Kuba – Az amarillók

Mivel az egyik barátomtól hallottam, hogy cimboráival Kubába készül, elővettem a feljegyzéseimet és a több száz fotót, amit ott készítettünk, s megpróbáltam olyan hasznosítható tanácsokat összeszedni, amelyek segíthetik őket a kinti hetek alatt. Így futottam rá az amarillókra, akikről feltétlenül beszélnünk kell.

Bolygónknak elég kevés olyan országa van, melynek nemzetgazdasága képes volt egy olyan szakmát (foglalkozást) produkálni, amire más államokban nincs példa. Pékek, fodrászok vagy mérlegképes könyvelők mindenhol vannak, orvosokról, tanárokról és politológusokról nem is beszélve, de főállású állami autóstoppszervezőkről Kubán kívül sehonnan nem érkezett hír.

Igen, az amarillo (spanyolul sárgát jelent, s az elnevezés a szakma képviselői által viselt egyenruha színére utal) egy olyan arc, aki napközben ott áll a kubai főutak szélén, maga köré gyűjti az autóstoppra várakozó embereket, s ha állami autó közeledik (a rendszám színéből messziről lehet látni a gépkocsi üzembentartójának jogi helyzetét), azt leinti, majd a rendelkezésre álló szabad helyeket feltölti a várakozókkal.

Botella: szó szerint “palack”, de spanyolul így mondják az autóstoppot is.
Pedir botella:”palackot kérni”, de ez az “autóstoppolni” ige helyi megfelelője is.
Botellero (botellera): autóstoppos (hím-, illetve nőnemben).

A kettős ll-t spanyolban egy erős j-nek ejtjük, a hangsúly általában az utolsó előtti szótagon van: botejjá, botejjero. És persze amarijjo.

A rendszer ragyogó példája a „szükségből erényt” szófordulatnak: Kubában a mai napig roppant kevés a magánkézben lévő személygépkocsi, az üzemanyagot (főszabályként) csak konvertibilis pesóért lehet megvásárolni, a vasútvonalaknál csak a vonatok ritkábbak, a távolsági buszok a hazai zsebeknek elég drágák, ergo rengetegen utaznak úgy, hogy alkalmi fuvarra várnak az utak mentén. Fidelék pedig úgy gondolták, hogy az állami gépkocsik tényleg az állam (vagyis a polgárok) tulajdonában vannak, tehát miért ne használhatnák őket rendeltetésszerűen? Nos, a kubaiak rácuppantak az autóstoppra: iskolába menő gyerekek, munkába (-ból) igyekvő felnőttek, katonák és külföldi turisták egyaránt megtalálhatóak az alkalmi fuvarra várakozók között.

A következmény: egy szimbolikus összeg átadása ellenében (ez 15-25 CUP-ot jelent, vagyis hivatalosan 1 (egy) dollár alatti/körüli ellentételezést) az ember felül mondjuk egy homokszállító teherautóra (jó esetben a kabinba, rossz esetben a homokhalom tetejére) és lazán elautózik akár 80-100 kilométert a következő nagyobb településig anélkül, hogy további kiadásai lennének (mert miután az amarillónak átadtad a lóvét, a sofőrnek nem kell semmit sem fizetned). Persze sem neki, sem neked nem jár kivégzőosztag vagy munkatábor azért, ha mégis adsz neki egy CUC-ot; olyan kubai még nem született, aki visszautasítana egy kis borravalót. Arról meg végképp nem is beszélve, hogy a sofőrnek jó pont a munkahelyén, mert így is segítette a revoluciónt (a rendszámot ugyanis az amarillók leadják a nap végén, tehát semmi svarc  nincs a dologban, a nekik fizetett pénz is az államkasszába kerül – általában :-)

A nagyobb városok kivezetőútjainál és a komolyabb főút-kereszteződéseknél mindig van egy fedett várakozóhely (a „punto amarillo”), ahol a sárgákra ráfuthatsz. Általában ketten-hárman igyekeznek sorba állítani és kordában tartani a nemritkán 10-15 főnyi várakozót. Tanácsos már előre letisztázni velük, hogy nem német vagy angol milliomos vagy, aki szimpla kalandvágyból utazgat ily módon; egy jól látható módon kitűzött Che-arckép és/vagy az Ötökkel szimpatizáló jelszót tartalmazó póló (1-3 CUC a nagyobb piacokon) nagyszerű befektetésnek bizonyulhat, akárcsak pár, spanyolul elmondott szó. Ha ráadásul közben a megszokott Marlboród vagy Cameled helyett egy helyi, füstszűrő nélküli (amúgy nagyon karakteres, kicsit a Gitanes ízére hajazó) cigit is szívsz (mondjuk Populart, esetleg Upmannt), a siker (és a kedvezményes elbírálás) szinte garantált.

A CUP-CUC közötti különbségekről, s általában a kubai pénzrendszerről itt olvashattok egy hasznos posztot.

Rossz nyelvek szerint a kubai titkosszolgálat az amarillók között is gazdagon szervezi a besúgókat, úgyhogy nem feltétlenül velük kell megosztanod a demokráciáról alkotott sarkos véleményed, Fidelt és Raúlt dícsérni viszont ér. Ha azonban nem akarsz politikai kompromisszumokat, nyilatkozz elismerően az országról és népéről, valamint a szivarokról és a rumról. Nem lesz nehéz.

Nincs

Nincs hozzászólás.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.