Írország – Ulster

Hadd fárasszam pár mondat ír történelemmel és heraldikával a Nagyérdeműt.

Azt ugye mindenki tudja, hogy a Zöld Szigetnek négy történelmi tartománya van. Mivel az írek már évszázadokkal a Guinness sör megszületése előtt is rendkívüli módon gyakorlatiasak voltak, a négy fő égtáj szerint regionalizálták hazájukat: Leinster a keleti (zöld alapon arany hárfa), Munster a déli (azúr alapon három aranykorona), Connacht a nyugati (a sasos-kardos osztott rész), míg Ulster az északi régió volt (róla írunk ma).

Valaha volt egy ötödik is (Meath), de ezt Leinster bekebelezte, vele most nem foglalkozunk.



Ulster nagyjából a mai Észak-Írországot jelenti; 1922-ben mind a 32 ír megyében (grófságban) népszavazást rendeztek a jövőről. Hat ulsteri megye (az eredeti kilencből) úgy döntött, hogy nem óhajt a frissen megalakult ír állam kötelékébe tartozni, hanem inkább marad az Egyesült Királyság része. Az évszázadok óta tartó angol betelepítési politika meghozta részleges gyümölcsét. Szerintem különösen gusztustalan dolog volt az angolok részéről, hogy jelentős számú skótot (tehát az írekkel rokon nációt, a kelta nagycsalád tagját) vitt át az ír szigetre az évszázadok alatt, és mivel arrafelé a vallási gyökerek erősebbek a nemzetiséginél (a skótok, az angolokhoz hasonlóan protestánsok, míg az írek 97 százaléka katolikus), a sárkányfogakat évszázadokkal ezelőtt elvetették…

De térjünk vissza Ulster zászlajához, illetve címeréhez.

Ez (itt jobbra) volt a történelmi változat, amelyet évszázadokon keresztül használtak. A Köztársaságban (“délen”, ahogyan azt az északír tartományban élő protestánsok mondják, akik irtóznak a respublika szó kiejtésétől is) manapság is ez szerepel a különféle kiadványokban (tudom, hogy nehéz követni, de ugye emlékszünk: Ulster kilenc megyéjéből három a köztársaság mellett voksolt, s csak hat lett áruló pragmatista azzal, hogy a brit királyságot választotta).

Ez (itt balra) pedig a britek által használt verzió. Amint látható, kivették belőle a sárga alapszínt (elvégre az eredeti és hagyományos brit színek között nem szerepel), a Vörös Kéz alá odatettek egy hatágú csillagot, ami nem a zsidók iránti tisztelet jele, hanem a hat (arról az oldalról nem hazaárulónak hanem “hűséges”-nek minősülő) megyét jelképezi, valamint felrakták a brit koronát is, nehogy már valaki akár egy percre is megfeledkezzen a monarchiáról.

Amint látjuk, az aprócska, aljas történelem- és szimbólumhamisítások a Lajtán túliaktól sem idegenek.

Lássuk most a híres Vörös Kéz történetét, amely a zászló közepén látható, s amihez a britek sem nyúltak.

Annak idején (nagyjából a mi honfoglalásunk korában), amikor apró ír (kelta) klánok még nem telepítették be az egész szigetet, két helyi góré elhatározta, hogy sportszerű küzdelemben fogják eldönteni, kié lesz egy szimpatikusnak tűnő tengermelléki földdarab.

A versenyszabályok úgy szóltak, hogy mindkét család legtökösebb fia beül egy-egy csónakba, kieveznek a parttól vagy két mérföldre, majd egy jelre vadul elkezdenek lapátolni, és aki hamarabb teszi rá a kezét egy sziklára, annak a családja birtokolhatja “örök időkre” az egész környéket.

Az Uí Niáll nevű klán versenyzője ötletes, bár kissé drasztikus megoldást választott: amikor a fej-fej mellett haladó csónakok már megközelítették a partot, előkapta a kardját és nyissz, lecsapta vele az egyik saját kézfejét, majd a másik kezével a testrészt kihajította a partra. A szabálynak megfelelően (aki hamarább teszi rá a kezét…) a föld a családjáé lett (angolosítás után belőlük lettek az O’Neill-ek, akiknek az itt balra látható történelmi címerében természetesen ott látható a vörös kéz, amelyet két oroszlán fog közre).

A sajátos szabályértelmezési gyakorlat következményeként az Uí Niáll család vagy hatszáz évig adott Ulsternek királyokat. Erre mondják, hogy a hülyének is megérte.

(Más források ugyanezt a sztorit vikingekkel tudják, akikről szintén el lehet képzelni a fenti kreatív fortélyt, de nekem a honos ír szereplők jobban tetszenek).

1 hozzászólás

 1. Gloria Mundi — 2011-06-03 18:06 

Mucius Scaevola-féle sztori, azért nem kis lélekjelenlétre vall. Még jó, hogy nem óvta meg az eredményt az ellenfél.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.