Jeruzsálem – Címer és egyebek

Rövid megtorpanás után folytatjuk izraeli beszámolóinkat. Amint azt biztosan már érzékeltétek, posztjaink nem időrendi sorrendben követik egymást, hiszen az olyan kiszámítható lenne, mintha mondjuk egy programtervező matematikus, vagy – teszem azt – egy kényszeres technikatanár blogját olvasnátok, amit senkinek sem kívánunk.

Szárnyaljon tehát az alkotó fantázia, és következzék a város, amelyről mindenki tud legalább öt közhelyet mondani – mi is, de nekünk van önbecsülésünk és csak azért sem tesszük. Lássuk tehát a Jeruzsálemet bemutató első posztot, amely mi mással is kezdődhetne, mint

igen, a címerrel.

 Egy ilyen régi város történelmét általában több címer szokta végigkísérni, s ilyen tekintetben Jeruzsálem sem kivétel. Az itt látható verzió láttán a legegyszerűbb olvasóinkban is felmerül a megalapozott gyanú, mely szerint ez biztosan nem az izraeli főváros mostani jelképe, hiszen a rajta látható öt kereszt mindenféle asszociációra alkalmas, de hogy erről valakinek a judaizmus bölcsője jusson eszébe, ahhoz minimum Herzl Tivadarnak kell születni.

Szóval ez a régi, a keresztes lovagok idejéből származó embléma, amit a város 1099-ben nyúlt le bizonyos Bouillon Gottfriedtől, aki francia lovagként (túl azon, hogy az utókor szégyenteljes módon a húslevest nevezte el róla, ami felér egy határozott arculcsapással) az első keresztes háborút irányította (emlékszünk ugye, hogy ezt a pályázatot majdnem László királyunk nyerte, de aztán betegsége miatt végül nem vállalta). Az öt kereszt (amely húsleves Gottfried pajzsát díszítette) komoly jelentéssel bír: a középső a Megváltót, míg a négy kisebb a kanonikus evangélistákat szimbolizálja (azoknak, akik folyton ellógtak vallásóráról: Máté, Lukács, Márk és János). Címertanilag unikum (vagy legalábbis nagyon-nagyon ritka), mert az ezer évvel ezelőtti tervezők felrúgtak egy – már akkor is létező – heraldikai alapszabályt és „ércre ércet halmoztak”, hiszen ezüst alapon arany kereszteket ábrázol.

Itt balra az “egymásracsúszott” verzió látható; ilyet százmilliószámra árusítanak a bazárban nyakbavalóként és minden másodikról azt állítják, hogy az Olajfák hegyén növő olajfából készült. Én meg az állítom, hogy a világon soha nem volt összesen annyi olajfa, mint amennyi szóba jöhet az óvárosi kisiparosoknál alapanyagként, de nem haragszunk rájuk, hiszen a verseny szoros, a turisták garasoskodnak, az üzleti vetélytársak pedig kegyetlenek.

Érdekességképpen ide még csak annyit, hogy Grúzia zászlaja egy az egyben ezt az öt keresztet ábrázolja, ugyanazzal a szimbolikával, ami csakis azt jelentheti, hogy Tbiliszi előbb-utóbb bejelenti igényét Jeruzsálemre. Vagy fordítva. De mindenképpen Dél-Oszétia és Abházia után.

Nem is tudjuk pontosan, hogy akkor most kinek szurkoljunk?

A másik címer már inkább illik a zsidó állam fővárosához, hiszen a háttérben a Nyugati fal (a Kotel) kövei láthatók (erről, vagyis a falról már olvashattatok részletesen egy előző posztban), előtte pedig Júda oroszlánja (ami Júda törzsének erejét és bátorságát volt hivatott jelképezni). Kétoldalt az elmaradhatatlan olajágak, fent pedig a város neve héberül. A zászló az állami lobogó és a városi címer ötvözése – az az igazság, hogy ennél nagyobb fantáziát és kreativitást vártam volna a helybéliektől, még akkor is, ha ezzel is hangsúlyozni akarták Jeruzsálem főváros voltát (amit a szomszédos – és kevésbé szomszédos – arab államok nem győznek kétségbe vonni).
Szóval Jeruzsálem. Amikor az ember megérkezik (általában a reptér, illetve Tel Aviv felől az autópályán) és végignéz az óvároson, az azt övező, jórészt kopár dombokon, amikor átsétál valamelyik várkapun, amikor beleszimatol a levegőbe, nos, akkor a legmegátalkodottabb ateista mellkasát is összeszorítja valami. És nem tudod megfogalmazni, hogy mi a franc történik veled; talán ráfogod a hőségre (nincs mindig hőség), a tömegre (nincs mindig és mindenhol tömeg), a légszennyezettségre (a Nagykörút levegője szennyezettebb), szóval az ember keres valami ésszerű magyarázatot, hogy mi okozza azt a furcsa érzést, de semmi racionális nem jut eszébe.

Van egy jeruzsálemi mondás, mely szerint ha Istennel akarsz beszélni, akkor ezt ott csak helyi hívásnak minősül.

A hely (az óváros és kiemelkedően a Templom hegy) atmoszférája olyan jellegzetes és (nincs jobb szó rá:) tömény, hogy a gyengébb idegzetű látogatók egyike-másika irracionálisan, bizarr módon kezd viselkedni, beszélni, grimaszolni, főleg az esti-éjszakai látogatások során. Ez az úgynevezett Jeruzsálem szindróma (a továbbiakban: JSz), amelyet egy dr. Jáir Bál Él nevű pszichiáter írt le először a kilencvenes évek legelején. Az ebben szenvedők általában bibliai alakokkal azonosulnak (a zsidók persze ószövetségiekkel, a keresztények általában újszövetségiekkel; az ateistákról nincs információm, ők feltehetően vagy a pánspermia-elmélettel vagy magával Sir Fred Hoyle-al). A helyi Kfár Saul Egészségvédelmi Intézetben külön pszichiátriai osztályt működtetnek a JSz betegei részére, akik általában azzal kezdik az első terápia-órát, hogy: Doktor úr, nem is igazán értem, de valami nagyon furcsa történt velem…
Nyugi, alapesetben a tünetek általában pár nap után elmúlnak. Az is érdekes, hogy a zsidók után közvetlenül a protestánsok vannak a leginkább kitéve a JSz-nek, ezután a muszlimok, s a katolikusok csak negyedikek. Állítólag azért, mert rengeteg szentjük van, akik amúgy is lekötik, illetve megosztják a hívők közvetlen transzendencia utáni sóvárgását.

A tünetegyüttesnek egész komoly irodalma van; akit érdekel, keressen rá a neten, vagy kérdezze meg az apostolok valamelyikét.

Ne menjetek messze; a reklám után visszajövünk.

3 hozzászólás

 1. pobeda — 2013-01-26 14:43 

Köszönet érte, már vártam, ahogy a folytatást is. :)
Még nem voltam , de szeretnék elmenni.

 2. norniron — 2013-01-26 20:51 

Érdekesség, hogy a keresztesek által alkotott jeruzsálemi címert a mi magunk, mint a Habsburg-dinasztia uralma alatt álló ország magunknak tudhattuk. Az osztrák-magyar – helyesebben a Habsburg-Lotharingiai háznak az – egyesített nagycímerében megtalálható ez a híres ún. jeruzsálemi kereszt. Ez jelezte azt, hogy a Habsburgok formálisan a jeruzsálemi királyi címet is viselték. Ezt egyébként, ha jól tudom, a magyar királysággal együtt örökölték, mivel a magyar királyok is maguknak vindikálták ezt a címet, azóta, hogy II. András tényleg jeruzsálemi király volt az általa vezetett keresztes hadjárat miatt, utódai megtartották ezt a címet, majd dinasztiák jöttek-mentek, a cím meg maradt. Úgyhogy Jeruzsálemet vissza!

 3. becsuszoszereles1k — 2013-02-11 02:40 

Igen, Tiboru, ez az egyetlen es tokeletes kifejezes Jeruzsalemre: tomeny.
Te, tokeletesen egyutt rezdulsz ezzel az archaikus hellyel! Jeruzsalem szindroma veszely vagy nem – lehet, hogy paradox modon pont ez a kulcs: nem altatni magunkat. Jeruzsalemben nem kell elkepzelni Jeruzsalemet, mert azt o nem hagyja, nem enged magabol ‘faragott kepet’ kesziteni, mert o igaz, es o a legpompasabb valojaban fogad. ‘Osszeszoritja valami a mellkasodat, es nem tudod megfogalmazni mi tortenik veled’_ez Jeruzsalem.
Jeruzsalem, az Orokkevalo szent varosa, valasztott lakhelye – Cion, labainak zsamolya; Szukot unnepen Izrael nepe es a Fold nepei kozos imajanak helyszine.
Ez a bibliai Morija hegy, amelyen allt az elso es a masodik Szentely; ahol az Akeda, Izsak megkotozese tortent; ahol Adam es Eva teremtetett.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.