Tallinn – óváros

Ha már lendületben vagyunk, Reykjavík után egy másik észak-európai fővárossal folytatjuk a Csurtusblog urbánus beszámoló-sorozatát. Mai helyszínünk Észtország, ahol a tavaly nyáron töltöttünk el egy kellemes hetet.

Csillagtúra-szerűen szerveztük meg az ott-tartózkodásunkat, vagyis Tallinn volt a kiindulási pontunk, ahonnan (a városra szánt két nap után) reggelente indultunk, s ahová (a 23.00 óra körüli naplementekor) visszaérkeztünk, tudniillik az ország méretei olyanok (fele akkora, mint Magyarország), hogy a fővárosból egy nap alatt lazán el (és vissza) lehet autózni akár a legtávolabbi sarkába is, pláne nyáron, amikor a 24-ből 20 órán keresztül világos van.

Ha lenne olyan közmondás, mely szerint egy főváros sorsában tükröződik az adott ország történelme (oké, nincs ilyen, de ha mégis lenne), finnugor nyelvrokonaink esetében ez tökéletesen helytálló megállapítás volna. A 13. század eleji alapítástól kezdve az 1991-es állami függetlenségig eltelt 780 év alatt Tallinn ugyanis összesen 21 (huszonegy) olyan esztendőt tudhatott maga mögött, amikor nem állt idegen uralom alatt (1918 és 1939 között). Csak a móka kedvéért álljon itt a vidéket sorra maga alá gyűrő külföldi hatalmak névsora: Dán Királyság, Livóniai Lovagrend, Német Lovagrend, Svéd Királyság, Orosz Birodalom, hitleri Németország, Szovjetunió.

És még mi nyavalygunk, hogy milyen mostohán bánt velünk a történelem.

Mivel mai posztunk kifejezetten Tallinn történelmi belvárosával, Vanalinn-nel  foglalkozik (ez szó szerint óvárost, régi várat jelent; szerintem az öreget jelentő észt „vana” szónak közös az őse a mi „vén” szavunkkal, de a finnugristák majd kijavítanak, ha tévednék), a most bemutatott képanyag is itt készült. Az észtek olyan szépen rendbehozták, hogy bármelyik egykori Hanza-városnak becsületére válna. Az ilyen helyszíneket mintha kifejezetten a hozzánk hasonló turistáknak találták volna ki: gyönyörű régi épületek, éttermek, kávézók, sörözők, múzeumok, piacok, kirakodóvásárok, alkalmi zenészek, táncosok, énekesek és másfajta exhibicionista szerzetek, kiválóan fényképezhető fény-árnyék, színek, hangulatok, illatok…

A Vanalinn 1997-ben felkerült az UNESCO Világörökség-listájára, s el kell ismernünk: nem véletlenül. A közel negyven hektáros városrész épületeinek és közterületeinek javarésze a város aranykorából, a 15.-16. századi Hanza-korszakból származik, s bizony meglátszik rajta, hogy (nácik ide, szovjetek oda) a szőnyegbombázásnak vagy az elaknásításnak a hírét sem hallották. Mivel errefelé már ötszáz éve is főként kőből és téglából építkeztek, észt barátaink szerencsésen megúszták a középkorra oly jellemző (többé-kevésbé spontán) várostüzeket is, aminek napjainkban leginkább az idegenforgalomból élők bírnak felhőtlenül örülni.

Apropó idegenforgalom: a turizmusból származó bevételek az észt GDP 19 százalékát adják (2010-es adat), ami egy ilyen (valljuk be: eléggé periférikus) elhelyezkedésű országtól minimum meglepő. Mi itt, Európa kellős közepén egy szerény 7 % körüli aránnyal büszkélkedhetünk (ugyancsak a teljes GDP-hez viszonyítva). Nem tudom, ebből milyen következtetés vonható le, de aki (egy kicsit lebecsülő hangsúllyal) azzal érvelne, hogy „jójó, de mekkora lehet az az észt GDP?”, annak elmondom, hogy ennek az egy főre eső értéke évek óta jó tíz százalékkal meghaladja a magyarét.

De hagyjuk ezeket a fránya számokat, beszéljenek inkább a képek. Ez itt például az óváros főbejárata a főutca felől, mi általában ezen keresztül közelítettük meg. Itt, ezen a részen van az egyik virágpiac, illetve az egyik olyan étterem, ahol a helyi specialitások mellett orosz kajákat is lehet rendelni. Lehet, hogy sokaknak meglepő lesz: Tallinn lakosságának közel 40 százaléka orosz nemzetiségű, ehhez képest cirill betűs cégfeliratot, reklámot vagy utcanévtáblát jóformán nem láttunk. Hiába, az észtek se a könnyen felejtős nációk táborát erősítik.

Ha már városkapu: ez itt a másik be (és ki)járat az óvárosba/ból. Balkézfelől az a gömbölyded építmény a Kövér Margó (észtül: Paks Margareeta) nevet viselő bástya, amimár csak azért is figyelemreméltó, mert ebben található az Észt Tengerészeti Múzeum. Bemész ezen a kapun, s balra ott a bejárat (itt alul a kapuja). Én megnéztem ugyan, de bevallom, láttam a műfajban ennél érdekesebbet is. A fenti kép jobboldalán a Szent Olaf templom körvonalai látszanak (napjainkban a baptisták használják), azzal a nagyon hegyes tetővel. A 124 méteres magassága a KGB-nek is feltűnt annó, s gyorsan rádióadót és lehallgatási technikát telepítettek rá, amivel a szomszédos Finnország adásait próbálták becserkészni, illetve zavarni.

Az orosz kisebbségről már beszéltünk, de aki nem ismeri a számokat, annak is feltűnhet, hogy az óváros szélén található orosz ortodox katedrálist (Alexander Nyevszkijről nevezték el) csak nem potyára húzták fel. A 19. század legvégén kezdték el építeni, s pont a századfordulón szentelték fel (akkor a város, akárcsak a teljes Észtország a cári birodalomhoz tartozott, az orosz jelenlét tehát nem kizárólagosan a szovjetek bűne). A székesegyházat (moszkvai pénzből – naná, majd tallinniből!) éppen felújították. Aki csípi a műfajt, biztosan nagyon tetszetősnek ítéli, de ami bennünket illet, történelmi (és részben személyes) okokból a gótikus csúcsokat valahogy jobban kedveljük a hagymakupoláknál. Azt viszont nem vitatjuk, hogy impozáns látvány.

Minden (ó)városnak van (legalább egy) főtere, s nincs ez másként Vanalinnben sem. Idegenforgalmi szezonban itt tartják a kirakodóvásárokat (erről majd külön poszt lesz), a szabadtéri színházi előadásokat, s a környék több tucat étterme is ide pakolja ki az asztalai-székei jelentős részét. Tényleg hangulatos helyszín (komolyan mondom Brüsszelben is elférne), aminek a fényét emeli a Városháza gótikus épülete, amelynek tornya az egész óvárosból látszik (s felbecsülhetetlen szolgálatokat tesz a térképen kicsit nehezebben tájékozódó hölgyeknek, khm).

A városfal egyik fennmaradt darabját (és a vele összenőtt bazársort) ábrázoló fotóval zárom a Tallinn óvárosáról szóló posztunkat (eredetileg az egész Vanalinnt ilyen fal vette körül, ma már csak valamivel több, mint két kilométer maradt belőle), amellyel talán kedvet csináltunk legalább egy hosszú hétvégéhez. Mivel az az utazási iroda, amelyikkel utaztunk, nem akart nálunk hirdetni (pedig garantáltan fennállásuk legjobb reklámüzletét köthették volna), bosszúból nem áruljuk el a nevét, s azt sem, hogy mennyire voltunk megelégedve a szolgáltatásaikkal.

5 hozzászólás

 1. pierredelacroix — 2012-10-19 09:41 

A turizmus nagy szerepe annak köszönhető, hogy közel fekszik Finnországhoz. Gyakori, hogy a finn családok és fiatalok egy hétvégére is átrándulnak a szomszédos országba, amelynek nyelvét ráadásul könnyen meg is érthetik. Régebben elsősorban a nagy “italozások” kedvelt célpontja volt (80-as évektől). Tehát lényegében soumi testvéreiknek köszönhető észt testvéreink gazdasági fejlődése. (Meg kell említeni az oroszok szerepét is: ma már kevesebben vannak – ahogy említettétek – de a határmenti forgalom mindmáig jelentős: mint már korábban is, az oroszok a balti térségre mint a “Nyugat kapujára” tekintenek, így a hétvégi bevásárlások és családlátogatások száma mindmáig jelentős.)

 2. Rókakígyó — 2012-10-19 10:52 

Itt mi is jártunk a múlt évben. Annyit érdemes még a beszámolóhoz hozzátenni, hogy a pénzük euro. A nyelvük nagyon hasonló a finnhez, sőt…. Minimális a különbség.
Innen klasszul át lehet kompozni nem csak Leningrádba, hanem Helsinkibe is. Az ország tengerpartján húzódik végig a fő tranzit útvonal, így a szépséges tengerpart is megtekinthető, ha fürödni nem vágyik az ember, akkor is. Utazni meg június 20-a táján érdemes, mert akkor monstre ünnepségek vannak a nyári napforduló alkalmából, ennek tiszteletére a nap is csak rövid időre megy le.

Aki szereti az északi erdőket, annak kötelező úticél: az ország nagy részét erdők borítják, mezőgazdaság csak nyomokban lelhető fel.

 3. Rókakígyó — 2012-10-19 10:56 

@Rókakígyó: update: mi Lettországban is voltunk, emiatt sikerült összekeverni a főútvonalas részt. Na az inkább Lettországban megy a tengerparton, egy kis szakaszon az észteknél is. Riga is remek úticél.

 4. tiboru — 2012-10-19 11:12 

@Rókakígyó:

Igen, Helsinkibe mi is átrándultunk Tallinnból, arról is lesz poszt!

 5. kullancs — 2012-10-19 22:27 

Érdekes hogy náluk mutatóban sincs orosz tábla vagy hirdetés, miközben Budapesten… Na igen. Bár ez talán annak is betudható, hogy 45 éven át az orosz volt arrafelé az államnyelv, biztos jólesik most az észteknek latin betűket látni.

És nem bírom ki, hogy ne osszak meg veletek egy észt viccet, amit az egyik ismerősömtől hallottam.

Bemegy a sün a boltba, és kér egy kiló túró. Mikor megkapja fogja a zacskót, és a falhoz vágja. A boltos felháborodottan kérdőre vonja, mire a sün csak ennyit mond:
-Ilyenek a sünök.

Én azóta se nagyon bírtam feldolgozni… Tényleg van ilyen észt humor?

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.