Mivel ezekben a zaklatott időkben az ember sohasem tudhatja, mikor kap vacsorameghívást egy brit királyi yachtra, úgy döntöttem, egy hevenyészett módszertani útmutató keretein belül adok (INGYENES!!!) fogódzót a protokoll dzsungelében kígyózó indák fogságában vergődő olvasóinknak.
1.) Az első maga a meghívó. Merített papír (NEM fehér, hanem általában valamilyen pasztellszínben pompázik). Rajta a neved, meghívód neve, illetve az esemény helyszíne és időpontja.
A bal alsó sarokban az elvárt öltözék (úgynevezett dress code, jelen esetben lounge suit, vagyis mellény nélküli öltöny, ing, nyakkendő). A rocksztároknak, láncfűrészes sorozatgyilkosoknak, egyházi méltóságoknak és a vidéki polgármestereknek nem kötelező a nyakkendő; ők mehetnek kockás ingben is.
A jobb alsó sarokban megnyugtató közlés olvasható: carriages at 11.30 pm. Ez azt jelenti, hogy a csontrészeg vendégek sem alhatnak a királyi kajütben vagy az ebédlő asztalai alatt; őket (akár erővel) éjfél előtt 30 perccel visszaszállítják eredeti szálláshelyükre.
2.) Az ültetőkártya is roppant fontos, hiszen a vendégek (nemzetiségük, beosztásuk, egymáshoz és a vendéglátóhoz való viszonyuk, tekintélyük, bankszámlájuk, stb. függvényében) egy előre meghatározott helyre fognak leülni. Érdekes, hogy fotó nem szerepel rajta, tehát a szervezők vélelmezik, hogy minden meghívott tud olvasni.
Ha a nevedben ékezetes betű szerepel, jóra ne számíts: Őfelsége nyomdászai kizárólag a latin ábécé alap-karaktereit ismerik, de ez nem az irányodba megnyilvánuló rosszindulat és nem így akarják ismételten megalázni Trianon gyermekeit.
3.) Az asztalon, az ültetőcédula előtt felállítva jó esetben találsz egy menülapot. A borító (ez itt) állandó, a betét változik eseményről eseményre. Ha a legtüzetesebb vizsgálódás során sem látod a saját menülapod, aktuális lelkiállapotod és habitusod függvényében három lehetőséged marad:
3.1.) Mintegy véletlenül lelököd a szomszédod egyik poharát, s mialatt ő – a ráirányuló általános figyelem miatt égő füllel és izzadó homlokkal – lehajol, hogy összeszedje a cserepeket, te elcsened az ő menülapját és odateszed magad elé.
3.2.) Hisztériásan kiabálva kikéred magadnak a megszégyenítést és megragadod az alkalmat, hogy országod nevében hadat üzenj Nagy-Britanniának.
3.3.) Elsomfordálsz, megkeresed a konyhát és a kuktáktól kérsz egy kis zsíroskenyeret lila hagymával.
4.) Ez itt felül maga az igazi menü. Nem igazán olvasható, ezért elmondom, hogy – minden vérbeli angol hazafi felháborodása dacára – tele van francia szavakkal. Az előételt például amuse-gueule névvel illetik, az ecetes krumplit lyonnaise potatoe-nak, a szárazsüteményt pedig petit fours-nak.
Az egyetlen igazi brit dolog a skót marhából készült sülthús volt, portói (csak hogy portugál relevancia is legyen…) borral készült mártásban. Hála istennek nem hazai borok voltak; ennyire még egy brit királyi yacht személyzete sem lehet szadista. Argentin fehér- és ausztrál vörösbort szervíroztak; háááát, ittam már jobbat is.
5.) Az ültetési rendet nem illesztem ide, mert a többiektől nem szereztem be hozzájárulásukat a nevük nyilvánosságra hozatalához. Lényeg, hogy ezt is megkapja az ember a menü mellé, tehát csak rápillant és tudja, hogy kit hol talál, amikor mondjuk (a hatodik ital után) az izlandi küldöttel szeretné megvitatni az új-zélandi bennszülöttek egészségügyi alapellátásában mutatkozó anomáliákat.
6.) Itt látható a Britannia State Dining Room-ja, vagyis szó szerinti fordításban az Állami Vacsorázó Szoba. Kicsit szűkre szabott a rendelkezésre álló légköbméter, a dohányzók pedig reszkessenek: ki kell menni a szabadba, ha az ember rá akar gyújtani.
Tánchoz szerencsére nincs elég hely, mondjuk nem is elvárás.
7.) Valamilyen homályos, a történelem ködébe vesző okból kifolyólag repetát nem nagyon illik kérni. Az egyik vállalkozó kedvű, latin országból érkezett, jókedvű küldött (pontosabb azonosítását nem teszem lehetővé, mert nem szeretném egy újabb százéves háború kirobbantójaként beírni nevem az évkönyvekbe) megtette: brahiból rendelt még egy adag libamájat. Kihozták neki, de másnap a szálloda recepcióján már nem is hallottak róla, csak a véres vizet tartalmazó felmosóvödröt vitték ki egykori szobájából néma takarítónők.
8.) A kapitány tányérsapkája tabu! A tréfásnak szánt fényképeket a személyzet elkobozza.
9.) A hajókürt nem működik, nem érdemes erőltetni.
10.) II. Erzsébet és Fülöp herceg sajnos nem ér rá, hiába fogod javasolni, hogy hívják fel és ugorjanak be egy drinkre, mert te fizeted.
Nincs
Nincs hozzászólás.
RSS feed for comments on this post. TrackBack URL
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.