A pozsonyi Szlovák Nemzeti Múzeum

Tavalyi, késő őszi pozsonyi látogatásunk felelevenítésének újabb állomását kezdjük a hajdani Pressburg címerével. Diszkrét dizájn, stilizált háromtornyú vár; visszafogottsága méltó egy olyan városhoz, ahol közel háromszáz éven keresztül koronázták a magyar királyokat. 1919 óta Szlovákia fővárosa, a roppant találó és történelmi ízű Bratislava (szláv testvériség) néven.

Bevallom, hosszú időn keresztül negatív előjelű prekoncepciók éltek bennem a szlovák fővárossal szemben, novemberi kiruccanásunk azonban ezek döntő hányadát elsöpörte; Pozsony egy korrekt, közép-európai város, szépen rendbetett és karbantartott belvárossal, a szükséges mennyiségű és minőségű kocsmával, közterületi szoborral, történelmi épülettel és japán turistával. 

Kivételek persze vannak.

A Szlovák Nemzeti Múzeum például nem tartozik azon épületek közé, amelyekre évtizedek múltán is orgazmusközeli élmény lesz visszaemlékeznünk, noha a jobb sorsra érdemes vár egyik szárnyában található.

A több négyzetméternyi máladozó vakolat és a beázások – ércnél maradandóbbnak bizonyuló – nyoma nem emeli a (gyökereit a lókupec Szvatoplukig és a Nagy-Morva Birodalomig visszavezető, dicsőséges) szlovák nemzet fényét.

De ez legyen az ő problémájuk.

A poszt témája nem is annyira az épület (nem mentünk be, mert pont zárva volt), hanem az a szobor, ott, a bejárattal szemben.
A szobor talapzatánál ez a  felirat. Nem kell hozzá felsőfokú szlovák nyelvvizsga, hogy a dátumból kikövetkeztessük: a Csehszlovák Köztársaság kikiáltásának állít örök (?) emléket.

A finomság az utolsó két sorban leledzik: a két testvéri nemzet (csehek és szlovákok) államáról van szó.

Nos, erről (és a többi) testvériségről a szláv nemzetek igen hosszasan beszélhetnének; gondoljunk a komplex délszláv (vagy az ukrán és orosz) példákra.
Az oszlop tetején vicsorgó szláv (?) oroszlán az első csehszlovák állam címerét tartja, melyben a kétfarkú, koronás cseh ragadozó mellén a történelmi szlovák hármashalom látható a (legalább annyira történelmi) szlovák kettőskereszttel.

Színesben így nézett ki az ominózus, 1919 és 1938 közötti címerük (itt balra).

És ezt csinálták vele a kommenisták (nézz jobbra): a (gyanúsan magyar inspirációjú) kereszt helyére egy kisebb tábortüzet applikáltak, ami a szlovák partizánmozgalmat volt hivatott szimbolizálni, a korona is eltűnt és felbukkant az ötágú veres csillag. Szlovákia legújabb függetlenségének legújabb kikiáltása után (1993. január 1.) a hármashalom-kettőskereszt visszakerült az oroszoktól kölcsönzött dizájnú zászlóra, s máris készen volt a szlovák nemzeti lobogó.  

Még egy (illetve két) apró adatsor Pozsony lakosainak nemzetiségi összetételére vonatkozóan:

1910:

32.790 német (42%)
31.705 magyar (41%)
1.1673 szlovák (15%)
1.242 cseh (1,6%)

2001:

391.761 szlovák (92%)
16.451 magyar (3,8%)
7.972 cseh (2%)
1.200 német (0,3%)

Így megy ez.

5 hozzászólás

 1. GloriaMundi — 2011-08-29 20:56 

Hát így …
Párszor jártam Pozsonyban, mindig csak fél napokra, és a várba sose bírtam feljutni, nem fért bele az időbe :-( Egyszer tisztességesebben meg kéne nézni. A híd tetején található étterembe vhogy többször is eljutottam, érdekes egy hely az is. A kajáról viszont nemtok nyilatkozni, mert leülni sose ültem …

 2. tib0ru — 2011-08-30 11:01 

Pozsony belvárosát nagyon szépen rendbehozták; érdemes alaposan körülnézni. A vár maga azonban (nekem legalábbis) továbbra is inkább csalódás, mint élmény.

 3. toldimiklos — 2012-04-19 21:41 

Vagy két éve hihetetlenül eltévedtem tótországnan.A magyar határ túloldalán valahol Komárom,és Balassagyarmat közt órák hosszat keresgéltem valami átjárót a végtelen kies utakon.
A benzin is fogytán volt,mire megérkeztem egy faluba.A nevét azt már nem tudnám megmondani,de az épületekből ítélve régen magyarok laktak benne.Ott aztán hiába kérdezősködtem angolul,németül,meg magyarul,úgy lestek rám,mint egy földönkívülire,a derék tótok. Aztán egy félmeztelenre vetkőzött hatvan év körüli benszülött mutogatott egy keveset,én meg tovább indultam arra.
Sikerült megtankolnom is út közben,és bátran haladtam a megadott irányba,ahol egyszer csak útépítő munkások teljes szélességében lezárták az utat.
Vagy harminc kilométert vissza kellett mennem egy kereszteződésig,ahol az útjelző tábla ismeretlen nevű falvak felé mutatott,amit életemben soha nem hallottam.
Végül csaknem fél napi autókázás után,több száz kilométer felesleges tekergőzés után kiszabadultam a senki földjéről, és Losonc felé haladva Somoskőójfalunál jutottam haza. Ebből az a tanulság,hogy GPS-nélkül ne indulj útnak,tóttal,meg nem érdemes szóba állni,mert nem érted,mit karattyol,aztán meg hazudik is!

 4. netbakter — 2012-10-13 22:17 

Sziasztok,

néhány javítás (mert úgy érzem, kár lenne ezt a jó blogot elrontani ezekkel a tartalmi hibákkal):

– a képen látható épület a Duna-parton található, és nem a várban, bár az tény, hogy a várkomplexum néhány épületét szintén a múzeum használja,

– az épület előtt már nem oroszlán vicsorog (azt elvitték az új színház elé vicsorítani), hanem Tomáš Garrigue Masaryk, Csehszlovákia első elnöke, azaz “tatíček Masaryk” (Masaryk apácska), ahogy a csehek mondják – a szlovákok nem mondják sehogy, mivel általában véve kevésbé él bennük a Masarykkal szembeni tisztelet. Az oszlop is rövidebb. Képek:
http://www.bratislavskenoviny.sk/najnovsie-spravy-z-bratislavy/samosprava/na-nabrezi-uz-stoji-socha-t.-g.-masaryka.html?page_id=196216
Arról külön tanulmányt lehetne írni, miként vélekedik a cseh és a szlovák nép Csehszlovákiáról, mint “a csehek és az szlovákok testvériségéről”. Kábé: Csehek: a szlovákok szoptak minket mint anyakocát. Szlovákok: a csehek dirigáltak, mi maximum a pofánkat tartottuk két kézzel.

toldimiklos kommenttársnak: először is, tanulj meg írni. Másodsorban, vigyél térképet – le kellene már szokni arról a tévhitről, hogy mindenütt útba tudnak igazítani, mert a Kárpát-medencében nem csak magyarok élnek, és főleg nem kötelező mindenkinek nyugati nyelveket beszélni. Harmadrészt, mi lenne, ha Magyarországon fordulna elő az eset, nem lenne kellemetlen, ha a “tót” úgy gondolná végül, hogy “magyarral szóba sem kell álni, mert (…) még hazudik is”?
Még mielőtt ezzel kapcsolatban elkezdődne valami flamewar, hogy ki a nagyobb magyar, meg hasonló anyámkínja, akkor szeretettel javaslom: próbáljon meg valaki Szlovákiában (Romániában, Szerbiában meg a többi) magyarként élni, és aztán pofázzon. Kösz.

 5. tiboru — 2012-10-14 16:10 

Köszönjük a kiegészítéseket és a pontosításokat, máskor is jöhetnek!

Flamewartól pedig nem kell tartani, ez itt nem az a társaság. Vita olykor kialakul (természetesen és hálistennek – teszem hozzá), de olcsó anyázásra és cél nélküli mocskolódásra eddig még nem volt példa. És biztos vagyok abban, hogy ezután sem lesz.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.