Akárcsak Örményország, Grúzia sem szűkölködik hegyekben, de ha hegyet mondok, tessenek valami komolyra gondolni, mondjuk 5 ezer méter felett…

Szerencsénkre azonban nem csak alpinisták juthatnak a magas hegyek közelébe, mert például Kazbegibe autóval is el lehet menni a „grúz hadiúton”.

Az odavezető út maga akkora élmény és látnivaló, hogy külön poszt lesz róla, most kezdjük a végével: hová visz ez az út? Tbilisziből északra megy, át Oroszországba (lásd a második térképet bevezető posztunkban), de még a határ előtt 40 kilométerrel ott van Kazbegi, vagy más nevén Stepantsminda, a mi célpontunk.

Kazbegi egy poros kisváros, amely gyönyörű hegyek tövében fekszik, de önmagában nem sok látnivalót kínál. Fölötte magasodik azonban a Kazbek hegy, a maga 5047 méterével, de még pár buckával közelebb, a város fölötti hegyen két kis templom áll, olyan megragadó látványt nyújtva, hogy muszáj állandóan felnézni rá, no meg fényképezni.

A Tsminda Sameba (magyarul: Szentháromság) templom, azaz inkább kolostor (mert itt főállású szerzetesek élnek) sziluettje, háttérben a Kazbek havas csúcsával még a Lonely Planet kaukázusi útikönyve szerint is a legszimbolikusabb „képeslap” a 3 ország rengeteg látnivalója közül.

Kazbegiben ott aludtunk egy éjszakát, mert a 105 kilométeres út Tbilisziből, majd a kirándulás a templomhoz bizony egy teljes napos program volt! A legelegánsabb szállodában foglaltak nekünk helyet. A fentebb látható négykerékmeghajtásos dzsip jó szolgálatot tett már a hadiúton felfelé is, de a templomhoz mással nem is lehetett volna felmenni.

A „legelegánsabb” jelző értékéből azért egy murcnyit levon annak a ténynek az ismerete, hogy Kazbegiben összesen egy szálloda van (ez), s további öt családi panzió. Éttermekből sincs az a kifejezett túlkínálat (szám szerint kettő, az egyik átépítés alatt), de nem ezért szeretjük.

Kazbegibe délután érkeztünk, és még aznap felmentünk a Tsminda Samebahoz. A város a völgyben már árnyékba borult, de a hegycsúcsok még naposak. Ritka pillanat hogy a „szégyenlős menyasszonynak” is becézett Kazbek csúcsa elővillan a felhők közül. Amikor már fent voltunk a templomnál, egyáltalán nem láttuk a szomszédos hegyet, annyira beburkolózott a felhőkbe.

Na mégegyszer, csak a látvány kedvéért…

Az út a templomhoz mindössze 40 perc volt (gyalog is elég állítólag másfél óra), de milyen izgalmas 40 perc! Képzeljetek el egy sáros, göröngyös, sziklás, benyúló fatörzses csapást (direkt nem mondok utat), egyik oldalon a hegy, másik oldalon a szakadék, kanyargunk rendesen, és szemben is állandóan dzsipek jönnek… Nem unatkoztunk, na. Még olyan pillanat is volt, hogy azt gondoltam: talán mégis inkább gyalog kellett volna jönni. A vége már istenes volt, a látvány pedig mindvégig lenyűgöző.

A két templomépülettől jobbra, a hegy oldalába rejtve van egy relatíve újabb téglaépület: ez egy kolostor. Működő. A szerzetesek (állítólag) nemcsak hogy itt élnek, de nem is hagyhatják el a helyet.

Na, ők aztán eleget nézhetik a Kazbek havas csúcsát :)

Ha sem autóval, sem gyalog nem tud / akar felkaptatni az emberfia, még akkor is van választási lehetősége:

A szovjet időkben a buzgó hatalom (nem feltételezem hogy puszta rosszindulatból és kitolásból) felvonót épített Kazbegiből a templomhoz, ezt azonban a grúzok a függetlenségük visszaszerzése után azonnal lerombolták, mert úgy érezték: sérti a szent hely szellemét. Még az is lehet, hogy igazuk volt… Az épület és a felszerelés maradékai még láthatók. A templomokba Grúzia-szerte a nőknek csak fedett fejjel szabad belépni, de a szigorúbb szabályok azt is előírják, hogy nő nem lehet nadrágban. Pasi lehet ugyan nadrágban, de nem sortban. A turistáknak ezért „szoknyák” és kendők állnak rendelkezésére, amiben elég viccesen festettünk, de fő hogy a vallási előírás nem csorbult. A megfelelő öltözékben aztán már be lehetett menni a két kis kápolnába, amelyeknek kétségtelenül van hangulatuk, de nem különösebben érdekesek (ha az ember végignézett jó néhány templomot már addig.)

A lenti képen a bebugyolálás nem is a hidegnek szól tehát, hanem a PC eredménye :) A szerzetesek, akik itt fent élnek, a templomban szolgálnak. Az öltözékük, a nagy szakálluk, a viselkedésük, mind-mind valami megmagyarázhatatlan középkori hangulatot áraszt. De akadnak pillanatok, amelyek kizökkentenek ebből az érzésből.

Az aggodalmon túl, hogy jesszus, egy rossz lépés és a pasi lezuhan a mélybe (bár Isten kétségtelenül vigyázza lépteit), csak a meglepetésem volt nagyobb: atyaég, itt van TÉRERŐ!! A templom két épülete kicsiben ugyan, de a tipikus itt megszokott kereszt alakú alaprajzot követi, a falak pedig gyönyörű nyers kőből vannak. Ahol a grúzok (pláne örmények) követ látnak, azt megfaragják, egyszerűen nem bírnak ellenállni neki. A két kis kápolna falain is voltak elszórva díszítés gyanánt faragványok, de egy helyen valami teljesen szokatlant véstek be a…. ki tudja kik?? Az idegenvezető csajjal és Tével találgatásokba bocsátkoztunk, hogy vajon mi lehet ez a két állat (és akkor a fura figuráról ott jobbra még nem is beszéltünk…).

No de ebben inkább átadom a szót a konteóknak…

Grúziában számomra az egyik legnagyobb élmény a hadiút és Kazbegi volt; ha odamentek, ki ne hagyjátok!