Utazás 1981, teázó, bazár, emberek…

Kucsmás, kaftános öreg a Chiva-i bazárban – 40 C fok!

Akkoriban a Szovjetunióban való utazgatás nem egészen úgy történt, hogy az egyszeri turista mászkálhatott kedvére, sokkal inkább úgy, hogy mindenhová vitték és igazából állandó kontroll alatt volt. Így aztán nem állíthatjuk hogy rengeteg emberrel ismerkedtünk az utcán és megvitattuk a világ dolgait (ehhez egyébként is kellett volna tudni legalább oroszul), de a fényképeim tanúsága szerint engem nagyon is érdekeltek az emberek, és igyekeztem megörökíteni a nekem egzotikusnak tűnő jeleneteket és figurákat. Vegyük hozzá, hogy bár szovjet, de azért mégiscsak iszlám kultúrkörben mászkáltunk, és szóltak is hogy ne fényképezzünk embereket, mert lehet hogy rossznéven veszik.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Utazás 1981, Chiva

Már nem tudom milyen sorrendben látogattuk meg az üzbég városokat, és hogy közben repültünk-e még (szerintem igen) vagy csak buszoztunk, de most folytassuk Chivával.
Írják Hiva-nak, Xiva-nak és sokféleképpen, én maradok ennél az írásmódnál.
A legemblematikusabb épület az óvárosban kétségtelenül a Kalta Minor (rövid torony) minaret, pontosabban a minaret alapja, merthogy nincs befejezve. Természetesen a tervek szerint ez kellett volna a legmagasabb legyen az egész városban, hogy a tetejéről Bucharáig el lehessen látni…. de az építtető meghalt egy csatában, és a kék torta így maradt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Utazás 1981, Taskent

Végül aztán sértetlenül odaértünk Taskentbe, és már vittek is a város legnagyobb és legfényűzőbb (Intourist!!) szállodájába, a fantáziadús nevű „Hotel Üzbegisztán”-ba. Ma is áll, de csak 3 csillagos :) Én csillagokra nem emlékszem, szerintem egyáltalán nem alkalmazták akkoriban, vagy én nem vettem róla tudomást, de nekünk akkor és ott ez a luxus újabb állomása volt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Utazás 1981-ben, Moszkva

Az érettségire, és különösen az egyetemi felvételire készültem ezerrel 1981-ben, amikor a szüleim arra az elhatározásra jutottak, hogy nyáron elmegyünk Közép-Ázsiába. Természetesen az ONT-vel, hisz más lehetőség nem létezett (ez volt a román Ibusz).
Én nagyon örültem ennek a hírnek, de volt bennem egy kis rosszérzés is: mi van ha be sem jutok az egyetemre, akkor nem is érdemlem meg ezt a nagyon drága utat.
Szüleimnek sok mindenért vagyok hálás, felsorolni sem lehet és ez most nem kincstári ömlengés, de azért amit akkor mondtak, talán még az összes többinél is hálásabb vagyok: nem számít ha nem kerülsz be az egyetemre, te akkor is a mi lányunk vagy. Látjuk hogy keményen tanulsz, rendesen dolgozol, ha sikerül jó, ha nem, majd jövőre. De az utazásra jössz velünk.
Bernét csak sokkal később olvastam, és akkor értettem meg hogy egész életemben ez volt a tiszta szülői parancs: „tégy erőfeszítést” (és hálistennek nem nyomorítottak meg a „légy tökéletes” paranccsal).

Szóval befizették az akkori időkhöz képest drágának számító utat mindhármunknak, és Sebestyén Juci néni is csatlakozott hozzánk negyediknek.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….