Ez a poszt a kimeríthetetlen azori természeti szépségek megzenésítésének folytatása, és bizonyos szempontból az előző zöldposzt folytatása is, de itt már egyéb színek is megjelennek majd.

Nektek mi jut eszetekbe, ha azt halljátok, hogy „kamélia”? Nekem, bevallom, a kaméliás hölgy. Akinek a virágját valami margaréta-szerűségnek képzeltem – mindeddig.
De most már, hogy voltam az azori-szigeteki Furnas-ban, és végignéztem a Terra Nostra Park kamélia-gyűjteményét, úgy érzem ki vagyok kupálva kaméliaügyileg.
Tőletek sem akarom megtagadni ezt az érzést.

A kaméliák egy népes család, usque 100 taggal, de ebből mi most egy alfajra koncentrálunk csupán: a japán kaméliára, ugyanis ez az, amely a virágai miatt vált híressé.
A virágok leginkább a rózsához hasonlítanak, csak laposabbak és némelyikük  szabályosabb, és sűrűbben vannak a szirmaik.

No meg nem szúrós száron nőnek, hanem egészen naggyá fejlődő bokrokon, és nem is olyan sűrűn mint a rózsák egy megszokott rózsabokron.

És nem illatoznak, viszont természetesen ezekből is kinemesítettek millió fajtát, és nem ritka, hogy a nemesítő ezt nagyvonalúan saját magáról nevezte el :)

Apropó, név! Azt várná az ember, hogy egy ilyen, nagyon is nőies virágnak a neve valami  nőies dologból eredezik, hiszen nem elrugaszkodott ötlet Kamillára, vagy akár kámeára asszociálni a hallatán – de nem!
Képzeljétek, Linné állítólag a cseh Georg Josef Kamel botanikusról, ergo egy pasiról nevezte el :(

Vigasztalódjatok a látvánnyal…

Egyéni véleményem, hogy néha a kamélia virága, közelről szemlélve szebb (szabályosabb) tud lenni, mint a rózsa, de a bokor maga nem annyira látványos, mert kevesebb rajta a virág, ritkásabb, no meg az elnyíltak is rontják az összképet.

A címben egyéb „gyomokat” is ígértem, ami úgy értendő, hogy hasonlóan nemes virágok, az itthon drága cserepes növényként ismert fajtákból, gazként tenyésznek a sziget útmenti árkaiban.

Itt van mindjárt az egyik, amelyből van nekünk otthon cserépben, és nagy szenzáció amikor évente egyszer, januárban, kivirágzik.

A clivia Sao Miguelen nem tudom hányszor és meddig virágzik, de nem kell hozzá kertész, sem locsolás, sem táp, köszöni jól megvan az út szélén is.

Ugyanez a helyzet a kálával, és az itt őshonos fehér liliomfajtával.

A bugainvilleák is vadul nőnek mindenfele, főleg ez a ciklámen színű. Ha nem nyesik formára, akkor egy aránylag csupasz bokor lesz, közepesen sok virággal.

Na, most pont egy olyat mutattam, ami épp sűrűn tele volt virágokkal, de ezt is egy elhagyatott sáros kis ösvény mellett találtam, ahol csak úgy nőtt bele a világba.
Lehet ritkásabb virágú is a bokor, de még olyankor is szemet gyönyörködtető – pláne ha a hátteret adó tájat is figyelembe vesszük :)
Ezek az azoriak viszont képesek az út menti bokrokat is formára igazítani, akkor ilyen sövény lesz belőle:

Van egy kardvirághoz hasonló, szintén ciklámen színű virág, ami olyan magasra is megnő, mint én, és mindenhol előbukkan, na azt is nagyon szerettem.

 És még hosszan sorolhatnám és mutathatnám, hogy ez is szép volt, meg ez is, és legszívesebben mind megmutatnám – de Té le fogja harapni a fejemet, hogy már megint teleraktam képpel a posztot…
Azért még egyet a végére: van rajta ‘azul’ színű tenger, rózsaszín virág és sok zöld is, vagyis valódi az azori fíling.

Ígérem, most már gyakrabban jelentkezem majd, de hogy kevés kép lesz a posztokban, ellenben rengeteg történelmi adat, na, ezt nem ígérem!!