Skócia – Edinburghi vár

Hogy ne csak a mediterrán-szubtrópusi fílinget közvetítsem, engedtessék meg nekem egy nagyon rövid kitekintés Skócia fővárosára, s azon belül a helyi várra.

Ez a szóbanforgó ingatlan, amelyről könyvek ezreit írták már tele. Itt és most megint csak a magyar vonatkozásról beszélnék, az összes többit hagynám Shakespeare Vilmos kollégára meg a többi illetékesre.

Szóval a magyar világjáró a legváratlanabb helyzetekben bír szembesülni azzal az agyoncsépelt közhellyel, miszerint magyarok mindenhol vannak, illetve voltak. Innen is jelentem, hogy pár évvel ezelőtt, amikor egy (24 különféle nációból álló) csoport tagjaként ott jártam, az idegenvezetőnk egyszer csak megkérdezte: van itt önök között magyar? Mivel a kelet-európai ember ilyenkor sosem tudhatja biztosan: pofon vagy zsíroskenyér következik, csak halkan, úgyszólván csipogva mertem felvállalni nemzetiségem. Nagy kő esett le a szívemről, mert a pasi (mintegy mellőzve az esedékes testi fenyítést) csak egy történelmi kuriózum bemutatásához keresett szemléltető eszközt. Rámutatott egy kis izére a vár egyik eldugott zugában (erre itt alul) és elmondta, hogy ez volt egy Szent Margit nevű egykori skót királylány kápolnája (amúgy Edinburgh legrégebbi épülete!), aki roppant egzotikus csaj volt, mert bizonyos Szent István magyar király unokájaként jött a világra.

A papának (az egyik Edvárdnak vagy Edmundnak, nem emlékszem pontosan) nem jött össze valami háború és a jogos bosszú elől egészen Magyarországig menekült, ahol annyira megtetszett neki István Agáta nevű egyik lánya, hogy kilenc hónap múlva megszületett a mi Margitunk. Miután Skóciában hellyel-közzel rendeződtek a dolgok, családostól visszament a Felföldre és addig élt, amíg kardélre nem hányták.

Ez a történet lényege. Remélem, ti is legalább annyire meglepődtetek, mint én.

Az edinburghi várban egy másik érdekességre is rábukkantam: ez a kutyatemető, ahová a vár lakói örök nyugalomra helyezték kedvenceiket. Mindegyikük kapott egy-egy sírkövet is, ahogyan az civilizált országokban illendő. Vannak köztük vadászagarak, derék ház- (akarom mondani vár)őrzők és palotapincsik is.

Végezetül látkép a vár egyik bástyájáról. Nekem nagyon tetszett az egész környék, csak azt sajnálom, hogy azalatt a négy nap alatt, amit ott töltöttem, nem tudtam fűmagot venni. Már csak ezért is vissza kell mennünk, azt hiszem.

1 hozzászólás

 Visszajelzés1. Második nap: SKÓCIA! | Bibó utazós blogja — 2015-01-30 08:46 

[…] alulról is hatalmas volt. Apó megvette a jegyeket, és elindultunk felfedni a várat. Ebben az egyik kedvenc blogom sok segítséget, illetve útmutatót adott (itt jegyzem meg Tiboru, fűmagot nem hoztam). Mindent […]

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.