Utazás 1981, teázó, bazár, emberek…

Kucsmás, kaftános öreg a Chiva-i bazárban – 40 C fok!

Akkoriban a Szovjetunióban való utazgatás nem egészen úgy történt, hogy az egyszeri turista mászkálhatott kedvére, sokkal inkább úgy, hogy mindenhová vitték és igazából állandó kontroll alatt volt. Így aztán nem állíthatjuk hogy rengeteg emberrel ismerkedtünk az utcán és megvitattuk a világ dolgait (ehhez egyébként is kellett volna tudni legalább oroszul), de a fényképeim tanúsága szerint engem nagyon is érdekeltek az emberek, és igyekeztem megörökíteni a nekem egzotikusnak tűnő jeleneteket és figurákat. Vegyük hozzá, hogy bár szovjet, de azért mégiscsak iszlám kultúrkörben mászkáltunk, és szóltak is hogy ne fényképezzünk embereket, mert lehet hogy rossznéven veszik.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Utazás 1981, Chiva

Már nem tudom milyen sorrendben látogattuk meg az üzbég városokat, és hogy közben repültünk-e még (szerintem igen) vagy csak buszoztunk, de most folytassuk Chivával.
Írják Hiva-nak, Xiva-nak és sokféleképpen, én maradok ennél az írásmódnál.
A legemblematikusabb épület az óvárosban kétségtelenül a Kalta Minor (rövid torony) minaret, pontosabban a minaret alapja, merthogy nincs befejezve. Természetesen a tervek szerint ez kellett volna a legmagasabb legyen az egész városban, hogy a tetejéről Bucharáig el lehessen látni…. de az építtető meghalt egy csatában, és a kék torta így maradt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Utazás 1981, Taskent

Végül aztán sértetlenül odaértünk Taskentbe, és már vittek is a város legnagyobb és legfényűzőbb (Intourist!!) szállodájába, a fantáziadús nevű „Hotel Üzbegisztán”-ba. Ma is áll, de csak 3 csillagos :) Én csillagokra nem emlékszem, szerintem egyáltalán nem alkalmazták akkoriban, vagy én nem vettem róla tudomást, de nekünk akkor és ott ez a luxus újabb állomása volt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Utazás 1981-ben, Moszkva

Az érettségire, és különösen az egyetemi felvételire készültem ezerrel 1981-ben, amikor a szüleim arra az elhatározásra jutottak, hogy nyáron elmegyünk Közép-Ázsiába. Természetesen az ONT-vel, hisz más lehetőség nem létezett (ez volt a román Ibusz).
Én nagyon örültem ennek a hírnek, de volt bennem egy kis rosszérzés is: mi van ha be sem jutok az egyetemre, akkor nem is érdemlem meg ezt a nagyon drága utat.
Szüleimnek sok mindenért vagyok hálás, felsorolni sem lehet és ez most nem kincstári ömlengés, de azért amit akkor mondtak, talán még az összes többinél is hálásabb vagyok: nem számít ha nem kerülsz be az egyetemre, te akkor is a mi lányunk vagy. Látjuk hogy keményen tanulsz, rendesen dolgozol, ha sikerül jó, ha nem, majd jövőre. De az utazásra jössz velünk.
Bernét csak sokkal később olvastam, és akkor értettem meg hogy egész életemben ez volt a tiszta szülői parancs: „tégy erőfeszítést” (és hálistennek nem nyomorítottak meg a „légy tökéletes” paranccsal).

Szóval befizették az akkori időkhöz képest drágának számító utat mindhármunknak, és Sebestyén Juci néni is csatlakozott hozzánk negyediknek.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Baszkföldi bázisunk: Tolosa

Mikor Té előjött az ötlettel, hogy lőjjük be Baszkföldet, mint úticélt, én – jó szokásom szerint – nekiestem a térképeknek.
Egy előző posztból láthattátok, hogy az egész nem olyan nagy terület, így logikusnak látszott kijelölni egy bázist, ahol alszunk, és majd onnan mászkálunk fel s alá.

Erre a célra Tolosa ideálisnak bizonyult.

Kaméliák és egyéb azori gyomok

Ez a poszt a kimeríthetetlen azori természeti szépségek megzenésítésének folytatása, és bizonyos szempontból az előző zöldposzt folytatása is, de itt már egyéb színek is megjelennek majd.

Nektek mi jut eszetekbe, ha azt halljátok, hogy “kamélia”? Nekem, bevallom, a kaméliás hölgy. Akinek a virágját valami margaréta-szerűségnek képzeltem – mindeddig.
De most már, hogy voltam az azori-szigeteki Furnas-ban, és végignéztem a Terra Nostra Park kamélia-gyűjteményét, úgy érzem ki vagyok kupálva kaméliaügyileg.
Tőletek sem akarom megtagadni ezt az érzést.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Egy tipikus azori kisváros kellékei

Sao Miguel szigetének módszeres bejárása közben már a második-harmadik napon feltűnt, hogy vannak olyan elemek, amelyek minden, de tényleg minden városban megtalálhatóak. 

Ezeket gondoltam most megmutatni nektek, aminek a gyakorlati hasznát bárki könnyedén beláthatja: ha bekötött szemmel ejtőernyővel ledobnak az Azori-szigetekre, azonnal tudni fogod, hol vagy :)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Furnas Lake Villas

Az Azori-szigetek legnagyobbika kb. 60 kilométer hosszú, és 20 kilométer széles, szóval nem kopik el a gumiabroncs, ha naponta végigszaladsz rajta oda-vissza.
Éppen ezért csodálkozva néztem, hogy az utazási iroda a 7 ott töltendő éjszakánkra 2 különböző szálláshelyet foglalt.
Az első a fővárosban, Ponta Delgada-ban, a másodikat meg valami tó mellett, kemény usque 38 kilométerre onnan.

Még mielőtt telefont ragadtam volna, hogy na ne hülyéskedjünk, nem kell ez a második szállás, tökéletesen elég lesz az első végig, azért megkukkoltam neten ezt a Furnas Lake Villas nevű helyet.

És majdnem telefont ragadtam, hogy nem-e lehet-e mind a 7 éjszakát ott…..?
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Variációk zöldre

Bár a népnyelv Írországot nevezi a zöld szigetnek, Madeirát az úszó virágoskertnek és Korzikát a szépség szigetének, én azt mondom, hogy mindhárom címkét jogosan odabiggyeszthetjük az Azori-szigetek nevéhez is. A szigetcsoportot alkotó kilenc közül az általunk meglátogatott legnagyobb szigetről (São Miguel) elmondható, hogy burjánzóan zöld, elképesztően virágos és persze gyönyörű is.

De maradjunk most a zöldnél. São Miguel elsősorban és mindenekelőtt: zöld.

Nagyon zöld. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Franciaország – Èze-Village

Èze, akarom mondani EZ a kis középkori városka a Côte d’Azur-ön Monaco és Nizza között található kábé félúton.

Mostani utunkon mindkettőt kihagytuk, de Èze-t megnéztük, sőt, ott is aludtunk.

A városkát úgy kell elképzelni, hogy van egy hegy (olyan 400 méteres, tehát inkább hegyecske), ezen girbegurba keskeny utcácskák felfele, majd egy kaktuszokat bemutató botanikus kert kezdődik a tetején, a csúcson pedig egy középkori várrom zárja az összeállítást.

Kuba – Palacio de Valle

Cienfuegos főteréről és belvárosáról volt már szó egy előző posztóban, most egy különösen díszes épületet mutatnék meg. Giccsesnek is mondhatnánk, de ez olyan fokon és olyan egységesen csicsás, hogy a mennyiség átmegy minőségbe, és szerintem végeredményben: gyönyörű :)))

A városlátogatás után ide hoztak bennünket ebédelni, mielőtt indultunk volna vissza az északi partra, ezúttal Varaderóba.

Ezekről a szervezett ebédekről nem sok jót tudok elmondani, bár rosszat sem… Általában egy kérdést tettek fel: csirke-, disznó-, marhahúst kér valaki, vagy halat?

Az összes többi összetevő standard volt, úgy mint: rizs feketebabbal, nyers friss zöldségek és/vagy gyümölcs minden ízesítés nélkül (ez külön tányéron, az egész asztaltársaságnak), illetve némi párolt zöldség, dresszinges maroknyi saláta a tányéron.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Baszkföld: Bilbao = Guggenheim

Az egyik baszk megye Vizcaya, annak pedig a ‘fővárosa’ Bilbao, avagy baszkosan Bilbo.

Akinek csak említettük, hogy jártunk ebben a városban is, mindenki fontosnak tartotta, hogy megemlítse azt, ami – úgy tűnik – a legfőbb mondanivaló Bilbaóval kapcsolatban: nevezetesen hogy a Guggenheim Múzeum annyira megváltoztatta, hogy…

A Michelin baszkföldi útikönyve azt írja: “Mondd ki manapság valahol, hogy Bilbao, és azt fogják válaszolni: Guggenheim!

Hát ennyire.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kuba – Cienfuegos

Bármennyire is kézenfekvőnek tűnt, a települést nem a forradalmár Camilo Cienfuegosról nevezték el. A várost 1819-ben alapították, és az akkori kubai főkormányzó José Cienfuegos volt. Na, róla kapta a nevét.

Camilo neve egyébként majdnem a nagy idolokéval azonos szinten van benne ma is a kubai köztudatban: aki idelátogat, biztosan megtanul néhány nevet még akkor is, ha azelőtt sohasem hallott róluk (bár ez némelyikük esetében lehetetlen). Ilyen Fidel Castro, Che Guevara, José Martí vagy Camilo Cienfuegos.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Grúzia – Kazbegi

Akárcsak Örményország, Grúzia sem szűkölködik hegyekben, de ha hegyet mondok, tessenek valami komolyra gondolni, mondjuk 5 ezer méter felett…

Szerencsénkre azonban nem csak alpinisták juthatnak a magas hegyek közelébe, mert például Kazbegibe autóval is el lehet menni a “grúz hadiúton”.

Az odavezető út maga akkora élmény és látnivaló, hogy külön poszt lesz róla, most kezdjük a végével: hová visz ez az út? Tbilisziből északra megy, át Oroszországba (lásd a második térképet bevezető posztunkban), de még a határ előtt 40 kilométerrel ott van Kazbegi, vagy más nevén Stepantsminda, a mi célpontunk. Egy kattintás ide a folytatáshoz….