Róma – piramis

Nyugi, nem vagyok annyira fáradt, hogy félrebeszéljek.

Amennyiben vannak olyan olvasóink, akik (pillanatnyi kétségbeesésükben, avagy szimplán azért, mert pont ez és csakis ez hiányzik a lelki békéjükhöz) feltétlenül szeretnének látni egy (majdnem eredeti) piramist, de a Muszlim Testvériség nevű csipetcsapat gondolatától is kirázza őket a hideg, Egyiptomot mostanában nem tekintik frankó turistacélpontnak, ugyanakkor az üvegből készült párizsi verziót meg istenkáromlásnak tartják, nos, nekik a legegyszerűbb Rómába menniük.


A Circus Maximustól délre, negyedórás sétával érhető el a Porta San Paolo, amely mellett a szóbanforgó műtárgy látható. A nagyon lusták a B jelű metróval is utazhatnak; tudjátok, ez az a vonal, amely például a Colosseumot is érinti. Piramisunk metrómegállóját elképesztő inventivitással Piramide-nak hívják, így még azoknak sem kell előre jegyzetet készíteniük, akik hadilábon állnak az idegen szavak memorizálásával. 
Szóval ő az.

Amit feltétlenül tudni kell róla: 37 méter magas és fehér márványlapok borítják, amiket az elmúlt századokban (érthetetlen, már-már rejtélyes módon) nem loptak le róla dolgos  latin/római/olasz munkáskezek.

Valamikor az időszámításunk kezdetét közvetlenül megelőző években, Augustus császár uralkodása alatt létesült, egy Caius Cestius nevű főrómai főbíró főpap síremléke gyanánt. Caiusnak volt egy kedvenc, általa később felszabadított rabszolgája, aki ura halála után, ennek végakaratát teljesítve intézkedett a piramis felépítéséről. Caius cimboránk még azt is meghagyta, hogy 330 napig épüljön a mű, de ne kérdezzétek, miért.

Talán valamiféle magyarázatra szorul, hogy miért piramis?

Nos, kedveseim, amikor Róma időszámításunk előtt harminc körül végképp meghódította Egyiptomot, a sok arisztokrata sznob teljesen paff lett, amikor a hadsereg nyomában ellátogattak a frissiben meghódított és biztonságossá tett kvázi-gyarmatra: formálisan összecsinálták magukat a gyönyörtől, hogy micsoda építmények, szobrok meg kultúra és civilizáció köszön rájuk a Nílus partjain.

Az emberi lélek azóta nem sokat változott: ahogy napjainkban a multimultimilliomos vállalkozók bizonyos rétege kötelességszerűen feng shui-sarkot alakíttat ki nappalijában (kizárólag csak azért, mert plazmatévéjén egyszer látott róla egy tudományos népszerűsítő filmet a Spektrumon, tudja, hogy ez trendi és milyen frankó lesz teniszezés vagy golfozás közben erről dumcsizni), annak idején minden pénzes köcsög római Egyiptomot majmolta.

Ez volt a római Kleopátra-őrület: aki nem akarta, hogy a Forum Romanumon körbeköpdössék, az egyiptomi típusú frizurát és ottani ékszereket viselt, kertjében krokodilt tartott, amíg szerencsétlen nyomorult állat bele nem pusztult a gyomorrontásba, és persze obeliszkeket lopkodtak össze-vissza; a műkincsrablás nem a modern idők találmánya.

Na, Caius úgy érezte, hogy neki piramis alakú kripta, illetve sírhely kell. Meg is kapta. Biztosan így jobb neki.

Azt még gyorsan elmondom, hogy nem lehet bemenni, pedig állítólag érdekes. Körülnéztem, hogy kit lehetne lefizetni (emberek vagyunk…), de a környéken senki nem dolgozott, pedig szerintem 20 ajróért magát Caiust is kihozták volna a Rómában szép számban tébláboló román zsebtolvajok. Most nem volt szerencsém.

Hogy végre valami komoly dologról is essék szó: a piramis mellett van a protestáns temető, ennek falán pedig márványtáblák.

Ezeken angolul és olaszul a First Special Service Force-nak állítanak emléket.

Ez a második világháborús vegyes (úgy értem: amerikai és kanadai csapatokból álló), kifejezetten speciális akciókra kiképzett (úgynevezett kommandós) katonai egység a sokat sejtető Devil’s Brigade (Az ördög dandárja) becenevet viselte. Ilyen címmel egy jó kis amerikai film is készült a hatvanas években róluk, fiúknak és Tiborublog-olvasóknak erősen ajánlott.

Ez itt jobbra a karjelvényük.

Ez a csapat harcolt többek között Monte Cassinonál is, ahol emberi veszteségei elérték a 70 százalékot; aki szereti a dögös, kicsit regényesített hangulatú, második világháborús katonás történeteket, ajánlom Sven Hassel minden könyvét, ideértve a Monte Cassino címűt is.

Szóval a Devil’s Brigade oroszlánrészt vállalt az Örök Város felszabadításában, majd Franciaország déli részén fejezte be a háborút. Egyes hadtörténészek szerint ez volt az EGYETLEN olyan katonai magasabbegység a második világháborúban, amelyik MINDEN, számára előre meghatározott harcászati feladatot végrehajtott. Koszt vasz koszt.

Dicsőség az emléküknek. Caius Cestius megtisztelve érezheti magát virtuális társaságukban.

1 hozzászólás

 Visszajelzés1. Harmadik nap: Már tényleg Róma! | Bibó utazós blogja — 2015-02-02 07:38 

[…] piramis meglepő módon a piramis nevű metrómegállótól pár lépésre található. Ez volt életem […]

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.