Baszkföld: Bilbao = Guggenheim

Az egyik baszk megye Vizcaya, annak pedig a ‘fővárosa’ Bilbao, avagy baszkosan Bilbo.

Akinek csak említettük, hogy jártunk ebben a városban is, mindenki fontosnak tartotta, hogy megemlítse azt, ami – úgy tűnik – a legfőbb mondanivaló Bilbaóval kapcsolatban: nevezetesen hogy a Guggenheim Múzeum annyira megváltoztatta, hogy…

A Michelin baszkföldi útikönyve azt írja: “Mondd ki manapság valahol, hogy Bilbao, és azt fogják válaszolni: Guggenheim!

Hát ennyire.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kanada – Vancouver

British Columbia tartomány fővárosa elég sok szempontból kiemelkedik a kanadai városok közül.

Elsőként természetesen a címert említeném. A két címertartó alak formabontó módon nem angyalokat, griffmadarat vagy szárnyas oroszlánt ábrázol (a roppant gyakorlatias helybéliek szemmel láthatóan nem hisznek ezekben a mesebeli teremtményekben), hanem egy favágót (emlékszünk még a niagarai afférra?), illetve egy halászt. Az európai heraldikusok most biztosan a szívükhöz kapnak és csendes hörgés közepette rábuknak az íróasztalukra, de a vancouveri városatyáknak ez tetszik. Most mit lehet tenni..?

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Vatikán – szimbólumok

A katolikus anyaszentegyház evilági központja nemcsak a művészettörténészek, vallástudósok és agorafóbiások Mekkája (figyelitek ezt az univerzalitásra és megbékélésre való törekvést szimbolizáló játékos metaforát?), hanem az amatőr heraldikusok és vexillológusok is csemegézhetnek az egyházi államban kifüggesztett szimbólumok között. Előre szólok, hogy teológusokkal és vallási elkötelezettekkel elvből nem vitatkozom.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Provence – Saint-Maximin-la-Sainte-Baume

Nem mintha elfogytak volna az érdekességek (vagy a fotók) az izlandi vagy a többi kirándulásokról, de most úgy gondoltuk, hogy – a változatosság jegyében – visszatérünk egy kicsit Dél-Franciaországba, ahol ugyancsak a tavaly jártunk, útban Baszkföld felé, illetve onnan haza.

Szó mi szó, elég furcsa körülmények közepette kerültünk a Provence-ban található Saint-Maximin-la-Sainte-Baume nevű kisvárosba.

Mini Izrael

Nem, nem az országot becsmérelem; amúgy meg bőven vannak, akik szerint a mostani nemhogy túl kicsi, hanem pont ellenkezőleg…

Aki roppant elfoglalt és irtó kevés szabadideje van, viszont szeretné megnézni magának Izrael legfontosabb és legismertebb épületeit, a legjobb, amit csinálhat az az, hogy elmegy a Mini Izraelbe, ahol (a hollandiai őshöz, Madurodamhoz hasonlóan) miniatűrben megszemlélhető az ország közel 400 kiemelkedő épülete és közterülete, 1:25-ös kicsinyítésben.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Tallinn – óváros

Ha már lendületben vagyunk, Reykjavík után egy másik észak-európai fővárossal folytatjuk a Csurtusblog urbánus beszámoló-sorozatát. Mai helyszínünk Észtország, ahol a tavaly nyáron töltöttünk el egy kellemes hetet.

Csillagtúra-szerűen szerveztük meg az ott-tartózkodásunkat, vagyis Tallinn volt a kiindulási pontunk, ahonnan (a városra szánt két nap után) reggelente indultunk, s ahová (a 23.00 óra körüli naplementekor) visszaérkeztünk, tudniillik az ország méretei olyanok (fele akkora, mint Magyarország), hogy a fővárosból egy nap alatt lazán el (és vissza) lehet autózni akár a legtávolabbi sarkába is, pláne nyáron, amikor a 24-ből 20 órán keresztül világos van.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kuba – Cienfuegos

Bármennyire is kézenfekvőnek tűnt, a települést nem a forradalmár Camilo Cienfuegosról nevezték el. A várost 1819-ben alapították, és az akkori kubai főkormányzó José Cienfuegos volt. Na, róla kapta a nevét.

Camilo neve egyébként majdnem a nagy idolokéval azonos szinten van benne ma is a kubai köztudatban: aki idelátogat, biztosan megtanul néhány nevet még akkor is, ha azelőtt sohasem hallott róluk (bár ez némelyikük esetében lehetetlen). Ilyen Fidel Castro, Che Guevara, José Martí vagy Camilo Cienfuegos.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Belfast – falfestmények

Ahogyan azt már többször is említettem, blogunk egyik vastörvénye a politikamentesség. Most is igyekszem ehhez tartani magam, noha az (észak)ír kérdésben meglehetősen sarkos véleménnyel rendelkezem. Az írek és országuk (figyelem: nem államuk-at írtam!) a kedvenceim toplistáján dobogós helyet foglalnak el.

Reykjavík 1.0 – Utcai csendéletek

Hacsak nem skandinavisztikával foglalkozik az ember, Reykjavíkról talán még kevesebbet tud, mint Izlandról. Távol áll tőlem még annak a gondolata is, hogy lebecsüljem ezt a várost, melynek lakossága Kecskemétével mérhető össze (az agglomerációban összesen annyian laknak, mint Debrecenben), de valljuk be őszintén: nem az a kifejezetten nyüzsgő metropolisz. Ennek ellenére elismerem: van tapintható hangulata és egyénisége. Mai posztunkban – apró szöveges villanásokkal és pár utcai fotóval – ezt próbálom megragadni és bemutatni. Most hangsúlyozottan általános utcaképeket láthattok, a híres(ebb) helyi középületeket és -tereket majd egy másik alkalommal.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Baszkföld – zöld

Ezt a posztot vizuális felüdülésnek szánjuk, s a tőlünk megszokott szószátyárságot ideiglenesen visszafogva átadjuk a képeknek a főszerepet.

Az alábbiakban baszkföldi fotóink közül láthattok válogatást; kifejezetten olyan képeket szerkesztettünk be, amelyeken a természeti hangulat dominál, s amelyek – reményeink szerint – áthozzák a vidéki Baszkföld hangulatát. Nekünk nagyon bejött, reméljük, ti sem fogjátok unni.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Izland – bevezető

Az ember sajnos esendő: amikor hajnali fél négykor keltünk, hogy ötre kint legyünk a reptéren, egy röpke pillanatra úgy éreztem, hogy talán mégse Izlandot kellett volna választani úticélként. A francba is, hát annyi látnivaló van itt Közép-Európában, alig pár órányi autóútra az otthoni akolmelegtől, s csak a hülyék repülnek több, mint négy órát azért, hogy Európa legritkábban lakott országában megnézzenek pár hegyoldalt, közhelyes gejzírt és a lávamezők közötti szélcsatornákban békésen legelésző birkanyájat.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kuba – Az amarillók

Mivel az egyik barátomtól hallottam, hogy cimboráival Kubába készül, elővettem a feljegyzéseimet és a több száz fotót, amit ott készítettünk, s megpróbáltam olyan hasznosítható tanácsokat összeszedni, amelyek segíthetik őket a kinti hetek alatt. Így futottam rá az amarillókra, akikről feltétlenül beszélnünk kell.

Bolygónknak elég kevés olyan országa van, melynek nemzetgazdasága képes volt egy olyan szakmát (foglalkozást) produkálni, amire más államokban nincs példa. Pékek, fodrászok vagy mérlegképes könyvelők mindenhol vannak, orvosokról, tanárokról és politológusokról nem is beszélve, de főállású állami autóstoppszervezőkről Kubán kívül sehonnan nem érkezett hír.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Jeruzsálem – A Nyugati Fal

Ha Jeruzsálembe látogatsz (vallásodtól avagy vallástalanságodtól függetlenül) nem engedheted meg magadnak azt a luxust, hogy kihagyd a Nyugati Falat. Olyan ez, mintha Rómában elmulasztanád megnézni a Colosseumot, Amszterdamban a coffee-shopokat, Portugáliában nem kóstolnád meg a bacalhaut, vagy egy ír kocsmában kólát innál: meg-bo-csát-ha-tat-lan. És a büntetés rettenetes lészen.

Akkor lássuk.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kuba – Gyerekek

Kuba sokak képzeletében (nem utolsósorban az amerikai propagandának köszönhetően) a mai napig úgy él, mint a földi pokol egyik különösen visszataszító bugyra, ahol a turisták számára mesterségesen létrehozott, all incusive ellátást biztosító szállodai enklávék világán kívül csak fájdalom, nyomor és rettegés uralkodik. Elismerjük, hogy a kint töltött kilenc nap alatt alatt nem váltunk szakértőkké, de azt kell mondanunk, hogy benyomásaink nem kifejezetten ezt a szomorú képet erősítik. Olvasóink biztosan elhiszik nekünk, hogy nem vagyunk a castrói gépezet fizetett ügynökei, de a kétségkívül sanyarú helyzetet árnyalandó most bemutatunk egy-két képet (és tényt), ami kifejezetten a szigetország kommunista vívmányai közé tartozik. Vegyük például a gyerekek helyzetét.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Párizs – A Père Lachaise temető

Csurtusékat legnagyobb ellenségeik sem nevezhetnék elvakult temető-rajongóknak, de vannak sírkertek, amelyek még szerintük is megérdemelnek egy-egy sétát. Természetesen a párizsi Szék atyáról elnevezett (hehe, Père Lachaise, persze) ilyen. A közel 45 hektáros területen, az 5500 fa valamelyikének árnyékában a mai napig temetkeznek; ezt nem biztatásként mondom, ne értsetek félre, csupán azt szeretném hangsúlyozni, hogy ez egy élő temető – már ha lehet ilyet szólni.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….