Kanada – Vancouver

British Columbia tartomány fővárosa elég sok szempontból kiemelkedik a kanadai városok közül.

Elsőként természetesen a címert említeném. A két címertartó alak formabontó módon nem angyalokat, griffmadarat vagy szárnyas oroszlánt ábrázol (a roppant gyakorlatias helybéliek szemmel láthatóan nem hisznek ezekben a mesebeli teremtményekben), hanem egy favágót (emlékszünk még a niagarai afférra?), illetve egy halászt. Az európai heraldikusok most biztosan a szívükhöz kapnak és csendes hörgés közepette rábuknak az íróasztalukra, de a vancouveri városatyáknak ez tetszik. Most mit lehet tenni..?

Egy másik, említésre méltó adat a lakosság bőrszín szerinti összetételére vonatkozik: a Vancouverben élő 600 ezer ember mindössze 51 százaléka fehér, 28 százaléka pedig kínai. A feketék súlya nem éri el az öt százalékot, ami azt jelenti, hogy arányaiban ott kevesebb a néger, mint a Váci utcában.

Hong-Kong 1999-es, Kínához történt visszacsatolása óta ugrásszerűen megnőtt a kínaiak száma. Ezért a várost a (politikailag roppant inkorrekt) Hongcouver becenévvel is illetik.

Vancouver minden szempontból toleráns település. Az első olyan nagyváros, ahol főpolgármesterré választottak egy súlyosan mozgássérült embert: Sam Sullivan (aki 2005 és 2008 között volt a város első számú vezetője) tetraplegiás, azaz mind a négy végtagjára béna, ez azonban nem akadályozza meg sem a munkában, sem abban, hogy annó például személyesen utazzon el Torinóba, ahol (a 2010-es téli olimpia színhelyének első embereként) átvette az olaszoktól az olimpiai lobogót. Minden tiszteletünk Samé! És riszpekt az őt megválasztóknak!

Az utazó már a reptéren szembesül a bennszülött művészet kultuszával, amikor a Budapest – London – Toronto – Vancouver útvonalon megtett 2,5 + 6 + 4 órás repülőút végén, a nikotinelvonás valamennyi elsődleges tünetével megterhelve, és a bevándorlási tisztviselővel folytatott, emelkedett hangulatú interjút követően belenéz ennek az óriási totem-madárnak a szemeibe.

A történelmi belvárosa (már ha egy 150 éves városnak egyáltalán lehet ilyenje) túl sok látnivalóval nem kápráztatja el a turistát. Van három hangulatos utca, jó pár kocsma és rengeteg zászló.

A szűkmarkúan mért látványosságok közül kiemelkedik ez a (gőzzel működő!) közterületi óra, amelyből rendszeres időközönként hatalmas pöfékelések közepette több köbméternyi vízgőz árad.

Mivel előre nem készültem, azt hittem, hogy kigyulladt. Aztán sajnálkoztam egy kicsit, hogy mégse; az mégiscsak nagyobb buli lett volna .

Ez a szobor a belváros (Gastown) alapítóját, Gassy Jack Deightont ábrázolja. A toprongyos úriember a mi kiegyezésünk tájékán hajóskapitányként vetődött errefelé, és mivel igen jó üzletember volt, hamar rájött, hogy a fárasztó és veszélyes hajózás helyett egy sokkal kellemesebb, változatosabb és kifizetődőbb szakma után kell néznie, ahol közmondásos bőbeszédűsége és sztorizgatásra való hajlama is kedvező táptalajra lel.

Így lett Gassy Jackből kocsma- és bordélyház-tulajdonos. Már az épületek felhúzásánál nyilvánvalóvá vált kizsákmányoló vénája és emberismerete: az építőmunkások természetben (értsd: alkoholban és az örömlányok szolgáltatásában) kapták meg a járandóságuk jelentős részét.

Azt hiszem, ezt nevezik barter-megállapodásnak, s mint ilyen, kiválóan működött.

Vancouver mellett van egy pofás totemoszlop-kiállítás, ahol megcsodálhatóak a tartományban egykor élt bennszülött indián törzsek képzőművészeti alkotásai, vezérmotívumként a reptérről már ismert madáralakkal.

Tényleg szépek. Az itteni egyetem (The University of British Columbia, UBC) Antropológiai Múzeumában van a világ legteljesebb, indián művészetet bemutató állandó kiállítása.

És egy utolsó megjegyzés: Vancouverben (és amúgy egész Kanadában) a jégkorong körül forog a világ. A helyi csapat a Canucks Vancouver, amely az észak-amerikai profi hoki-liga (NHL) egyik szereplője. Maga a “canuck” szó a kanadaiak egyik beceneve, és még ők sem tudják pontosan, honnan ered.

A hokiról nagyjából ennyit tudok, ami miatt folyamatosan alacsonyabb rendűnek éreztem magam. Cserébe csak azzal tudtam felvágni, hogy én mentem már 190-nel is a német autópályákon. Ez gyakran hatott, mert tapasztalataim szerint ez az a téma, ami Európával kapcsolatban a leginkább érdekli a bennszülött kanadaiakat (az első- vagy másodgenerációs európai bevándorlók ilyen szempontból kivételt jelentenek; ők még a térképen is meg tudják mutatni az öreg kontinenst).

A másik európai vonatkozású kérdés, amit sokan feltettek nekem és a válaszomon sokat tudtak elszörnyedve röhögni: arra felétek tényleg van olyan, hogy pár órát autózol és ezalatt több, más-más nyelvet beszélő országon is keresztülmész?!

9 hozzászólás

 1. pobeda — 2012-10-25 15:32 

Ide akar költözni egy barátom.Állítólag “várják” a fehéreket. (majd meglátjuk) :))

 2. bedivere — 2012-10-25 20:23 

Érdekes, hogy a kanadai városokban ilyen magas az ázsiaiak száma és szerepe. Vancouverben is van olyan környék, azaz “chinatown”, mint pl. San Fransiscóban és Londonban? Érezhető a város kulturájában is a sokszínűség, vagy csak a country zenét ismerik?

 3. tiboru — 2012-10-26 10:49 

@bedivere:

Bizony, itt van Kanada legnagyobb chinatownja, közvetlenül a történelmi belváros mellett! A kínai kolónia nagyságát mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a városnak 5 (öt!) kínai nyelvű napilapja van!

A kultúrát illetően bizony nagyon sokszínű, és (amennyire én érzékeltem) egyáltalán nem Amerika-centrikus, noha a városkép bármelyik USA-nagyvárosban elmenne. Nem véletlenül forgatják itt rengeteg amerikai film külső jeleneteit. A country pedig egyáltalán nem elterjedt, noha számtalan jenki “turista” érkezik pl. a közeli Seattle-ből, akik sorban állnak a kubai szivarokat és rumot árusító üzletek előtt :-)

 4. ttomika — 2012-10-27 16:01 

Sziasztok,már régóta olvasom Tiboru írásait,és néhány dologgal kiegészíteném ezt a városismertetőt. VA tényleg nagyon bulis hely,az sem gond,ha nem beszélsz jól angolul,mert esély van rá,hogy az arab/afrikai/maori taxis és a koreai/indiai/stb… pincér sem! Észak-VA szintén megérne egy posztot,ahogy a “főváros” Victoria is,ahol nem nagyon vacakoltak a tervezők,lemásolták Londont palotával,szoborral,busszal,oszt’ jónapot. Azért a Canucks stadion is érdekesen néz ki a nagyra nőtt vattacukor alakjával. Közlekedés: javasolt a napi/hetijegy,ami érvényes szinte mindenre. Victoria-ba érdemes komppal átmenni,kb. másfél óra a szigetek között,nagyon szép út,bár a kikötőtől még egy óra a város,de emeletes piros busszal!!! Ott van még a botanikus kert,a pub-ok,és akármilyen demokrácia van,a francia nyelvre kicsit morognak.:)

 5. tiboru — 2012-10-27 18:06 

@ttomika:

Hehe, ez a franciás dolog nekem is feltűnt, cserébe viszont Montreálban legalább háromszor játszották el nekem üzletben, hogy nem értenek angolul :-)

 6. helloworld — 2012-10-27 21:46 

Csatlakozom ttomikához, Viktoria is megérne egy posztot.
Volt szerencsém egyszer régebben egy hónapot Calgaryban eltölteni ismerősökkel, aztán egy hosszú hétvégén elmentünk Vancouverbe és Victoriaba autóval.
Azóta sem utaztam egyhuzamban annyit autóval, kb. 1000 km. De este, amikor Vancouver külvárosába megérkeztünk és becsekkoltunk egy kis motelba, a tv-ben valami helyi magyar adás ment, benne Alföldi Róberttal. Kicsi a világ…
Aztán komppal mentünk Victoriaba, ott aztán kimentünk a tengerre kardszárnyú delfint nézni. A túravezető egy ponton elmutatott nyugat felé, és azt mondta, hogy arrafelé a legközelebbi szárazföld már Japán.
Kétségtelenül mély nyomokat hagyott bennem ez a kiruccanás a világ túlsó oldalára.

 7. tiboru — 2012-10-29 09:24 

@helloworld:

Victoriában sajnos nem voltam :-(

 8. chomsky — 2012-11-07 00:12 

Az antropologiai muzeumot muszaj megnezni, ha eljut Vancouverbe az ember. Ott voltam nyitaskor es a teremor dobott ki zaraskor, de nem ertem a vegere :)

 9. tiboru — 2012-11-07 23:08 

@chomsky:

Ne is mondd: nekem összvissz három órám volt rá (a vendéglátóim már így is szívességet tettek, mert ez nem volt a programban, de végül kiszorították nekem ezt a fél délutánt), ráadásul a fényképezőgépet sem vittem…

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.