Miután a domináns alapszíneket végigvettük, a kedves olvasó pedig kezd a türelme végére jutni szín-ügyben, íme a színek befejező része, amiben a mindenmás található.

Merthogy a virágokat és virágzó növényeket nem lehet, nem szabad elfelejteni, ha Madeiráról beszélünk – ezekből pedig a teljes szivárvány minden árnyalatát ki lehetne rakni.

• 

• 

Vannak hétköznapi, nálunk is létező fajták, amelyek akár a szabadban is kibírják itt nálunk is, mint például ezek a fenti cserjék, meg a sárga virágú akác, de van egy csomó (nálunk) tipikusan szobanövény meg méregdrága vágottvirág, ami ott csak úgy terem az út szélén, minden ház előtt a hegyekben és a tengerparton:

• 

• 

• 

• 

Az orchideákok részletes bemutatásától csak azért menekül meg a kedves olvasó, mert Csuri sajnálatos módon, időhiány okán, nem bííírt elmenni az orchideafarmok egyikébe sem – úgyhogy ezek tényleg csak az útszéli példányok.
Ennyit arról, hogy mit lehet kezdeni ezen a zsebkendőnyi helyen egy teljes héten át…

Virágokból és parkokból a fővárosban sincs hiány. Az alábbi kép az egyik belvárosi kicsi, de nagyon kellemes, szép és még az átlagosnál is virágosabb parkból (Jardim Municipal) kinézve született:

A kép tarkaságához hozzájárulnak még a sárga és kék konténernek kinéző konténerek, amelyek azonban nagyon is nemes célból voltak a sétányon: könyvkiállítás volt, és ezek voltak az árusítóhelyek.

Kis kulturális zárójelet engedjetek meg, bele a virágos tarkaságba: a könyvvásár napjain, legalábbis délután és estefele ezen az Avenida Arriga-n nagy hangszórókból szólt a zene, főleg portugál és madeirai népi és könnyűzenének hangzó dolgok – na jó, ebben nincs semmi különös – ámde időnként szöveg is volt.
Amint már taglaltuk a portugál nyelv nem az erősségünk, de annyit tisztán kihámoztunk, hogy írók és költők olvasnak fel írásaikból, verseikből. Ezek között volt számos tragikus és mélyenszántó, érzelmes ámde a nemzethez (melyikhez??) nagyon közel álló eposz is, amit a jó pógárok bizony meg-megállva, a padokra letelepedve hallgattak, szemmel láthatóan átadva magukat a kultúrának és a mélyenszántó gondolatoknak.
Ilyen egy náció ez.

Na de vissza a színeikhez….

A fenti képen látható lila akácfának kinéző tárgy nem lila akác, hanem egy Funchal-ra nagyon jellemző fa, a PALISANDER. Ez áprilisban virágzik, méghozzá oly módon, hogy csak virágja van neki, levele semmi (mint, csendben jegyzem meg, a mandulafánknak). Mi már a virágzása végét kaptuk el, amikor kezdenek a kis zöld levelek is előjönni, és a virág mennyisége csökken, de még így is voltak egészen lila utcák a városban.

Ahol nem palisanderek vannak, ott egy másik fajta virágzó fa dúlja fel a gyanútlan, és erre fogékony turista lelkét (jaja, magamról beszélek!), amely olyan mintha nagy rücskös narancssárga tulipánok lennének rajta:

Közelebbről nézve:

Egy másik belvárosi parkban egymás mellett álltak a tölcsérvirág fák, ilyet eddig csak dézsába ültetve láttam és tizedekkorában.

Az óvodáskorú gyerekcsoport a kis piros-kék egyenruhájukban velem együtt jött be a parkba, két felnőtt kíséretében, úgy hogy kettesével mentek kézenfogva, a szabad kezükkel pedig egy vastag kötelet fogtak, amit elöl-hátul a két felnőtt fogott. Vagyis úgy sorjáztak, mintha egy szorítóban mennének – nagyon praktikusnak találtam az elkódorgás / autó alá rohangálás megakadályozására, ráadásul nem is volt nekik kényelmetlen.

A parkban szemmel láthatóan mindenféle játékokat játszottak, de tornaórának is mondhatnánk, mert jól megmozgatták őket.
Közben csendesen szemerkélt az eső, de ez láthatólag senkit nem zavart, egyes gyakorlatoknál ott hemperegtek a gyönyörű fűben… és biztos vagyok benne, hogy semmi bajuk nem lett tőle.

 

Azok számára, akik elbóbiskoltak a sok pasztellszíntől: ÉBRESZTŐ!! Van itt élénkebb is! Számomra is egészen hihetetlen, hogy mennyire erős ez a szín, szinte bántja a szemet. Azt hihetné bárki, hogy manipuláltam a képet, de nyugodjatok meg: gőzöm nincs mit kellene csinálni vele és hogyan.

Szóval ez egyszerűen ilyen, és élőben is pont ilyen durva volt, sőt :)

Ez egy porcsinka-szerű virág, amilyen elvileg nálunk is van, de ilyen sűrűségben és mennyiségben sehol nem láttam. Volt olyan irodaház, amelynek a kertjében legalább 200 négyzetméteren (és nem, nem túlzok) ilyen sűrűségben nőtt ez az izé, konkrétan balasetveszélyt okozva az arra autózónak, egyrészt mert muszáj volt ránézni az út helyett, másrészt mert megvakította azt aki az erős napsütésben ránézett…

Hogy magatokhoz térjetek, egy kis sárga, meg zöld…

Befejezésül pedig: namégegyszer – mint azt már készségszinten tudjuk: csak a színe kedvéért :))