Mielőtt nekilátnék a Colosseum dicsőítésének, elöljáróban gyorsan leszögezek két alapvetést:

1.) Az embernek vannak mindenféle kedvencei. Ezek (legyen szó élőlényről, ételről, színről vagy szeretkezési pozitúráról) nem igényelnek magyarázatot, mert egyszerűen VANNAK. Ez és ez a kedvencem ebben és ebben a kategóriába, slussz-passz, nem tudom és nem akarom észérvekkel alátámasztani, és különben is: kinek mi köze hozzá?

2.) Tudom, hogy a Colosseum lerágott csont, Róma egyik szimbóluma, az Eiffel torony és Janet Jackson biztosítótűvel átszúrt mellbimbója után a harmadik legnézettebb látványosság az emberek által lakott Univerzumban, de nem érdekel: mindettől függetlenül nekem ő a római kedvencem.

Megkísérelem elmagyarázni, mennyire.

Nem lehet eltéveszteni, még metrómegállója is van: az észak-déli metróvonal (itt B-nek jelölik, térképeken kék színű) halad át alatta. Tömegiszonyban szenvedőknek ajánljuk: decemberben és januárban, hajnali kettő és fél három között próbálják megtekinteni; ilyenkor van arra esély, hogy a körülötte nyüzsgők létszáma talán megmarad három számjegyűnek.

Talán.

Vasárnaponként a Via dei Fori Imperialiról ki vannak tiltva az autók, tehát lazán lehet sétálni az úttesten. Ha az ember elhagyta a fórumokat, elindul délkelet felé, felnéz és ez a látvány tárul a szeme elé. És hiába látta már tízezerszer filmekben, fényképeken, grafikai rajzokon (ezért a jelzős szerkezetért külön köszönet illeti a mindenkori rendőrségi szóvívőket); hiába ismeri fel százmillió között is a kontűrjét: a Colosseum első, real time-os látványa elszorítja a narrátor szívét és gyomrát. Kéretik ezt tudomásul venni és nem kuncogni rajta. És a mesélő hiába megy közelebb, a varázs nem csökken: a rom továbbra is ott terpeszkedik, nyugodtan, némán és egykedvűen. Csak valami sugárzás válik egyre erősebbé. Talán a több tízezer köbméternyi mészkő és tégla teszi, talán a hozzá kapcsolódó történetek, talán az utazó fáradtsága, de a Colosseum áraszt magából valamit.

Aki ezt nem érzékeli, az vagy materialista, vagy  önkormányzati ügyintéző.

A vonatkozó számokat és méreteket mindenki kikeresheti a neten, ezzel nem fárasztok senkit. Azt azért leírom, hogy a 60-70 ezer nézőt 15-20 perc alatt beengedték és a megfelelő helyekre leültették a szervezők; a tömeg távozása maximum kétszer ennyi időt vett igénybe. Aki már látogatott bármilyen rendezvényt a hazai 15-20 ezres stadionokban, talán tudja értékelni ezeket a számokat.

A 79 bejárat mindegyikénél minden néző (ismétlem: 60-70 ezer emberről van szó) olyan helyjegyet kapott, amelyen nemcsak a részére meghatározott ülés, hanem az oda vezető út is fel volt tüntetve. A nyolcvanadik kapu a császárnak és kíséretének volt fenntartva.

Kétezer évvel ezelőttről beszélünk. Csak mondom.

A Colosseum nagyon ott van. Nagyon.