Cienfuegos főteréről és belvárosáról volt már szó egy előző posztóban, most egy különösen díszes épületet mutatnék meg. Giccsesnek is mondhatnánk, de ez olyan fokon és olyan egységesen csicsás, hogy a mennyiség átmegy minőségbe, és szerintem végeredményben: gyönyörű :)))

A városlátogatás után ide hoztak bennünket ebédelni, mielőtt indultunk volna vissza az északi partra, ezúttal Varaderóba.

Ezekről a szervezett ebédekről nem sok jót tudok elmondani, bár rosszat sem… Általában egy kérdést tettek fel: csirke-, disznó-, marhahúst kér valaki, vagy halat?

Az összes többi összetevő standard volt, úgy mint: rizs feketebabbal, nyers friss zöldségek és/vagy gyümölcs minden ízesítés nélkül (ez külön tányéron, az egész asztaltársaságnak), illetve némi párolt zöldség, dresszinges maroknyi saláta a tányéron.

Té jellemzően marhahúst evett, én meg halat. Mindegyik nagyon finom volt, simán natúr grillezve, semmi cécó.

De ezúttal a helyszín volt a lényeg, nem a kaja.
A Palacio de Valle a város szélén, egy tengeröböl partján van, teraszáról a városra és az öbölre is kellemes a kilátás.

1913-17 között épült, nem túl meglepő módon egy cukorkereskedő megbízásából, gótikus és neomór stílusjegyeket elegyítve.
Acisclo del Valle Blanco Kuba egyik leggazdagabb embere volt, palotája manapság étteremként üzemel (Batista idejében kaszinó volt, majd a forradalom után képzőművészeti szakközépiskolává avanzsált), napjainkban kóbor turisták látogatják – a helyi közönségnek kétlem, hogy nyitva állna…
Az épület Csuri stílusban (értsd: a részletekre is kitérő) bemutatása közben elmesélem, hogy ki lett az idegenvezetőnk és (szerintünk legalábbis) miért.

Miután az első havannai napunkon az utazási irodának nem sikerült angolul is beszélő idegenvezetőt biztosítania számunkra (pedig ennek árát a szállásokkal és némely programokkal együtt előre befizettük), eléggé kivertük a balhét. Idegőrlően sok repülés után, assetudjukhányóra van fílinggel felébredtünk hajnali fél 6-kor (aki ismer, az most csodálkozva felsikoltott), tök sötét volt, de máris olyan meleg, hogy a légkondicionált szobán kívül csakis vízbe kívánkozhatott az ember….
A szállodának volt medencéje, abban úsztunk egy kicsit, és reménykedve tekintettünk az előttünk álló nap elé, hiszen ennyi időnk volt Havanna ‘megismerésére’.

Kilenckor fegyelmezetten ott ültünk a szálloda halljában, és vártuk a buszt, con angolul beszélő idegenvezető, aki majd elvisz bennünket körbe-körbe, ebédelni, meg minden, hogy aztán délután visszahozzon a szállodába, így az estét szabadon választott programmal tölthetjük, de addigra már tudjuk, hová érdemes visszamenni…
Így képzeltük, mi kis naivak. Na de Kubában a dolgok nem pont úgy alakulnak, ahogy az egyszeri magyar turista azt elképzeli…

Busz jött (10 után), idegenvezető is vót benne, de beszélni csak nagyon pici angolos, inkább hablálni spanyol. Mondtuk, hogy dánke, nem ezt kérjük.

Telefonálgatás a megadott számokra…
Na, ez külön műsor, mármint a telefonálás, ezt el kell mesélnem.

Kubában a lakosság 12%-nak van vezetékes, és 2%-nak mobil telefonja. A megadott kapcsolattartónak volt mind a kettő!!!! Wow!

Igenám, de az nem úgy megy, hogy nosza, felhívom. A szálloda halljában volt egy kisasszony, aki egy teljesen modernnek tűnő számítógép mögött ülve bepötyögte a megadott számot, majd a vonalat kikapcsolta egy fülkébe. Szó sem lehetett olyasmiről, hogy felveszem a kagylót és tárcsázom a számot… Ez ismeretlen fogalom!
Nos, ily módon telefonálgattunk tehát, de nem sok eredménnyel. Megígértek még nekünk ugyan egy angolul jól beszélő személyes gájdot, aki taxival elvisz minket, és csak minket várostnézni, de sajnos fél 12-ig ő sem érkezett meg…

Miközben ez az egy napunk volt Havannára!! „Kicsit” már ideges voltam, bármennyire is nyugtattuk egymást, hogy itt más az idő felfogása, és ha ilyen országba jövünk, ezzel számolni kell…
Ekkor végre sikerült elszakadni attól az álomképtől, hogy légkondis busszal járjuk végig a város, és majd csak este sétálunk saját fejünk után, de azért bosszantott volna, hogy ennyiben hagyjuk az átverést. Ergo, kivertük a balhét.
Ez nagyrészt az idegenforgalmi minisztérium felhívásával való fenyegetésből áll repertoárunk szerint; gondoltuk ha Albániában bevált, ami mégiscsak egy szabad kapitalista ország (ehhez képest az! ne tessék röhögcsélni), akkor itt végképp működni fog. Működött is: a havannai városnézés díját azonnal kézbe visszafizették, és másnapra, amikor indultunk busszal Trinidad felé, 9 helyett már 10-re ott volt a busz, mindössze 4 másik utassal, és egy idegenvezetővel.
Té kiment intézkedni, én már elég csüggedt voltam, mert Trinidadba kicsit nehezebb lett volna taxival eljutni (Havannában végül föl-s-alá taxiztunk), és jön be nagy vigyorogva, hogy képzeljem, van egy magyarul beszélő idegenvezető!

Az alábbi képen őt látjátok:
A neve Yvonne, és egy angyali teremtmény! A nagyszülők között van kínai, francia, néger (bocs: afrokubai) és egy „normál” helyi erő, azaz kubai spanyol.

Azért ha Yvonne-nal szembemegy a gyanútlan magyar turista a hotel előtt, a legkevésbé sem számít rá, hogy magyarul fog megszólalni! Méghozzá egészen jól beszél, bár sokat szabadkozott, hogy nincs alkalma gyakorolni. Legnagyobb bánatára!

Mostanában ugyanis kevés arrafelé a magyar turista. De ha ti mentek, és magyarul beszélő, szuper idegenvezetőre vágytok, lehet őt kérni személy szerint! Elérhetősége nálunk.

Amikor épp nem sikerült valamit magyarul elmondania, akkor franciául értekeztünk, de végül nagyon jól belejött, és szuper jókat beszélgettünk, természetesen nem csak a látnivalókról…
A Havanna – Trinidad – Cienfuegos – Varadero 3 napos túrán végig velünk volt, és mint utóbb megtudtuk, az indulás napján 9 óra után (!!!) hívták fel, hogy ugorjon be.

Az útitársaink egy nálunk fiatalabb spanyol pár, és egy nálunk kicsit idősebb argentin házaspár voltak, tehát nekik tökéletes lett volna egy csak spanyolul beszélő vezető.

De úgy tűnik, az emelt hang nem maradt hatástalan, és utolsó pillanatban előkapták Yvonne-t (mi másfél hónappal azelőtt lefoglaltuk és kifizettük az utat, órára pontos programmal!) – és ezzel mi nagyon jól jártunk.

Feleim, magyar utazók, csak egyet tudok javasolni: ne hagyjátok magatokat és ne hagyjátok szó nélkül, ha megpróbálnak megrövidíteni. Legrosszabb esetben nem történik semmi, és akkor ugyanott vagytok, mint cirkuszolás nélkül, de lám: sikerülhet is elérni valamit, és akkor az már tiszta haszon.

Figyeltétek hogy közben milyen részletességgel megismertétek a Palacio de Vallét?? Ravasz, mi?

A hely hangulatához már csak a zenei aláfestés hiányzik, ami szintén részben vizuális élmény volt. A fenti helyszínen, a szellős, árnyékos előcsarnokban, a bazi nagy versenyzongorából, amelyről egy csipkestóla lógott le hanyagul, szelíden áramlott a teljesen európai sanzonirodalom java. Párizsias-bécsies hangulatú zene volt, a régi időket idéző, nem a forró, spanyolos jelent aláfestő.

A néni pedig, aki ezüst turbánban, kifestve (ez mondjuk enyhe kifejezés erre…), felékszerezve, széles mosollyal játszotta fáradhatatlanul a fülbemászó dallamokat, nos a maga usque 125 évével egy egészen speciális jelenség volt a népi Kubában.
Őt gazdag úriemberek az egyik előző posztban bemutatott autókkal furikázták szépasszonykorában, amikor azok az autók még vadonatújak voltak…

Hej, ha ez a néni egyszer elkezdene mesélni. Attól tartok, Kovi is belepirulna.

Té

Szóval Palacio de Valle, kedveskéim, nézzétek meg, ha arra jártok. Szép.