Mai fotóposztunkban a tiranai Nemzeti Galériában bemutatott pár alkotás megtekintésének lehetőségét nyújtjuk át tálcán hűséges olvasóinknak.

 Aki akár csak felületesen is ismeri az albán történelem elmúlt hetven évét, az tudja, hogy albán barátaink összehasonlíthatatlanul többet szívtak a népi demokráciának, illetve a szocializmusnak nevezett évtizedek alatt, mint bármelyik másik nemzet a Béketáborból, pedig a mezőny (főleg az ötvenes években) igen erős volt.

Ez világéletemben tetszett, ez a népi demokrácia szóösszetétel; kicsit olyan, mint a monarchikus királyság vagy (a felejthetetlen Garamvölgyi rendőrtábornok nyelvi leleményével) a grafikai rajz…

Szóval mindazon orbitális szopások ellenére, amelyek a második világháborút követő jó négy évtizedig ott virítottak minden albán előjegyzési naptárában, ez a roppant rokonszenves náció nem azzal kezdte ám a demokratikus átmenetet, hogy – például – kihajigáltak volna minden olyan festményt a saját Nemzeti Művészeti Galériájukból (Galeria Kombëtare e Arteve), amely a szocialista realizmusnak nevezett stílusban készült.
Nem ám; Tirana központjától, a Szkander béget ábrázoló lovasszobortól alig 400 méterre, a Dëshmorët e Kombit, vagyis a Nemzet Vértanúi sugárúton található a fenti műintézmény, melynek majdnem a teljes első emeletét foglalja el az a gyűjtemény, amelyből párat (kedvcsinálónak vagy elrettentésül – döntse el ki-ki magának) ma itt bemutatunk.

És nehogy azt higgyétek, hogy csak úgy oda vannak hányva, hogy röhögjön a nép! De nem ám; igazi hárpia felügyelőnénik óvják az értéket, és bizony nem kis fáradságomba került, amíg a fotókat elkészítettem. Az egyikükkel még vitatkoztam is egyet, amikor tarkón akart lőni a zseblámpának álcázott fegyverével, de aztán, miután mondtam neki többször és hangosan, hogy „továris!” és közben a saját mellkasomra bökdöstem, megenyhült, elmosolyodott (ahogyan csak elvtárs tud elvtársra) és életben maradtam.

Lássuk akkor a Csurtus-féle válogatást az albán szocialista realizmus legszebb alkotásaiból.
1.) Úttörőnek álcázott katonáknak álcázott pártmunkások tisztelegnek a nemzeti zászlónak. A csapat tagja egy mélynövésű pártmunkás is; de az is lehet, hogy nem törpe, hanem csak a forradalom mellett abszolút elkötelezett görög kisebbséget jelképezi.
2.) Az egy rajnyi vörösnyakkendős albán partizán felmorzsolja a gaz elnyomó Wehrmacht teljes balkáni haderejét.
3.) A méltán híres albán légierő vadászpilótái kis MiG-15-ös makettekkel gyakorolják az elfogási technikákat, mert sajnos nincs üzemanyag. A visszérszorítós nadrágot, a műbőr dzsekit meg a motoros bőrsapkát azért felvették, nehogy összetévesszék őket a bokorugrókkal, ami méltányolható igény.
4.) Szívszorító sorozat egy katonáról, aki hétfőn politikai oktatást tart, szerdán éleslövészetet vezet, pénteken kisegíti a kohászokat a hengerelt acélműben. És ha azt kérdeznétek, mit csinál hősünk kedden, csütörtökön és szombaton, nos, nem szabadna válaszolnom, mert ezeken a napokon egy átnevelő táborban haknizik, mint fegyveres őr a szögesdrót mellett. A vasárnap meg a családé.
5.) Kohászok és hengerészek, munka közben – legalábbis ahogy a művész elképzeli. Felhívom a figyelmet a központi alakra, aki egy tolómérőt (!) tart a jobb kezében. Tolómérőt, a maga 0,1-0,05 milliméteres pontosságával egy magaskohó mellett. Gondolom, másodperceken belül a lábuknál vörösen és sárgán izzó és tekergőző acélrudak vastagságát fogja megmérni vele. Kiskorúak, szívbetegek és várandós nők a műveletről készült filmet NE nézzék meg!
6.) Kedvenc képeim egyike. Az épülő-szépülő városkép (olvasd: lakótelep) előtt ártatlan kisgyermekek játszadoznak, természetesen katonásat. Nem csak a biciklis srác nyakában lóg egy fából készült AK (javítva: PPSh-41, köszi, MuellR!) -modell, hanem az elég combos, pedofil-álom rövidségű fehér szoknyácskát viselő kislány is lőfegyver-utánzatot hord a vállán, és ne feledkezzünk meg az osztályelső fiúról, aki egy gyors, karabélyt ábrázoló krétarajz segítségével készíti fel a másodikosnak tippelt társaságot a nagybetűs Életre. A mű Spiro Kristo festőművész nevéhez fűződik, aki 1966-ban követte el.
7.) Na, erre mondják, hogy van itt minden, mint a karácsonyfán: a háttérben nehéz- és vegyipar, katonák, értelmiségiek, parasztok, tanuló ifjúság és munkások. A főalak természetesen egy markos, jó izomzatú proletár, aki a pörölyt és a lőfegyvert egyforma magabiztossággal kezelné, ha arra kerülne sor.
8.) Az Albán Népköztársaságban a nők egyenlő jogokat élveztek a férfiakkal – ez a festmény üzenete, amelyen stratégiai jelentőségű magasfeszültségű oszlopok hegesztése és felállítása jelenti a kihívást. Hát, (magas)feszültségben nem volt hiány, az biztos.
9.) Újabb győzelem, újabb siker! A vörös zászlót felemelő ipari alpinista diadalittas gesztusa elsöpörni hivatott a kispolgári kételkedést, a „Na jó-jó, de mit fogunk holnap enni?!” típusú bomlasztó hozzáállást.
10.) Életkép egy építkezésről. Férfiak és a főmérnök-asszony, megkapó színek, dinamika, már-már képregény-stílusban, csak egy picit zsúfolt. Az ember szinte érzi orrában a hegesztőpisztoly által előidézett ózon illatát, hallja a sercegést és mindezek mellett  gyakorlatilag eltörpül a háttérben felhangzó sikoly, amit egy üzemi balesetet szenvedett építőmunkás ad ki, akit egy munkahelyi mulasztás következtében hat tonna kínai cementbe ágyaznak lelkes kollégái. A sokoldalúan fejlett szocialista társadalom tovább épül, a felelősöket megbüntetik.