Edinburghi tartózkodásom egyik mérsékelten kínos jelenete Őfelsége II. Erzsébet egykori yachtjához, a HMY Britanniához fűződik. Igyekszem röviden összefoglalni.

Úgy kezdődött, hogy vendéglátóink tényleg ki akartak tenni magukért, ezért csillogó szemmel újságolták, hogy a rendezvény ünnepi búcsúvacsorája a brit uralkodó hajdani hajóján, a Britannián lesz, amelyet Őfelsége 1997-ben adott át az ő népének, miután 43 éven keresztül a királyi család használta.

A vacsorával, illetve a protokollal  kapcsolatos tudnivalókat itt olvashatjátok. Ezt a fotót a netről töltöttem le, mert én egyszerűen képtelen voltam olyan szöget találni, hogy az egész beleférjen a képbe.
A hajót tíz éve kifejezetten és kizárólag idegenforgalmi célokra használják, de a személyzet 80 százaléka napjainkban is azokból áll, akik annó Erzsébet, Fülöp, Diana, Károly és az összes többi hasonszőrű körül ugrándoztak. Ez rányomja a hangulatát az egészre. Gondoljátok el: hogy kérhet a nép magamfajta egyszerű gyermeke még egy dupla viszkit egy olyan pincértől, aki egykoron a Brit Nemzetközösség fejének szervírozta a buborékmentes ásványvizet?

Megmondom én: jó hangosan. A kisujjamat persze ivás közben eltartottam, ahogyan azt mindenki tudja, aki úri körökben forog, meg aki elég Rejtőt olvasott.

Ez itt jobbra a White Ensign, vagyis a Royal Navy hadilobogója, amely 1954 és 1997 között ott lengedezett a Britannián is.

Ez a csávó fogadott bennünket a stégnél. Az egyenruhája a skót gárdaezredé, s ha jól látom, tizedes. Az első zene természetesen a Scotland the Brave volt, majd a  Scots wha’ hae’ következett. A zajos tetszésnyilvánítást követően a Flower of Scotlandba kezdett, de ekkor felbukkantak a pincérek a velkam drinkkel és a társaság hirtelen elveszítette zenei érdeklődését.

A kaja-pia előtt persze volt idegenvezetés is, melynek során egy, a megilletődöttségtől elfúló hangú, igazságügyi patológus-kinézetű szakember végigkalauzolt bennünket a hajón és sorra megmutogatta, hogy hol és hogyan laktak a királyok, amikor igénybe vették a Britanniát.

Ez itt felül például Erzsébet kajütje volt. Rám nem tett valami nagy benyomást; végig azon gondolkodtam, hogy megkérdezem az idegenvezetőt: hol van a véres trón, meg hogy hol tartotta Őfelsége a koronáját, de végül megesett rajta a szívem és inkább befogtam a szám.
Persze mindenhol ott lógnak az elmaradhatatlan családi fotók. Ez itt a nappaliban látható; a frizurák és a ruhák alapján valamikor a hatvanas évek közepén-végén készülhetett a legszűkebb királyi famíliáról. Balról jobbra: a felső sorban Anna, Erzsébet, Fülöp, Károly, illetve a kiskorúak: David, Sarah, Edward és Andrew.

Dianát ne keressétek; akkor még nem volt képben.

1990-ben a Britanniát meglátogatta Norman Schwarzkopf amerikai tábornok, akiről köztudomású, hogy a tánc- és illemtanórákról, valamint a diplomáciai alapismeretek című szemináriumokról rendszeresen és igazolatlanul maradt távol, viszont stratégiából és hadtudományból sosem kellett utóvizsgáznia.

Őt is végigvezették a hajón, többek között megmutatták neki a brit ipar büszkeségét, a hajómotort is.

A tábornok fegyelmezetten hallgatott, majd a prezentáció végeztével odafordult a mellette feszítő brit vezérkari főnökhoz és ezt mondta neki:

Oké; most, hogy a múzeumot láttuk, megnézhetném a frankó motorokat is?