Utazás 1981, teázó, bazár, emberek…

Kucsmás, kaftános öreg a Chiva-i bazárban – 40 C fok!

Akkoriban a Szovjetunióban való utazgatás nem egészen úgy történt, hogy az egyszeri turista mászkálhatott kedvére, sokkal inkább úgy, hogy mindenhová vitték és igazából állandó kontroll alatt volt. Így aztán nem állíthatjuk hogy rengeteg emberrel ismerkedtünk az utcán és megvitattuk a világ dolgait (ehhez egyébként is kellett volna tudni legalább oroszul), de a fényképeim tanúsága szerint engem nagyon is érdekeltek az emberek, és igyekeztem megörökíteni a nekem egzotikusnak tűnő jeleneteket és figurákat. Vegyük hozzá, hogy bár szovjet, de azért mégiscsak iszlám kultúrkörben mászkáltunk, és szóltak is hogy ne fényképezzünk embereket, mert lehet hogy rossznéven veszik.

A kávéház szerepét errefelé a teázók játsszák, ahol biztos volt kávé is, de leginkább kis tenyérnyi tálkákban felszolgált tea. A legfurcsább nekem az volt, hogy nem székek-asztalok jelentik a berendezést, hanem tulajdonképpen ágyak… Leterítve egy szőnyeggel, és azokon ülnek az emberek és amit fogyasztanak az is oda van lerakva, tehát egy síkban az ülőfelszínnel.

Minket is elvittek egy ilyen tipikus teázóba, ott az asztal-szék-ként szolgáló ágyak nem kékre festett fából voltak, mint a fenti képen, hanem kovácsoltvasból, és egy nagyobb felület volt, azon ücsörgött mindenki.

Baloldalt a szakállas-pipás-tübitejkás az apukám, a jobb válla felett az anyukám.
Így lehetett ülni a teázóban, nem épp szoknyás műfaj. Vagy kell alá a bugyogó…

Voltak még a teázóban hozzánk hasonló szervezett turisták, de a helyi erők is minden jel szerint szívesen és gyakran betértek, minden korosztályból.

Ők nem tiltakoztak a fényképezés ellen…

Piacot Chivában és Bucharában is látogattunk, és ezek meglehetősen keleti és egzotikus helyek voltak bizonyos értelemben, de még véletlenül se olyasmint képzeljetek el, mint mondjuk az isztambuli bazár…
Kezdjük mindjárt azzal, hogy tapintható volt a szegénység, még a korhoz és a romániai tapasztalatainkhoz képest is.

Apukám a Chiva-i bazár mellett. A mögötte látható épületekben laknak!!
A csacsi-kordé már bizonyos gazdagságot jelent.

A piacon mindenféle zöldségeket, gyümölcsöket árultak, legtöbbször csak úgy a földre terített ponyváról, de összességében sokkal inkább zsibvásár, ócskapiac jellege volt.

Errefele nem a nálunk megszokott kenyér a kenyér, hanem a lapos pita, amit már mindenki ismer a török gyorsbüfékből – de mi addig ilyet sosem láttunk. A piacon lehetett kapni, és ezt legalább talicskából kínálták, nem a földről…

Kenyérárusok a Buchara-i piacon

A teaházban, aztán a piacon, sőt az utcán járva is feltűnt hogy az emberek simán leülnek a földre, és nincs szükségük ahhoz a szintkülönbséghez amely a mi európai agyunknak evidencia: a fenekem ne legyen egy síkban (azonos magasságban) a tányérommal és poharammal, például :)
A kedvencem a turbános bácsi, aki Bucharában szöget árult a piacon, de mivel ott voltak helyenként betonpultok, normális magasságban, hogy kirakodd rá az árut, hát ő megoldotta a szokásaiból eredő konfliktust, a következőképpen:

Szögárus a Buchara-i piacon, azon a pulton ül ahol az áru is ki van rakva

Igazából van még másik kedvenc figurám is, egy néni, vándorbottal, cekkerrel a kezében és persze kendővel a fején. Minőségileg a képek tudom, tudom…. de én akkor is látom bennük a pillanatot, amit sikerült elkapnom, és azt hiszem (technikai értelemben) jól fényképezve, ezek igenis nagyon jó képek lehetnének.
De most ezzel kell beérnünk. Még pár alak befejezésül ehhez a részhez.

Ez az arc sokmindent elmond….

A folytatásban lesz még teve, Buchara, Szamarkánd, meg ami ennyi idő után még eszembe jut :)

Nincs

Nincs hozzászólás.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.