Madeira – vegyesfelvágott 1.0

Ebbe a posztba gyűjtöttük össze azon madeirai vegyes apróságok első adagját (élményeket, érdekességeket, megfigyeléseket), amelyek külön-külön talán nem érdemelnek meg egy önálló posztot, de azt se szeretnénk, ha feledésbe mennének. Arról meg nem is beszélve, hogy talán hasznosítható információkat hordoznak azok számára, akik ellátogatnak erre a szuper szigetre.

Kezdjük a közlekedéssel.

1.) A madeirai utak 90%-a jó minőségű aszfaltburkolattal rendelkezik – persze nekik könnyű, mert sem a fagynak, sem az extrém hőségnek nem kell ellenállniuk (a szigeten a nappali átlaghőmérséklet télen 16-18 fok, nyáron 21-23 fok, a környező óceán vize nagyából ugyanilyen hőfokú). A domborzat miatt tíz méternél hosszabb vízszintes út mindössze két helyen van a szigeten.

Az egyik a középső fennsík (a Paúl da Serra), ahol a lábszárközépig érő, satnya cserjéken kívül más élőlényt nem lehet észlelni. Eredetileg ide akarták a helyi repülőteret építeni, de kiszámolták, hogy túl sokba került volna (mindentől távol van). Na, ezt a fennsíkot átszeli ez az egyenes út, ahol tíz álló percen keresztül ki lehet próbálni, hogy milyen érzés négyes sebességben autózni. Ezt a fílinget a madeiraiak igen ritkán élik át. A helyi legendák szerint van Funchalban (az itteni fővárosban) egy taxisofőr, aki – valamikor a nyolcvanas években – egyszer felkapcsolt ötösbe, de a történet annyira hihetetlen, hogy sokan kételkednek benne.

A másik ilyen lapos hely a funchali repülőtér, amelyet 50%-ban betonlábakra építettek. Aki szállt már le géppel például Korfun (ahol – ha jól emlékszem – autós keresztforgalom is van a reptéren), az tudja, miről beszélek. A nagy gépek úgy érnek betont, hogy a pilóták 10 másodperccel tudnak gazdálkodni; ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ha 5 másodperccel hamarabb teszi le, mint az optimális, akkor a  repülőgép orra nem biztos, hogy eléri a leszállópályát, ha pedig 5 másodperccel később, akkor a gép valószínűleg túlszalad a 180 darab, hetven méter magas betonoszlop által tartott kifutón. Mindezekért büszkén viseli az “Európa második legveszélyesebb repülőtere” címet (az első a gibraltári). A leszállópálya 2004 óta már óriásgépeket is képes fogadni.

Minden más út kanyarog, s közben emelkedik (vagy lejt – attól függ, merről jössz).

Az utakról az üzemanyag-fogyasztás is igen szemléletes képet ad: az 1200 köbcentis bérelt Clio száz kilométeren lazán elfogyasztotta a 11 liter benzint – ez a kanyargós, gyakran 10-15 százalékos lejtőknek tulajdonítható. Előfordult, hogy a 3 méter széles hegyi úton egyszer csak szembe jött egy másik gépkocsi – csak semmi pánik, a szakadék széléig még több, mint 4 centi volt, és rükvercben is csak hatszáz métert kellett megtenni a legközelebbi olyan helyig, ahol az ellenfél elfért mellettünk. Kezdő sofőröknek, szívbetegeknek és kultúrkörnyezetben szocializálódott úrvezetőknek nem ajánlom, aki viszont jött már le Vályogosról Resicabányáig csúsztatott kuplunggal és kézifékkel egy tizenhat éves, gazolinnal feltöltött, 1300-as Daciában hatodmagával, az komoly túlélési esélyekkel indul.

2.) Azt, hogy a madeiraiaknak van humorérzékük, az itteni fotónál mi sem bizonyíthatja ékesebben.

A tábla, illetve a hozzá tartozó szálloda az imént már említett fennsíkon található, ahol a fonnyadt kétszikűeken kívül nincs más növény, az állatvilágot pedig pár kósza gyík, sovány rágcsáló és pár eltévedt turista képviseli. A talaj sziklából és kavicsból áll, s a termőföld vastagságát csak olyan szerkezettel lehet kimutatni, amellyel a gépkocsik motorháztetején lévő festékréteget szokták mérni a rosszhiszemű autónepperek.

Ez tehát a Jungle Rain (vagyis Dzsungeleső) szálloda és kávézó hívogató cégére. Betértünk egy hűsítőre; belül úgy rendezték be, mint egy dzsungelbéli kunyhót. Van itt minden: zebra- és párducszobor, elefántagyar, sok apró kitömött papagáj, a háttérben meg olyan, végtelenített zene megy, amelynek visszatérő motívuma a dzsungel hangja – legalábbis ahogyan azt egy madeirai elképzeli.

3.) Hogy a labdarúgást kedvelők se érezzék kitaszítottnak magukat, feltétlenül meg kell említenünk Madeira legnagyobb szülöttjét, Funchal csillagát, a Manchester United egykori, a Real Madrid mostani középpályását, a középkorú, tésztaarcú angol háziasszonyok kedvencét, akiről nyugodtan meg lehetne mintázni a huszonéves nyálas latin szerető szobrát. Igen, jól tippeltél: Cristiano Ronaldoról van szó, akinél tenyérbemászóbb arcot az ifjú Julio Iglesias óta férfiember nem viselt. (A versenyen indult még: a pár évvel ezelőtti Leonardo DiCaprio).

Nehéz gyermekkoráról mindent elmond az az adalék, mely szerint szülei Ronald Reagan amerikai elnök iránti tiszteletük jeléül adták a Portugáliában eléggé ritka Ronaldo utónevet legkisebb gyermeküknek.

(Amúgy egy karakán portugál ember önbecsülésének totális elvesztése nélkül nem tud létezni, ha neve nem áll legalább öt összetevőből. Hősünk a lét és a nemlét peremvidéken egyensúlyoz, mert neki pont öt van, a kötőszóval együtt: teljes neve Cristiano Ronaldo dos Santos Aveiro).

4.) A madeirai utak által az autósokkal szemben támasztott kihívásokról már szóltam a poszt legelején. A témához kiegészítésként most egy olyan helyi jelenségről kívánok beszámolni, amely még egyes útikönyvek lapjain is fel-felbukkan.

Arról van szó, hogy a derék helybéliek ingyenes autómosási szolgáltatást is nyújtanak vendégeiknek. Ne tessék valami puccos, csilivili, a globalizáció valamennyi undorító következményét és külső jegyét magán viselő helyszínre gondolni, ahol egyenmosolyú, műjókedvű, mesterkélt iparosok szorgalmas kefélő mozdulatokkal adják el munkaerejüket a dúsgazdag autótulajdonosoknak. Nem. Ez itt Madeira, a természetesség csimborasszója, az Úszó Virágoskert, a földi paradicsom.

Az autómosást a közútra függőlegesen és szabadon lezúduló patak kristálytiszta vize hivatott biztosítani. Gurul az ember az úton, s egyszer csak (úgy tizenöt méter magasból) egy kábé 80-100 liter/másodperces hozamú vízsugár pillanatok alatt lemossa az út porát és teszi lehetetlenné a szélvédőn keresztüli kilátást. S ez 150 méteren belül háromszor is megismétlődik. Nagyot lehet nevetni, ha az ember elgondolja, hogy egy nyitott kocsiban milyen érzés zuhanyozni, és hálát lehet adni az Úrnak, hogy nem kabriót béreltünk.

8 hozzászólás

 1. weelma1 — 2013-01-20 12:46 

A gibraltári pályán is van keresztforgalom – rendes jelzőlámpával!
Azért az autómosós, szakadékszéli út nem piskóta.

 2. koxi — 2013-01-21 08:05 

Nagyon jó kis írás. Csak a sok képet hiányolom. Már régen tervezzük, h elmegyünk Madeira-ra, de a feleségem szerint “hideg” így mindig csak a kanári szigetekig jutottunk. Azért remélem egyszer egy ottani nyaralás is összejön, addig is várom az újabb írásaidat a szigetről.

 3. gloriamundi — 2013-01-22 13:14 

Ez a hír ide illik, most megy nyugdíjba (65 évesen) a madeirai landolások csúcstartója, Timóteo Costa: 8 ezerszer landolt sikeresen azon a bizonyos reptéren :)
http://publico.pt/sociedade/noticia/recordista-de-aterragens-na-madeira-deixa-a-aviacao-comercial-1581604

 4. weelma1 — 2013-01-23 18:15 

@gloriamundi:
Aszerint, amennyit megértettem belőle nem sokat unatkozhatott életében. Irígylem.

 5. zsanvalzsan — 2013-01-25 08:58 

Szia,

nem értem, mitöl vagy ugy kiakadva a madeirai utakon. Sose vezettél még Svàjcban? Ugy értem, nem autopàlyàn, hanem pl a Klausenpasson, vagy a Furkapasson, vagy valahol Appenzell kantonban ben egy kis mellékuton? Esetleg Graubündenben, Chur és Arosa között?

 6. tiboru — 2013-01-25 09:37 

@zsanvalzsan:

Nem vagyok kiakadva :-)

Vezettem én már Korfun, Albániában és – igen – Svájcban is (hogy mondjuk Moldovát vagy a Fogarasi havasokat ne is említsem), csak azt akartam érzékeltetni, hogy a mi – általában alföldhöz szokott – vezetői gyakorlatunkat eléggé próbára teszik az ottani viszonyok.

Meg hát miért hoznám fel Svájcot egy madeirai posztban?

 7. zsanvalzsan — 2013-01-25 11:22 

@tiboru:
Szia,

Svàjcot én hoztam fel, mert ott màr vezettem, ellenben Moldovàban és a Fogarasi havasokban nem. Igy az utobbiakhoz nem tudom hasonlitani Madeiràt.
Amugy elég hamar hozzà lehet szokni a keskeny, kanyargos utakhoz, akkor is, ha a busz vagy egy traktor mindig a legkeskenyebb részen jön szembe. Én az ilyet kimondottan élvezem.

Lesz a cikknek folytatàsa is, ugye?

 8. tiboru — 2013-01-26 09:28 

@zsanvalzsan:

Igen, Madeiráról (is) írunk még!

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.