalomadtán intézkednek is, de amíg nincs probléma, addig nem izmoznak a füvesekkel, mert különbséget tudnak tenni bűnüldözési szempontból lényeges és lényegtelen dolgok között.

Innen is látszik: hülyék ezek a holland rendőrök.

Még egy fontos dolog, amit sokan rosszul tudnak: Hollandiában a vadkender nem engedélyezett, csak megtűrt. A nemzetközi szerződések miatt a 100%-os legalizálás nem valósítható meg. Legalábbis addig nem, amíg Németalföld az Unió tagja és nem csatlakozik mondjuk Myanmarhoz.

A coffeeshopok (CS) a jellegzetes amszterdami szubkultúrának mindössze egyik (igaz, legismertebb) szeletét képviselik. Pár mondatban emlékezzünk meg a többiekről is.

Ott vannak például a smartshopok (SSh), amelyek olyan kis üzletek, ahol mindenféle fura kinézetű (és még furább hatású) növényeket, gombákat, moszatokat, valamint az ezekből készült kenőcsöket, kivonatokat, esszenciákat, őrleményeket és kencéket lehet vásárolni. Ha tehát (a gombára asszociálva) esetleg ide szeretnél betérni egy jó adag rókagombapaprikás alapanyagának beszerzése érdekében, gyorsan le is beszélnélek: az itteni gombák hatását leginkább a becenevük („varázsgombák”) írja körül.

Mondjuk ki frankón: pszichedelikus hatásukat olyan vegyületeknek köszönhetik (például a pszilocibin), amelyek durva dolgokra képesek az ember tudatával. A gombák emberi szervezetbe juttatása igen változatos módon mehet végbe: van, aki simán elrágcsálja, van, aki meggyújtja és a füstöt szívja be, de olyanról is hallottam, aki  – na, ezt inkább tényleg le se írom.

• Valahol azt olvastam, hogy a pszilocibin hatására az ember úgy érzi, mintha órákon keresztül Boris Vallejo világában élne. Hát jelentem: a nővel még nem lenne semmi bajom (a melle lehetne mondjuk nagyobb), de a baromarcot nem szeretném magam körül tudni órákon keresztül, úgyhogy nekem pont jó ez az itteni.

Valamivel szelídebb (?) termékskála a nemi vágyat fokozó, illetve a különféle emberi testrészek méreteit, érzékenységét, reakcióidejét, színét, ízét és alakját állítólagosan pozitív irányba befolyásoló vegyszerek, kencék, italok és más okosságok sorozata, amelyeket a SSh-ok jelentős hányadában beszerezhetsz magadnak, partnerednek, ellenségeidnek vagy akár házikedvencednek.

Vannak aztán a termesztőshopok (TS), amelyek első megközelítésben úgy néznek ki, mintha Salvador Dalí elvégezte volna az Agrártudományi Egyetem kertészmérnöki szakát, majd ezt követően kiváltotta volna az egyéni vállalkozói engedélyt a gyáli gazdabolt üzemeltetésére. Van itt minden, ami azok számára fontos, akik a marijuána tekintetében is a háztájit részesítik előnyben: magok, palánták, speciális termőföld, cserepek, komposzt, mű- és természetes trágyák, öntözőberendezések, csepegtetők, különböző teljesítményű IR- és UV-lámpák, párásítók, légcserélők, termosztátok, féregirtószerek – hogy csak a legfontosabbakat említsem. És természetesen szakkönyvek és -folyóiratok szakmányban, főleg hollandul és a világnyelveken, de láttam finnül írt füzetecskét is (gondolom azzal kezdődik, hogy hagyd a francba Suomit, sürgősen vegyél magadnak egy telket valamivel délebbre, mondjuk Amszterdam mellett).

Gyorsan felhívom ám a figyelmet, hogy a Hollandiával határos országok vámosai (akik  – Schengen! – nem állnak ugyan a határon, de az úgynevezett „mélységi ellenőrzésekben” például a németek kifejezetten világbajnokok), szóval a vámosok nem az a hiszékeny népség.

Ha az egyik germán autópálya-parkolóban (akár már München és az osztrák határ között, 600 kilométerre Amszterdamtól) végrehajtott ellenőrzés során kezükbe kerül teszem azt egy kisebb zsák különleges humusz, két apró talaj-PH-mérő és három, egyenként 2500 wattos IR-lámpa, akkor hiába magyarázod, hogy önmagában ezek egyike sincs rajta a COCOM-listán, Hansiék addig túrják a kocsidat (rossz esetben kábszerkereső kutyát is bevetve), amíg elő nem kerül az az inged, amivel az egyik CS-ban voltál két napja, de nem volt kedved kimosni és árad belőle a kenderfüst-szag. Na, innen szép nyerni. Nem azt mondom, hogy életfogytot kapsz, de hogy elrontják a napodat, az ziher.

Harmadik üzlettípus a kellékshop (KS), amely a kifejezett technikai-hardver hátteret biztosítja a kábítószerkereskedelem teljes vertikumának: precíziós és kevésbé precíziós, analóg és digitális mérlegek, kicsi, közepes, nagy és óriási pipák (fából, kőből, üvegből, betonból, agyagból, pévécéből, tajtékból, borostyánból, stb.), gyufák, öngyújtók, csipeszek, zacskók, cigarettapapír, cigisodrógépek (mechanikus, elektromos, hidraulikus, pneumatikus, satöbbikus), van nargilé (vízipipa), csövek, tömlők, etc. Ezek a helyek főleg a belvárosban vannak, s inkább szuvenírboltnak, mintsem komoly kereskedelmi egységnek tűnnek, s mint ilyen, tele vannak hülye turistákkal. Az itteni árusokról üvölt, hogy egyszerű eladók és (a SSh-ok, valamint a TS-ok munkatársaival ellentétben) egykedvűen és szárazon bonyolítják az adásvételt, az árucikkek melletti érzelmi-szellemi-erkölcsi elkötelezettség teljességgel hiányzik.

Még egy gyors altéma: egyes CS-okban lehet kapni kenderrel készített süteményeket (ezek az úgynevezett smart cake-ek, illetve space cake-ek, vagyis „okos-„, avagy „űr-sütik”). Mielőtt tehát BÁRMIT fogyasztanál egy ilyen helyen, nem árt megkérdezni, hogy van-e benne turpisság! Kávéba, teába, szendvicsbe nem szoktak tenni, a süti azonban legyen mindig gyanús. Ha mondjuk egy szelet kalács elfogyasztása után kényszeresen vigyorogni van kedved és úgy érzed, hogy az egész világ az országos cimborád, akkor gyanakodhatsz. Ilyet ajándékba se vigyünk haza, és főleg: ne kínáljuk meg vele Hegyeshalomnál a vámost!

Akit érdekel, itt megnézheti, hogy Európában mi a helyzet a vadkender birtoklásával, már úgy értem: büntetőjogilag.

A szexshopokról, az amszterdami prostikról és a vöröslámpás negyedről úgy általában talán majd máskor, az úgysem érdekel senkit.