Róma – az EUR

Egy poszt erejéig most tegyünk egy 2000 éves, illetve hét kilométeres kitérőt a római történelmi városközponttól, és látogassunk el abba a negyedbe, amely mintegy hetvenöt éve viseli az EUR elnevezést. Innen már sejthető, hogy nem az egységes európai fizetőeszköz hivatalos rövidítéséről kapta a nevét.

Amikor az ember Rómáról beszél vagy ott jár, hajlamos arra, hogy csak az 500 évnél idősebb épületekkel, eseményekkel és emberekkel foglalkozzon. Márpedig Róma (és Olaszország) történelméhez szervesen hozzátartozik az az illető (és életműve), akiről az olaszok többsége megpróbál rugalmasan megfeledkezni, s akinek becsületes, teljes, igazi latinos terjengősségű neve:  Benito Amilcare Andrea Mussolini.

Ha az ember felszáll a kék (B) metróra és elindul dél felé, a vonal végén három megálló is viseli az EUR előtagot; könnyű megtalálni. És – szerintem – érdemes is. 
Lássuk az előzményeket.

A Duce 1935/1936 fordulóján elhatározta, hogy Róma megpályázza az 1942-es Világkiállítás megrendezési jogát, s így az 1922-es fasiszta hatalomátvétel (Marcia su Roma) huszadik  évfordulójára egy olyan ultramodern (kulturális és üzleti jellegű) negyedet épít az olasz főváros déli végein, amely egyrészt a klasszikus, birodalmi hagyományok szerves folytatása, másrészt pedig új lendületet ad a saját  dicsőséges múltjába lassan belefulladó Rómának. Az ily módon megálmodott negyedet először az E-42 kóddal, majd az EUR betűszóval (Esposizione Universale di Roma=Római Világkiállítás) jelölte.

(Megjegyzés: érdekes, hogy ezek a latinok mennyire egyformán gondolkoznak; a párizsi La Défense negyed hasonló megfontolásokból született, mintegy ötven évvel később).

Az EUR-t 1937-ben kezdték el építeni, mint a fasiszta Harmadik Róma egyik jelképét. Mivel az extrémista rezsimek első emberei és udvari építészeik (szélsőjobbon, illetve szélsőbalon egyaránt) közismerten gerjedtek a geometria alapelemeire (egyenes vonal, derékszög, négyzet, párhuzamos és merőleges síkok, stb.), a negyedben sétáló turista üdítő változatosságként éli meg azt a pár órát a Rómára máskülönben roppant jellemző girbegurba keszekuszaság után.

Van itt mesterséges tó, hatalmas zöldterületek, széles sugárutak, impozáns épületek. S ami nincs: tömegnyomor, japán turisták, parkolóhiány, éjszakai közbiztonság (a negyedben napirenden vannak a szélsőjobbos fiatal fasiszták és a szélsőbalos, ugyancsak ifjú anarchisták közötti összecsapások, amikről a helyi sajtó naponta közöl kis színes híreket).

Benito álma nem teljesedhetett be, hiszen a közismerten sajnálatos események miatt (hogy csak a második világháborút említsem, és például Etiópia olasz megszállását ne) a világkiállítás elmaradt. A negyed azonban felépült, s az ötlet követőkre talált: a már szóba hozott párizsi példán kívül a londoni Docklands-et említhetnénk.

Az épületekről, ezek esztétikumáról vagy pont ennek hiányáról persze lehet eszmét cserélni – az esetleges vitához fotókat (pro és/vagy kontra érvként) itt alul találtok, mert (noha ezen poszt megszületéséhez egyetlen fillér  támogatást sem kaptunk Róma városától) megpróbálunk kedvet csinálni az EUR-negyed meglátogatásához azoknak, akiknek zsákjuk teleszaladt a düledező ókori romokkal, az önhitt tekintetű császárszobrokkal, valamint az elképzelhetetlenül buján tenyésző német szakközépiskolások, portugál nyugdíjasklubok és lengyel kézimunkakörök csoportjaival.

Személyes kedvencem az az épület, amely jelenleg “Az olasz civilizáció palotája” nevet viseli. Ezt megelőzően volt ez “A római civilizáció palotája“, sőt, egy ideig “A munka civilizációjának palotája” is.

Nekem különösen ez utóbbi elnevezés tetszik, hiszen olyan hangulata van, mintha mondjuk Tiranában szentelnének létesítményt a ‘960-as évek demokráciájának, vagy Szomáliába helyezné át székhelyét a Transparency International.

Az olaszok is rájöttek, hogy nagyon durva lenne náluk a munkáról bármit is elnevezni, ezért okosan a jelenleg a bejáratnál olvasható (és itt fent jobbra látható) verzió mellett döntöttek.
Messziről így emelkedik ki a fák közül.

Igen, nemcsak téged, hanem engem is (sőt: mindenkit) a Colosseumra emlékeztet. Ez nem véletlen: 1938-ban szándékosan tervezték ilyenre, és ezért nevezik informálisan a helybéliek “Colosseo Quadrato“-nak, vagyis Négyzetes Colosseumnak.

Mindjárt megnézzük közelebbről is.
Ez a főbejárati része, de meg kell mondanom, hogy minden oldaláról majdnem pont így néz ki; a földszinten szocreál fasreál hangulatú szobrok (vagy harminc darab), a homlokzat négy oldalán ugyanaz a háromsoros szöveg olvasható, méteres betűkből kirakva.
Költők, művészek, hősök, szentek, gondolkodók, tudósok, hajósok, kivándorlók [vagy utazók?] népe

Amint látható-olvasható, az olaszok nem az a betegesen szerény náció, de ezt amúgy is tudtuk. És akárhogy is keresem, a “lavoro” (munka) szó bizony nem található a felsorolásban.

Ezt biztosan még ők is túlzásnak találták volna.

Bemenni sajnos nem lehetett; pont tisztították vagy miafrancot csináltak vele, de le volt zárva.

Még egy érdekesség, mielőtt továbblépnénk: azért van hat szintje és kilenc boltívsora, mert az építész (Giovanni Guerrini) így akart fejet hajtani a Duce előtt: Benito (hat betű) Mussolini (kilenc betű). Nem rossz ötlet, tessék feljegyezni; még itthon is jól jöhet.
Pont szemben a Négyzetes Colosseummal áll a Kongresszusi Palota. Mondanom sem kell: az is tiszta márványborítású, és azt is nemrégiben tisztították, ezért csillogóan fehér.
Ha egy kicsit közelebb megyünk, akkor sikerül kiiktatni a képből a nagyon zavaró és oda nem illő virágokat, füves részeket, a fákat és az undorító hangon csobogó szökőkutat. Ily  módon teljes steril és sivár pompájában csodálhatjuk meg ezt az útszakaszt, úgy, ahogyan azt hetven évvel ezelőtt megálmodták. Az EUR nem is igazán lenne igazán római helyszín, ha nem rendelkezne saját obelisco-val, méghozzá a mértani középpontjában. A többitől eltérően ezt a 45 méter magas oszlopot nem Egyiptomból rabolták el kétezer évvel ezelőtt, hanem az 1960-as római Olimpia alkalmával emelték vasbetonból, az egyik legnagyobbnak tartott olasz, Guglielmo Marconi tiszteletére. Tudjátok: a rádiós csávóról van szó.

Okéoké, nem akartam senkit megsérteni…

Római városrész nem létezhet saját bazilika nélkül sem.

Ezzel Mussolini is tisztában volt, noha nem a vallásosságával írta be magát az olasz történelembe. Az EUR legmagasabb pontjára terveztetett és építtetett tehát egy székesegyházat, méghozzá – a maximális biztonságra törekedve – rögtön két apostolnak, Péternek és Pálnak ajánlva.

Hogy teljes pompájában bemutassam, először egy kölcsönképpel rukkolok elő, aztán a sokkal sápadtamm és szemcsésebb sajátommal (tudom, elég szarul sikerültek, de azóta megtanultam bánni a géppel, bocs…) Én templomhoz ennél közelebb ritkán megyek, mert folyton bennem van a szorongás, hogy történni fog velem valami, ami vagy nagyon fog fájni, vagy hirtelen alapjaiban megváltoztatja az életem, esetleg mindkettő egyszerre. Lévén, hogy a fájdalomküszöböm riasztóan alacsony, ráadásul az életemmel tökéletesen elégedett vagyok így, ahogy van, nem szeretnék kockáztatni.
Elégedjetek meg tehát ezzel a látvánnyal. Talán már kitaláltátok: az épületet tisztítják és restaurálják; úgy látszik, ez az év rögeszméje az EUR-ban.
Nem szeretném azt az érzetet hagyni bennetek, hogy az EUR csak beton, márvány és aszfalt.

Van ott egy tényleg gyönyörűszép csónakázótó, ami úgy tízszer akkora, mint a városligeti; körülötte hangulatos park, viszonylag tisztán tartott sétányokkal és elviselhető mennyiségű, bevándorló családból származó fiatallal (hogy én is korrekt legyek politikailag).
A tó felett több híd is átível. Ha az ember csak simán átsétál rajtuk, a jó érzés fokozódik: tiszta levegő, napsütés, apró szárnyas állatok andalító döngicsélése (elsőre azt hiheted: virágport gyűjtő méhek).

Aztán rájössz, hogy nem, nem méhek, hanem testes, zöldes-sárgás árnyalatú legyek, amelyek arra a leírhatatlanul büdös szemétkupacra gyűlnek, amit a környék lakói a hidak alá hordanak, a szag alapján hónapok óta.

De ez ne kedvetlenítsen el senkit és ne tántorodjatok el az EUR meglátogatásától; hasonló szemétkupac a kábé kétezer éves belvárosi híd, a Ponte Fabricio alatt is látható és szagolható, légvonalban úgy 1200 méterre a Fórumtól, csak azt nem fényképeztem le, mert nem volt nálam a cucc.

8 hozzászólás

 1. Bib — 2011-10-25 15:42 

Mester!
Van egy cirka 60 oldal terjedelmű leírásom a legutóbbi török utamról, többen dícsérték (bár Ők nem pártatlanok)
Ha gondolod, szívesen átadom átfutásra, és akár részleteinek helyben történő közlésére.
Ha nem nem, nem erőszak a disznótor persze…

 2. bibo65 — 2012-02-28 23:27 

A tizennégy napból öt már fent van:
http://bibo65.postr.hu/tarhonya-elso-nap

 3. tiboru — 2012-03-03 22:16 

Olvasom :-)

OFF:

Tényleg, te hogy boldogulsz a postr.hu-val? Nekem sokszor teleszaladt velük a zsákom: percekig menti a posztot, majd kiírja, hogy megszakadt; alig lehet regisztrálni, a funkciói nem működnek, statisztikát két éve ígérnek, de a mai napig nincs…

 4. bibo65 — 2012-03-08 21:08 

Ez az összes baj továbbra is él. Nem is tetszik. Pláne, hogy sémát sem lehet szerkeszteni, szóval nagyon kezdetleges az egész.
Most még nincs időm/kedvem szépet rajzolni, így ez egy darabig jó lesz, aztán ha lesz időm (nyártól talán) keresek másik szolgáltatót, ami nem magyar. Blogger, vagy wordpress vagy más…

 5. kszabo — 2012-02-09 22:01 

A hatalmi túlépítkezés a mai turizmus alapja. A nemtemplombajárás korrekt indoka egy kollégám szerint: Ő szívesen menne, de oszlop van a helyén.

 6. gloriamundi — 2012-03-20 14:47 

Ugyan, mit is kaptunk mi a rómaiaktól? :-P
Amúgy hogy kerülnek már ide is portugálok, szegényekre ennyire pikkelsz?
Ebben a városrészben nem jártam, de ha egyszer majd nagyon sok időm lesz, mindenképp megnézem :-)
A templomoktól pedig nem kell félni, csak simulj bele a környezetbe, és nem lesz bántódásod :-)

 7. gloriamundi — 2012-03-20 14:48 

Ja, nagyon klassz lett a fejléc vagy minek nevezik :-)

 8. tiboru — 2012-03-26 22:55 

Sk. fotók :-)

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.