Svájcon négy nap alatt vágtattunk keresztül, ami pont elég volt ahhoz, hogy általános benyomást szerezzünk az országról. Nem vesszük magunknak a bátorságot, hogy egy mondatba sűrítve összegezzük általános tapasztalatainkat, ezért megpróbáljuk egy kicsit bővebben. És persze megnyugtatjuk az olvasókat, hogy lesz még svájci poszt.
1.) Egy francia (normand!), 19. századi politikai gondolkodó, 
bizonyos Alexis de Tocqueville (itt balra) eredetileg Németországra vonatkoztatott meglátását kölcsönvéve egy találós kérdéssel kezdeném:
– Miért nem lesz Svájcban sohasem forradalom?
– Mert a rendőrség nem engedélyezné.
Hát igen. Ha valaha érzékelni szeretnétek, minden pórusotokon keresztül, minden érzékszervetekkel, és a nap 1440 percében folyamatosan, hogy milyen az, amikor tort ül a Rend, a Tisztaság, a Fegyelem, a Takarékosság és a Szabályok Tisztelete, akkor a Svájci Államszövetséget nektek találták ki. Nem nekünk; nektek. Ez az az ország, ahol a skótokat pazarlónak, a poroszokat bohémnek, a norvégokat pedig szószátyárnak tartják.
2.) Mindez persze főként a német nyelvű kantonokra jellemző, de az itteni franciák vagy olaszok is csak a többi svájcihoz képest hozzák a latin temperamentumot; az igazi gallokhoz és taljánokhoz viszonyítva ők is olyanok, mintha folyamatosan erős nyugtatók hatása alatt állnának és ki lennének tömve. Hogy ez miért van így? Fogalmunk sincs; talán az itteni levegő teszi. Vagy az árak.
3.) Az ország lakosságának közel egynegyede bevándorlókból és vendégmunkásokból áll. Ez komoly mértékben felhígította a hagyományos svájci értékeket, olyannyira, hogy pár évvel ezelőtt (!) nagy 
duzzogva még az ENSZ-be is belépett.
4.) Hogy mit adott Svájc a világnak? Erősen töprengünk, majd pár perc fejtörés után óhatatlanul a következő szavak tolulnak ajkainkra: kakukkos óra, a makk felső (róla lesz még szó, ha eszünkbe jut), Toblerone/Milka kombó, sajtok, svájci bicska… Ja, és a banktitok.
5.) Nem is olyan régi hír, hogy a svájciaknál népszavazás volt arról, hogy az addigi négy hét garantált alapszabadság helyett ne legyen-e inkább hat. A helvétek döntő többsége amellett voksolt, hogy elég az a négy hét, nem kell hat…
Persze ettől függetlenül rengetegen cserélnék le aktuális útleveleiket erre a pirosra, amelyik nekem inkább önkéntes véradói igazolványnak tűnik, semmint a világ egyik legirigyeltebb állampolgársága megtestesülésének.
Nektek bevallom: huzamosabb ideig képtelen lennék Svájcban élni.
Nincs
Nincs hozzászólás.
RSS feed for comments on this post. TrackBack URL
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.