Baszkföld – szimbólumok

Nekünk, magyaroknak nem kell különösebben magyarázni, milyen érzés apró nyelvi szigetként létezni egy minden részletében idegen lingvisztikai környezetben. Végigszopva ezeregyszáz évet az indoeurópai nyelvcsalád három nagy ágának, a szlávnak, a germánnak és az újlatinnak az ütközőzónájában, csakis rokonszenvvel tudjuk szemlélni az ilyen szempontból hozzánk hasonló nációkat, még akkor is, ha köztünk és köztük a (remélhetőleg kölcsönös) szimpátián túl semmi közös nincs (a Szíriuszt meg a speckó DNS-spirálokat most talán hagyjuk).

Mindezt csak azért vezettem fel ilyen körülményesen, mert 5300 kilométernyi autózás után a napokban érkeztünk vissza Baszkföldről, s az elkövetkezendő posztokban róluk, illetve a mindössze virtuálisan létező országukról is megemlékezünk.

Felelevenítve a Csurtusblog régi jó szok
ását, az egy-egy országot (régiót) bevezető poszt a nemzeti szimbólumokkal kezdődik.

Először is lássuk a nekünk oly kedves színvilággal rendelkező, dizájnjában a brit Union Jacket idéző zászlót, az Ikurrinát, amelyet az ETA tett világszerte ismertté.

  • Hogy az ETA-t (Euskadi ta Askatasuna, vagyis Baszkföld és Szabadság) terrorszervezetnek tekintjük-e (akárcsak az EU, az ENSZ vagy az USA), vagy  militarista szabadságharcosok elszánt csoportjának, nem itt és nem most fogjuk eldönteni; akit érdekel a téma, kattintson ide és kap egy kis muníciót.

Elnevezése a baszk „ikur” szóból származik, ami annyit tesz: jel, jelzés, jelkép.

Tervezője egy bilbaói testvérpár, az Arana fivérek (Luis és Sabino), akik a XIX. század végén kezdték el módszeresen törni a borsot a spanyol kormányok orra alá. 1895-ben ők alapították meg a Baszk Nemzeti Pártot (Euzko Alderdi Jeltzalea), amely a mai napig a Baszk Parlament legerősebb politikai ereje (40%-kal).

Magát a zászlót eredetileg a vizcayai megyének tervezték, de a múlt század harmincas éveiben a többi baszk megye is átvette, mígnem mára a teljes (hogy úgy mondjam: az államhatárokon átnyúló) baszk nemzet egységes szimbólumává lépett elő, noha hivatalosan csak a spanyol részen használják, az ottani Baszk Autonóm Közösség (Euskal Autonomia Erkidegoa) lobogójaként. A francia oldalon épületre kitűzve nem láttuk (a franciák ennél azért óvatosabbak), szuvenírboltokban viszont árusítható. Vettünk is egyet, naná.

Az Ikurrina színkódja a következő: a vörös alap a függetlenségi harcok során kiontott vér szimbóluma (más teóriák szerint a baszk „faj” jelképe, de ez a magyarázat manapság nem pécé, úgyhogy nem is erőltetik), a zöld a természettel kialakított harmóniáról szól (majd meglátjátok, hogy Baszkföld tényleg majdnem annyira zöld, mint Írország), a fehér kereszt pedig a baszkok katolikus elkötelezettségét hirdeti. A zölddel kapcsolatban még beszélnek a gernikai szent és ősi tölgyfáról is, amiről majd mi is megemlékezünk egy másik posztban.

Két további történelmi zászló is szemet szúrhat az arrafelé kódorgónak, ha valamelyik baszk településen sétál.

Itt van például az Arrano Beltza-nak (vagyis fekete sasnak)nevezett példány, amelyet egykoron a Pamplonai Királyság (Baszkföld és Navarra jogelődje) legnagyobb uralkodója, Antso Nagusia használt, miután vett egy nagy levegőt és meghódította Aragóniát, valamint Kasztíliát és Leónt is. Ezt az arcot a spanyolok Sancho el Grande-ként, vagyis Nagy Sanchóként ismerik, aki (túl azon, hogy itt balra látható) a tizenegyedik század elején létrehozta azt, amire a baszk radikálisok azóta is úgy tekintenek, mint Nagy-Baszkföldre, melynek területén szerintük létre kéne hozni egy új, teljesen független baszk államot.

Tudom, hogy közép-európai agyunknak nagyon furcsának fog tűnni, de egyes baszkföldi autókon ilyen sasos matricát is lehet látni, ami egyértelműen jelzi a gépkocsi tulajdonosának ideológiai hovatartozását és véleményét a múltról, jelenről és jövőről. Ezek a srácok mellesleg általában szélsőBALOSOK.

Hogy még cifrább legyen: a radikálisan baloldali baszkok mellett még a náluk is radikálisabb spanyol szélsőjobbos csoportok egyike-másika is használja (szigorúan Baszkföldön kívül), mert szerintük a fekete sasos lobogó a spanyol történelmi egység egyik legfrankóbb szimbóluma. És azt hiszem, nem szükséges különösebben részleteznünk, hogy mit művelnének egymással ennek a két eszmeiségnek a képviselői, ha egy borongós őszi napon összefutnának valahol. Hangsúlyozom: azonos zászlót lobogtatva…

A harmadik, ugyancsak történelminek nevezett baszk zászló nem más, mint a navarrai lobogó, vagyis vörös alapon a leginkább a malmozós-lépegetős játékmezőhöz hasonló koronás címer. Ez ugyancsak a baszk-navarrai állami és nemzeti kontinuitást hivatott szimbolizálni.

És ha már a furcsaságoknál tartunk: egyes baszkföldi ünnepeken a baszk himnusz (Euzko Abendaren Ereserkia) mellett a keményvonalasok el szokták énekelni a navarrait (Nafarroako Ereserkia) is. Elképesztő, ugye, milyen népek laknak arrafelé..?

Az itt baloldalt látható címer a már említett  spanyolországi Baszk Autonóm Közösségé, amely a hat (Navarrával hét) történelmi baszk tartományból (megyéből) csak hármat foglal magába (a másik három Franciaországban van). Mivel mindegyik tartomány (megye) ragaszkodott ahhoz, hogy a sajátja is benne legyen az egységesnek szánt baszk címerben, kénytelenek voltak olyat tervezni,
amelyben mindegyik szerepel (noha eredetileg egy egyszerűbbet és könnyebben reprodukálhatót szerettek volna). Az így született négyelt címerpajzs (a Laurak Bat, vagyis „a négy egy”) a következő elemekből áll (a tölgyfaág jelentőségére majd még visszatérünk a gernikai posztnál):

1.) Araba (spanyolul: Álava) címere;
2.) Bizkaia (spanyolul: Vizcaya) címere a híres gernikai tölggyel;
3.) Gipuzkoa (spanyolul: Guipúzcoa) címere;
4.) Egy üres vörös mező; itt eredetileg Navarra címere szerepelt, de a szomszédos tartomány tiltakozását fejezte ki a szerintük „nagy-baszk” tervekre utaló tendenciák miatt; hosszas pereskedés után végül 1986-ban madridi alkotmánybírósági határozat (!) tiltotta meg a baszkoknak, hogy a navarrai címert szerepeltessék a sajátjuk részeként. De persze minden becsületes baszk hazafi a lelkével látja, hogy az üres vörös mező helyett ott mi is szerepel ott valójában.

Odaát, a francia odalon (valljuk be: nem túl meglepő módon) a három apró, baszkok által lakott megyét már a francia forradalom után, 1790-ben (járássá visszaminősítve) beolvasztották egy másik megyébe, ahol baszkok csak mutatóban voltak. Így közigazgatási módszerekkel oldották meg, hogy Franciaországban ne legyen olyan magasabb közigazgatási egység, amelyben a baszkok többségben lennének. Itt fent, a térképen sárgával jelölve azok a területek, ahol a baszkok többségben vannak az így megalakított francia megyében.

  • Még szerencse, hogy a Kárpát-medencében az ilyen alattomos húzások teljesen ismeretlenek és totálisan idegenek a közép-európai politikai kultúrától. Méghogy közigazgatási egységeket úgy létrehozni, hogy a nemzeti kisebbség egyikben se lehessen többségben… Elképesztő állapotok uralkodnak ott, a távoli Pireneusok környékén!

Megszületett tehát a Basses-Pyrénées, vagyis Alsó-Pireneusok (később Pyrénées-Atlantiques-nak, baszkul: Pirinio-Atlantiarrak-nak átnevezett) francia megye, amely a Pireneusok hegyvonulatára és az Atlanti-óceánra utal. Címere itt látható oldalt, a címermezők pedig ezek:

1.) Lám, itt is felbukkan Navarra malmozós címere, ami valójában láncokat ábrázol; ez a történelmi Navarrát (Nafarroa Beherea, vagyis Alsó-Navarra járás formájában) jelképezi; érdekes, hogy a navarraiak ezt a heraldikai fogást nem tartják felháborítónak. Vagy igen, de a franciák magas ívben tesznek rá;
2.) Béarn (Biarno) járás címere; ez volt az, amivel a három baszk mikrorégiót összevonták;
3.) – 4.) Labourd (Lapurdi) járás osztott címere, amelybe már a francia királyok tették bele a saját liliomukat, hogy a terület franciaságát hangsúlyozzák;
5.) Soule (Zuberoa) járás címere.

Biztos, ami biztos, idenyomok két hevenyészett térképet a történelmi Baszkföldről, hogy el tudjátok helyezni magatokban mindazt, amiről a fentiekben írtam (a másodikon a zöld vonal a francia-spanyol határ). Az enklávékról meg még pár földrajzi-geopolitikai csemegéről majd egy másik posztban megemlékezünk.
Emlékeztetőül: Baszkföld (Euskal Herria) ma már „csak” egy földrajzi-históriai fogalom (az érzelmi oldaláról most ne ejtsünk szót). A hat (bocsánat: hét) történelmi baszk megye közül három a mai Franciaországban található
(a fenti térképemen pirossal jelölve), további három (narancsszínnel), azaz négy pedig Spanyolországban. A hat és a hét, illetve a három és a négy között azért hezitálok, mert – ahogyan azt említettem – Navarra helyzete még nem rázódott 100 százalékosan helyre bennem (sem).

Mindenesetre a hetedik „megye” (jobb híján használom ezt a szót) az a citromsárga Navarra (Nafarroa baszkul) csak módjával Baszkföld ám; nem tartozik a három spanyolországi baszk megye által alkotott Baszk Autonóm Közösséghez, noha a baszk radikálisok szerint
ősi baszk földről van szó. Navarrában a legalacsonyabb a baszk nemzetiségűek száma a négy spanyolországi megyéből (csak az északi csücsökben vannak többségben; a baszkok szerint az elmúlt évszázadok etnikai tisztogatásai és külső betelepítései miatt), de a radikálisok nem tettek le arról, hogy idővel (mintegy isteni igazságszolgáltatás gyanánt) Navarra visszatér az anyanemzet kebelére.

Itt jobboldalt a Zazpiak Bat (zazpiak = hetek, bat = egyetlen, magyarán: a hét egyetlen egyet alkot), vagyis az egyesített nagycímer látható, amelybe valamennyi történelmi tartomány címerét belesűrítették baszk barátaink. Kicsit zsúfolt, de legalább nehezen áttekinthető; a részletes magyarázatától (a tömegek kérésére) most eltekintünk.

A baszk szimbólumos posztot egy igazi történelmi jelkép bemutatásával zárjuk. Ez az úgynevezett ősi baszk kereszt, vagyis a Lauburu (lau = négy, buru = fej, csúcs), ami állítólag több ezer éve ennek a nemzetnek a legkedveltebb szimbóluma, még jóval a kereszténység előtti időkből. A szvasztikához hasonlóan ennek is van jobbraforgó, illetve balraforgó verziója; az első (itt jobbra) pozitív jelentéstartalmat hordoz (élet), míg a második negatívot (halál).

Körző-vonalzó kombóval két perc alatt rajzolhatsz magadnak egy ilyen gyönyörűséget. Ha van kéznél egy piros és egy zöld ceruzád is, máris kész a tradicionális Lauburu, és máris hívhatod bulizni baszk cimboráidat, akik közül az igazi hazafiakat onnan fogod megismerni, hogy ilyet tetováltattak magukra.

A mai bevezető után további baszkföldi posztok következnek majd itt, a Csurtusblogon!

1 hozzászólás

 1. kati — 2015-10-16 20:50 

Nem kell nagyon messzire menni az Ön által említett alattomos huzásokért, mely szerint, a franciák elintézték, hogy ne legyen meghatározó többségű baszk terület. Például 1920-ban, amikor Csehszlovákiában bevezették a nyelvtörvényt, mely szerint azok a járások ill. települések, ahol a magyar kisebbség 20% felett volt, szabadon használhatta anyanyelvét, a járások határainak módisításával játszották ki.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.