Sao Miguel szigetének módszeres bejárása közben már a második-harmadik napon feltűnt, hogy vannak olyan elemek, amelyek minden, de tényleg minden városban megtalálhatóak. 

Ezeket gondoltam most megmutatni nektek, aminek a gyakorlati hasznát bárki könnyedén beláthatja: ha bekötött szemmel ejtőernyővel ledobnak az Azori-szigetekre, azonnal tudni fogod, hol vagy :)

Városokat említek és nem falvakat, méghozzá azért, mert a szigeten minden település kisvárosi jellegű; amolyan – a mi fogalmaink szerinti – falut nem is láttunk.

A nagyságrendek érzékeltetésére még egyszer pár adat: a sziget 80 km hosszú és max. 20 km széles, összlakossága 132 ezer fő, amiből 30 ezer Ponta Delgadában lakik.

A további városkák ennek megfelelően párezres nagyságrendűek, de meglepő módon stílusukban mégis kisvárosi jellegűek és nem falusiasak.

Lehet, hogy ennek egyik oka a minden főtéren, abszolút kötelező rekvizitumként ott virító zenepavilon.

Először azt hittük, ez csak amolyan dísz, meg jól mutat, de Ponta Delgadában épp ottlétünkkor zajló Cristo dos Milagres vallási ünnep (a legnagyobb ilyen esemény egész évben) egyik központi helye volt a fővárosban is megtalálható, kicsit nagyobb zenepavilon. Zenegélés, éneklés naphosszat, amiről T. mutatott is már nektek videjót itt és itt.

Nem mindegyik pavilon ennyire csicsás, mint a fenti, de ismétlem: mindenhol VAN.

A zenepavilon általános esetben valahol a főtéren, vagy annak környékén egy kisebb tér közepén helyezkedik el, a tereken pedig jó eséllyel „csonkolt fák” vannak.
Nem tudom pontosan milyen fák ezek, de ottlétünkkor, májusban, még majdnem teljesen lombtalanok voltak. Platánnak tűnik, de lehet, hogy nem az…

A növényekkel az azoriak (meg az éghajlatuk is) nagyon jóban vannak. Egyrészt minden nő buja zölden, mint a veszett fene, másrészt a sok gyönyörűséget még gondozzák, nyírják, nyesik, fésülik, simogatják is.

A várások zöldterületeit sem bízzák a természetre: majd mindenhol vannak gyönyörű kis parkok, bougainvilleákkal, virágokkal, valószerűtlenül tökéletes fűvel, pálmákkal, óriásfákkal, páfrányokkal…

A parkok, mint ahogy a városkák is, sokszor teraszosak, mert a táj dimbes-dombos, de ez az azoriakat egyáltalán nem zavarja, sőt! Minden lehetőséget kihasználnak, hogy kilátót (miradouro) tervezzenek minden olyan pontra, ami kicsit magasabban van.

A terek, a parkok, de még a járdák is, szinte kötelező módon, a Portugáliából és Madeiráról ismert apró fekete-fehér kockakövekkel vannak kirakva. Magassarkúban tipegni rajta nem annyira nyerő, de látványnak szuper. Elképesztő leleményességgel kreálnak mintákat a két színből. Ez most a főváros egyik központi tere éppen, de még a 25 centi széles járdácskákra is kitalálnak valami futó motívumot.

Apropó fekete-fehér. Nem feledkezhetünk meg minden város legfontosabb szimbólumáról, legközpontibb, leglegebb épületéről sem: a templomról. Sok helyen többes szám.

És kevés kivétellel: fekete-fehér.

A hozzáértők majd megmondják ez milyen stílus építészetileg, én csak azt tudom, hogy csurinaktetsző stílus :)

A fehér fal + fekete kőből az ajtó- és ablakkeretek és feketével némi cikornyák és kacskaringók általános mintának tekinthető.

Van, ahol feldobják egy kicsit még holmi azuleju-val (ejtsd: azulezsu), amely szintén ismerős annak, aki Portugáliában már járt. Aki viszont nem, annak magyarázatként: ezek általában kékkel megfestett csempék, amit a portugálok a házak és templomok homlokzatára, lábazatára, kívül, belül, plafonra és kilátók mellvédjeire, kutakra meg egyáltalán bárhová tesznek, dekorációs célzattal. Dekoratív is :)

Az első telepesek a sziget déli részén szálltak partra először, ennek emlékét őrzi Povoacao város (jelentése nagyjából: „emberek helye”). Itt található a 15. században épült templom, a „Matriz Velha”, amely a szokásokkal ellentétben nem egy téren áll, hanem az óceán partján.

Kinézetelre egyébként pont olyan, mint a többi fekete-fehér templom, csak talán kicsit visszafogottabb….

A templombelsők többsége visszafogott egy katolikus templomhoz képest, de mivel ottjártunkkor nagy ünnep volt, hát az oltárakat is szebben feldíszítették (gondolom én! bár lehet, hogy egész évben ez van).

Természetesen az elsődleges díszítőelem a virág, sőt, virágözön. De ha jobban megnézitek, a csendéletbe gyümölcsöket is belecsempésztek. Odamentem, megnéztem közelebbről: friss, illatozó, tökéletes gyümölcsök voltak. Szerintetek nálunk mennyi ideig maradna ott….?

Nem kell válaszolni, költői kérdés volt :(

Lévén, hogy a városkák jellemzően és nagyon kevés kivétellel az óceán partján vannak, kézenfekvő, hogy legyen halászkikötőjük.

Bár magas hegyek Sao Miguelen nincsenek, de az egész meglehetősen dimbes-dombos, úgyhogy ha azt mondom: a város az óceán partján van, akkor azt nem úgy kell elképzelni, hogy a víz szintje fölött pár méterrel, hanem néha a víz szintje fölött akár 50-100 vagy több méterrel.
A halászkikötő viszont értelemszerűen lent van, ezt nem volt nehéz kitalálni.
A kettőt, mármint a várost és a kikötőcskét út köti össze, ez is kézenfekvő.

De milyen út!

Porto Pesca; ezt a feliratot kell keresni, és ahol ezt látjátok, ott satufék és kövessétek a nyilakat, akármennyire is járhatatlannak tűnik az út – hiszen tudjuk, hogy a halat amit fognak, márcsak nem a hátukon hozzák fel: ergo le lehet oda menni autóval, más is lement már…

A biztatásra szükség lesz a legtöbb helyen, ja! és elfelejtettem mondani: kicsi autót béreljetek. Nagyon kicsit….

Fontos megjegyezned, hogy akármennyire is abszurdnak tűnik, hogy egy olyan úton, ahol a (nagyon kicsi) autó tükrét be kell hajtani, hogy ne súrolja a sziklafalat, másik oldalon a mellvédtől 2 ujjnyira van az ajtód, szóval ezen az úton szembe is közlekednek!

Bizonytalan sofőröknek, és olyanoknak mint jómagam, akiknek hiányzik az a rész az agyukból, ami radarszerűen érzi, hogy hol az autó jobb kereke és bal hátsó stoplámpája, nos ilyeneknek nem ajánlom.

Ők vigyék magukkal Tét :)

Elég sok ilyen kis halászkikötőt megnéztünk, és mindegyik élmény volt a maga nemében. Annak is tanúi lehettünk, ahogy szélben, esőben melóznak a halászok (hát, nem könnyű munka, az már biztos), és annak is, ahogy egy-egy, még ficánkoló hal rögtön gazdára lel, amint kikerült a csónakból.

Vélelmezem, hogy a partmenti kis éttermekben ugyanilyen frissességű halakat tettek elénk, mindenesetre nagyon finomak és sokfélék voltak.

De erről már külön poszt szól majd a Gasztroutazásokon.