Ahogyan azt roppant művelt olvasóink bizonyára tudják, a Pantheon szó eredetileg olyan ókori templomot jelölt, amelyet a pragmatikus görögök, illetve a még pragmatikusabb rómaiak a fontosabb istenségeknek (elvileg valamennyinek) közösen szenteltek (fel). A leghíresebb természetesen az olasz fővárosban látható, de Párizs is rendelkezik eggyel. Mivel a látványosság igen tömény (ez nálunk azt jelenti, hogy több posztra is érdemesnek tartjuk), itt és most csak egy természettudományos érdekességet villantunk fel, röviden, de határozottan, mint Britney Spears a csúnyáját nemlétező alsóneműjét.

Élt a XIX. századi Párizsban egy Léon Foucault nevű derék francia (nagyon kéretik nem összetéveszteni Michel Foucault-val, aki úgy száz évvel később egészen más területen írta be magát az emberiség rózsaszínű emlékkönyvébe; az érdeklődőknek ajánlom a guglit, most nem térnék ki rá), aki eredetileg orvosnak tanult, mígnem rájött, hogy az élettelen tárgyak és a személytelen fizikai jelenségek sokkal jobban lekötik a figyelmét, mint az emberi test gyakran undorító megnyilvánulásai. Ez itten nem az ő életrajza, tehát mélyebben nem megyünk bele a motivációiba, mindössze simán konstatáljuk a tényt: Léon autodidakta módon fizikussá képezi magát. Ifjúkorában főleg a fénnyel foglalkozik, de nem áll távol tőle sem az elektromosság, sem a folyadékok fizikája.

A kor tudósai (a tájékozottabb és világi gondolkodású közvéleménnyel együtt) persze már régen tudták, hogy a Föld naponta egyszer megfordul a saját tengelye körül (lásd a nappalok és az éjszakák ciklikus változása), de mindezt csupa furmányos, a laikusok számára nehezen érthető matematikai meg fizikai képletekkel, levezetésekkel, mindenféle girbegurba szimbólum és görög betű használatával bizonyították. Mindenki egyetértett azzal, hogy egy igazi, kézzel fogható, szellemes, egyszerű és mindenki számára érthető kísérlet úgy kell már, mint imaszoba az ORFK-ra.

 Sőt, ha egyáltalán elképzelhető ennek fokozása: még jobban.

1850-ben Foucault kidolgoz egy olyan szerkezetet, amely valamennyi fenti feltételnek maradéktalanul megfelel: egy hatalmas inga tervét veti papírra, s arra a fizikai törvényszerűségre bazíroz, mely szerint egy torziómentes, elhanyagolható súlyú, de elég hosszú szálra függesztett nagy tömeg – a nyugalmi állapotból történő kimozdítását követően – megtartja függőleges lengési síkját, miközben a Föld szépen elfordul majd alatta.

Hú, remélem, érthető volt.

No, megvannak a tervek, a berendezés sem túl komplikált (kell hozzá jó sok madzag, egy tömör vasdarab, némi homok), már csak egy megfelelő belmagasságú épület kell. Körülnéz Párizsban és szemébe ötlik az akkor már (illetve még, de erről később) polgári célokat szolgáló hatalmas Pantheon.
Az engedélyek beszerzése egy kis időbe telik, ezért először 1851 február harmadikán egy szűkkörű tudós-társaságnak küld ki egy levelet („Meghívom Önöket, hogy megnézzék, hogyan forog a Föld!”), majd a párizsi Csillagvizsgálóban bemutatja a Nagy Kísérletét. Egy hónappal később – immáron a nagyközönség előtt – a Pantheon hatalmas kupolacsarnokában megismétli, hatalmas sikerrel.
Mi is kellett hozzá: 67 méter hosszú, nagyon-nagyon vékony acéldrót, egy 28 kilós vasgömb, amire egy hegyes tűt erősített. A földre nedves homokot szórt úgy, hogy a gömbből kiálló tű hegye beleérjen. Az óriási inga felfüggesztési pontja a kupola mennyezetén volt. Elindították, a tű először egy egyenes vonalat húzott a homokba, visszatérésekor dettó. Ez így folytatódott (persze a súrlódásokat meg a torziót nem lehetett teljesen kiküszöbölni, de kísérletnek megfelelt), úgyhogy egy jó óra múlva már látható volt, hogy az inga tűje nem ugyanazon az útvonalon tér vissza, mint eredetileg.
Egészen pontosan 12 foknyi eltérés volt egy óra alatt. A másnap visszatérők láthatták, hogy mintegy 30 óra alatt a tű elérte az eredeti, egy nappal korábbi útvonalat. A kísérelt sikerült, és Foucault elsőként bizonyította (gyakorlati módszerrel), hogy a föld forog a saját tengelye körül.

A sarkoknál felállított ingának pont 24 órára van szüksége visszatérni eredeti helyzetébe (ott óránként 15 foknyi elmozdulás regisztrálható, 24 x 15 az ugye 360), ezzel szemben az Egyenlítőn ilyet nem tapasztalni: itt az inga alatt a Föld nem látszik elfordulni. Még egy érdekesség: az északi földtekén az óra járásával megegyező irányú lesz az elmozdulás, a délin ennek fordítottja.

A párizsi kísérlet utáni hetekben-hónapokban száz és száz ingát állítottak fel Franciaországban, illetve más államokban is, és ezrek, tízezrek, százezrek láthatták a saját szemükkel, amint a Föld forog. Többek között idehaza is megismételték 1880-ban a szombathelyi székesegyházban egy 30 méteres zsinórral és 30 kilós vasgolyóval, egy fizikusi vándorgyűlés apropójából. Gondolom, mindenki megdöbbent, mert – az ellendrukkerek véleményével és minden ellenséges híreszteléssel szöges ellentétben – kiderült, hogy a Föld Magyarországon is forog.

Persze ti is készíthettek otthon egy Foucault-ingát, ha be meritek vállalni a konfliktust a családtagokkal, ha van kedvetek a tudomány házi oltárán elhelyezni pár vödör vizes homokot, na és persze ha nem panelben laktok, mert az a 2,8 méteres belmagasság nem annyira látványos. Ha azonban a Bazilikában dolgoztok, vagy országgyűlési képviselők vagytok és állandó belépőtök van a Parlament nagytermébe – ne habozzatok! Esküszöm, sokkal tanulságosabb (és ráadásul hasznosabb is a társadalomnak), mint ott ülni a székeken és Nemzeti Népsportot vagy Nők Lapját olvasgatni egész nap.

Ha Párizsban jártok, ne hagyjátok ki! Komolyan mondom: nagyon izgalmas látvány, és nem csak fizikusoknak.

A nevezetes inga pár éve ismét a Pantheonban látható (azelőtt a Természettudományi Múzeumban volt kiállítva), természetesen mozgásban (időről időre újból el kell indítani persze). A kupolacsarnokban több helyen is elhelyeztek olyan kis vetítőberendezést és tájékoztató táblákat, melyek segítségével még a totál humán műveltségűek is egészen gyorsan megértik, hogy mi a jó francot is keres egy hatalmas inga abban az épületben, amelynek altemplomában Franciaország legnagyobb fiai (és leányai) közül rengetegen pihennek – de róluk majd egy másik posztban, kicsit részletesebben.

Ui: Az Eco-féle könyvről szándékosan nem írtam, noha nekem bejött, de ez mégsem egy könyvesblog. A kommentekben természetesen megoszthatod velünk a könyvvel (vagy az ingával) kapcsolatos élményeid, véleményed.