Románia – közlekedési tanácsok 1.0

Ahogyan azt tapasztalhattátok, blogunk az ismeretterjesztés, a szórakoztatás és a közszolgálatiság hármas béklyójában vergődik. Úgy gondoljuk, most induló kétrészes minisorozatunk a romániai közúti közlekedésről mindhárom elvárásnak maradéktalanul megfelel.

Május végén abban a (remélem, soha vissza nem térő) megtiszteltetésben részesültem, hogy gépkocsival tehettem meg az utat székesfővárosunk és Bukarest között, oda-vissza. A kétszer 850 kilométer, valamint a bukaresti pár tucat során összegyűjtöttem néhány olyan élményt és tanácsot, amelyek nyilvánosságra hozatala talán segíthet azoknak, akik – a sors szeszélye, saját kalandvágyuk vagy a Köztársaság költségvetésének kímélése folytán – sajnálatos módon arra kényszerülnek, hogy mindezt leutánozzák.

Itt a nyár, nyakunkban a szabadságolási időszak, biztos sokan kerekednek fel nemcsak Hegyeshalom, hanem Nagylak vagy Ártánd irányába is; nekik küldöm e dalt posztot, és még majd egy másikat.

Lássunk hozzá tehát.

A könnyebb áttekinthetőség kedvéért pontokba szedtem a romániai közúti közlekedésre vonatkozó tanulságokat. Felsorolásom nem taxatív, hiszen ez egy szerény magánblog, nem az Encyclopaedia Galactica.

1.) A határon való átlépéskor az első kellemes meglepetés (ugyanakkor az előítéletek egy részének összeomlása) az utak állapota. A romániai (fő)utak minősége nem rosszabb, mint idehaza bármelyik egyszámjegyűé. A burkolati felfestéseket nem viszik ugyan túlzásba, de az egyhangú szürkeségbe gyakran visz egy kis üde színt a járművek által kétdimenziósra vasalt két-, négy- vagy többlábú állatok teteméből kifolyó vér és más testváladék.

Tanács: ne szedjük össze a szétlapított macskákat vagy sündisznókat. Amióta Románia az EU tagja, jogunkban áll ugyan vámmentesen hazavinni őket, de kevesebb macerával találhatunk ilyet idehaza, az ötös főúton is.

2.) Romániában elvileg kötelező az úthasználati matrica; ezt minden autósnak be kell szereznie a határállomáson. Van egy kis bódé, ahol a ROVIGNETA vagy ROVINIETA felirat alatt néha ül egy unatkozó hölgy. Átnyújtod a forgalmid, majd bármilyen nyelven elmutogatod, hogy mennyi időre kéred a köralakú izét (egy nap, hét nap, harminc nap, fél év, egy év). A nő ezután általában azt mondja, hogy sajnos, olyan pont nincs, majd – elvégre mindketten kultúrlények vagytok – kompromisszumos megegyezés születik. Ha nem, nagyobb benzinkutaknál még mindig megpróbálkozhatsz. A matricát nem kell felragasztani, viszont a nyugtával együtt tedd el, mert igaza van a családodnak: születésed óta pechvogel vagy, s így te leszel azon kétszáz turista egyike, akit a hatóságok évente egyszer véletlenszerűen ellenőrizni fognak. Ha nincs matricád, vagy megbüntetnek, vagy nem. Ugyanakkora esélyed van egy elnéző mosolyra, mint a 100-150 eurós büntetésre. Igen, ez itt a Balkán, nem Finnország. És hidd el, nem az útlevél színe vagy típusa fog dönteni, hanem a rendőr hangulata.

Az utóbbi időben matricát már nem adnak, mert odaát is áttértek a virtuális mezőre. Regisztrálni ugyanúgy kell, a nyugtára és az elismervényre viszont fokozottan figyeljetek oda, mert ezzel igazoljátok hogy kifizettétek az úthasználati díjat.

Tanács: ha nem tudtál ellenállni a spórlási kényszernek és megtakarítottad az egyhetes matrica árát (4 eurót), majd ellenőrzés alanyává válsz, ne add fel! Sírj, tépkedd meg a ruhádat, hajolj le és a földről felmarkolt homokot szórd a saját szemedbe látványos vezeklésképpen, majd mondd azt, hogy a feleséged/férjed/gyereked félreértette a tájékoztatást a határon és azt hitte, csak autópályára kell, mint odahaza. Ha a családi bűnbak ott van veled, mutass rá és üsd kétszer pofon. A román rendőrök érzelmekre fogékony, latin génjei ilyenkor megszólalnak és el fognak tekinteni a helyszíni bírságtól, téged viszont valószínűleg előállítanak könnyű testi sértésért és garázdaságért. Valamit mindig valamiért, ahogy a nóta is mondja.

3.) Vigyél magaddal útlevelet vagy új típusú személyit; a jogosítvány nem elegendő!

Románia még nem Schengen-tag (noha állítólag még az idén belép).

Tanács: a csomagtartód és poggyászod tartalma senkit sem érdekel, de az Árpád-sávos zászlót és a „Vesszen Trianon!” feliratú molinót ajánlatos összetekert állapotba hozni arra a pár másodpercre. Higgyétek el: megéri a vesződséget.

4.) Az utak állapota lakott területen rosszabb, mint azon kívül. Ennek állítólag az az egyik magyarázata, hogy városokon belül a helyi önkormányzat feladata (lenne) például a kátyúzás meg a KRESZ-táblák kihelyezése, viszont pénz nem nagyon van rá.

Tanács: az ötvenes belterületi sebességkorlátozást önvédelemből sem árt betartani, a futóműved meghálálja az odafigyelést, a roppant bőségesen felbukkanó traffipaxokról nem is beszélve (erről külön szót ejtünk majd).

5.) A cséndzsmani odaát is egyike a legnépszerűbb utcai szakmáknak, főleg a nemzetközi útvonalak mentén. Senkit nem akarok lebeszélni egy ilyen kihívásról, arra azért csendesen felhívom a figyelmet, hogy nem véletlenül vált európai hírűvé a legendás román kézügyesség. Rengeteg hivatalos pénzváltó működik (még falvak főutcáján is ráfuthatunk ilyen kunyhókra), ahol az átverés valószínűsége fordítottan arányos a pénztáros által rendszeresen használt tisztálkodószerek mennyiségével. Tájékozódj a nyálkahártyád által közvetített szagok alapján.

Tanács: ne higgy azoknak, akik udvariasan arra kérnek, hogy mutass már nekik egy tíz- vagy húszezer forintost, mert ők még olyat nem is láttak. Valószínűleg sokkal több ilyen van aktuálisan a zsebében, mint amennyivel te valaha is találkoztál.

6.) Ha elmulasztottál lejt váltani, a Kárpátok karéján belül sok helyen elfogadják a forintot is (főleg Székelyföldön vagy a határ mentén). Az euró is játszik, csak az átváltási arány alkalmazkodik a piacgazdaság törvényeihez: volt olyan, hogy szükséghelyzetben levő turista egy közvécében tíz euróért adott értelmet a szennyvízhálózat fenntartóinak. Lakott területen kívül nincs probléma: az út melletti embermagasságú parlagfű-telepek, illetve a mezőkön itt-ott véletlenszerűen elhelyezett autóroncsok ideális terepet nyújtanak a megfáradt utazónak ahhoz, hogy szervezete kilökje magából a feleslegessé vált salakanyagot.

Tanács: mindig legyen nálad apró; a legnagyobb hasznot olyan obskurus, egykori fizetőeszközök hozhatják, mint például a rég megszűnt schilling. Én – für alle Fälle – mindig tartok magamnál csehszlovák koronát, s egyszer régen egy erőszakos szélvédőtisztító gyereknek adtam is egy huszast egy lezárt vasúti sorompónál állva; olyan boldog volt, hogy madarat lehetett volna fogatni vele és legalább harminc, körülöttünk nyüzsgő pajtásával, bónuszként az egész autót lemosták. Igaza van a régi mondásnak: örömet szerezni öröm.

A bevállalósabbak az 500 millió dinárossal, az 5000 zlotyssal vagy az NDK-márkával is próbálkozhatnak. A taktika kéregetőkkel és hajléktalannak álcázott szervezett bűnözőkkel szemben is hatásos, hacsak a szóbanforgó alany nem túlságosan tájékozott világpolitikailag. Nekem jelentős külföldi, lejárt bankjegy-gyűjteményem van; rászorulók jelezzék és megegyezünk egy kölcsönösen előnyös árban. Stratégiai tartalékokkal rendelkezem régi horvát dínárból, bevont török lírából, sőt, van egy 50 milliárd dínár névértékű exjugó bankjegyem is, de azt valami extra alkalomra tartogatom; mondjuk ha egyszer használt szigetet vagy repülőgép-hordozót akarnak rámsózni a pirosnál.

És mivel látjuk, hogy Romániából is szép számmal vannak olvasóink, megköszönnénk nekik, ha a kommenteknél további hasznos információkkal látnának el bennünket. Ugyancsak jól jönne, ha azok a magyarországi utazók is visszajeleznének, akik már kijöttek a jilavai börtönből, ahová különféle közlekedésrendészeti kihágások miatt becsukták őket.

Folytatás következik további életvezetési tanácsokkal.

Nincs

Nincs hozzászólás.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.