Izrael – Holt-tenger

Ha Izraelbe mész, ki ne hagyd a Holt-tengert! Különleges látvány, élmény és főként: semmivel össze nem hasonlítható érzés fürödni benne.

Mi Jeruzsálemből mentünk át, le volt foglalva szállásunk két éjszakára a déli szakaszon, egy 4 csillagos szállodában (Golden Tulip).

A Jeruzsálemet a Holt-tenger északi csücskével összekötő rövid útszakasz (a Tel Aviv-Jeruzsálem vonal, az 1-es út meghosszabbítása) olyan helyeken vezet át (Jerikó közelében), hogy ettől az egytől óvtak a barátaink. Részletes útmutatót kaptunk, hogy ne álljunk meg senkinek, bármennyire is integet, ne vegyünk senkitől benzint az úton, satöbbi-satöbbi. Természetesen semmi említésre méltó esemény nem történt, a táj pedig, amelyen áthaladtunk, nos, kiesnek éppen nem nevezhető…

Egyszer majd külön posztban be fogom mutatni ezt az útszakaszt is, de most haladjunk a Holt-tenger felé…

A Holt-tenger két részre oszlik (most már): az északi rész még nagyjából egybefüggő víztömeg, aztán egy elkeskenyedés után a déli szakasz már gátakkal/töltésekkel tagolt medencékből áll. Helyenként száraz lábbal át lehetne gyalogolni Jordániába… De ezt azért nem javasolnám, még a vállalkozó kedvűeknek sem. Habár van jópár szálloda a tengerparton, azért ne úgy képzeljétek, hogy tele van építve, sőt!! A szállodák egymástól 50-100 méternyire vannak, de csak egy-egy csokrétában, azon kívül sziklás hegyek (nulla zöld, de tényleg nulla!!) és a gyönyörű zöld víz a kicsapódott hófehér sóval a partoknál…

Az “üdülőtelepek”-re vezető út elején és végén őrbódé van. Aki lehajt erre a parti útra, azt megállítják, megkérdezik hogy mi járatban, és felteszik a szokásos kérdést, amely csak előszörre lepett meg: “Everything OK?”

Ez pszichikailag fontos momentum, ugyanis nem azt sugallja, hogy engem vegzálnak, mint potenciális bűnözőt (terroristát), hanem pont ellenkezőleg: ha bármi problémám van, nyugtalanít valami, amit láttam, vagy aggódom valamiért, akkor nekik elmondhatom – elvégre azért vannak, hogy a biztonságra ügyeljenek. Mindezenközben persze (azt hiszem) tökéletesen felmérik, hogy kivel beszélnek, és alkalmuk van kiszűrni, ha valaki nem illik bele a képbe. A szállodák kertjén kívül a táj sivatagi – ezért is annyira kontrasztos és felüdítő az ilyen látvány, amely az apartmanunk ablakából nyílt…

Ez a szálloda nagyon jó helyen van, mert saját kis tengerparti öböllel rendelkezik, és ami igazi luxus: homokos stranddal! A Holt-tenger partja amúgy kövecses és – mint láttuk – sókristályos, szóval nem a mezítlábas rohangálás terepe, de a Golden Tulip öblét leterítették homokkal – mindent a vendégekért.

Hogy buziság máshonnan hozott homokkal felszórni a partot??? Ha akarjátok egyetértek, de felhasználóként nagyon tudtam díjazni ezt a buziságot :)))

Mert a kertben lévő, pálmafák árnyékolta medansziék is kellemes dolgok, ez kétségtelen, na de ilyen szinte bárhol lehet.

Ám olyan strand, ahol a Holt-tengerben fürdesz, de karnyújtásnyira folyó édesvíz is van (ezt majd mindjárt meglátjuk miért fontos…), ráadásul homokos partról gyalogolsz be és az öböl szinte medencét alkot a szálloda kertjének lábainál…. szóval EZ unikum.

A Holt-tengerben pedig – micsoda meglepetés – maga a vize az, ami semmivel össze nem hasonlítható. Mindenki tudja, hogy mennyire sós; az elmesélésekből persze én is tudtam, és mivel Tiborenkó (a kint élő barátunk) többször mondta, hogy (szerinte) büdös és olyan mint az olaj, az előzetes várakozásom az volt, hogy valami kőolaj-szerű dologra kell számítani.

Ez teljes tévedés – ami a színét illeti. Merthogy az gyönyörű, káprázatos, és leginkább zöld. Pontosabban napszaktól és időjárástól függően, szürkétől a kéken és türkizen keresztül a zöldig terjed, utóbbi a felhőtlen és párátlan napsütéses időben igaz.

A színe mellett az átlátszósága a meglepő, főleg mert az állaga szinte kocsonyásan sűrű, mégis, tökéletesen áttetsző! Nincsenek benne növények, halak (mondjuk nem csoda), csak sótorlaszok, sókristályok és sziklák látszanak az aljzaton.

A hőmérséklete langyos (május volt, és kint azért nem tombolt a kánikula), a szaga szerintem nem büdös, de hogy olyan, mint az olaj, az tény. Csúszós lesz tőle a bőr, ha a vízben végigsimít magán az ember, olyan, mintha tényleg olajban lenne – csak nem olyan gejl. Ha kijössz a vízből és nem mosod le (én ezt tettem párszor), akkor elkezd megszáradni, és azt várnánk, hogy rettenetesen kiszárítja a bőrt, elvégre sós, nagyon sós! de nem szárít, ez a nagy varázslat! Sőt: a fürdések után, minden testápoló nélkül olyan bársonyos volt a bőröm, mint hosszas kozmetikai kezelések után.

Ha pedig az ember hagyja magán megszáradni a vizet, akkor közben a kicsapódó pici sókristályok bőrradírként is működnek. A fürdés ebben a vízben valami egészen más értelmet nyer, mint amit bármilyen vízben megszokhattunk. Csak enyhe edzés lehet a szovátai Medve-tóban való fürdés, mert az is sós ugyan, és rendesen megtart, de csak gyenge előszoba a Holt-tengerhez.

Fürdést mondok, vagy mondhatnék gyaloglást is, de úszást semmiképpen – úszni ebben az olajos kocsonyában nem lehet. Az idősebbeket figyelmeztetik is, hogy ne feküdjenek hasra a vízen (nem vízBEN a helyes kifejezés, mert feldob azonnal a tetejére) mert ha nem elég erős a hasizmuk, nem tudnak már lábra állni, és egy idő után a fejüket sem tudják a vízfelszín fölé tartani (elfárad a nyak).

Hátrafeküdni azonban nyugodtan lehet, de nem kell olyan kiegyenesedett tartás, mint édesvízben. A legdöbbenetesebb élmény az volt számomra, hogy ebbe a vízbe bele lehet ÜLNI: mint egy karosszékben üldögél az ember, a feje víz fölött, a kezei kint, a lábfeje szintén a víz színe fölött. És megtart!! Egészen elképesztő élmény, mindenkinek ajánlom kipróbálásra!

Ennyi finomság mellett persze vannak azért kockázatok is. Ha sebek vannak a bőrön, akkor számítani kell rá, hogy csípni fog, de nagyon, és kipirosodik a seb; nem gyullad be, de vörös marad elég sokáig. A másik, hogy ha belemegy az ember szemébe, az elképzelhetetlen kín. Én – akaratlanul – kipróbáltam. Beleraktam a kezemet is, és mivel nagyon viszketett a homlokom, megvakartam. Nos, az a kicsi, ami leszivárgott a homlokomról a szemöldökömön keresztül, elég volt ahhoz, hogy pánikszerűen elkezdjem noszogatni Té-t, hogy azonnal vigyen ki a partra a tusolóhoz!

Ha nem lett volna velem, nem tudom, hogy jutok ki, mert egyik szememet sem tudtam kinyitni. Úgy tűnt, hogy annak a 20 méternek a megtétele egy örökkévalóságig tart – szóval alapszabály: ha beleraktad a kezed a vízbe, nincs arctörölgetés, orrvakarás, és nagyon kell vigyázni a fröcsköléssel is.

Ebből a fantasztikus vízből el akartam hozni egy palacknyit haza, de Té közölte, hogy nem vagyok normális – na jó, egyetértettem, repülővel az ember nem szállít tengervizeket…

Még csak annyit, hogy ha úszni nem lehet benne, akkor hogyan lehet mégis haladni? Egyszerű: gyalogolva. És ahol ellepne? Ott is gyalogolva, mert nem tud ellepni, ugyanis bármit csinálsz, függölegesen állva a vízben a vállad és a fejed kint van belőle – nem számít, hány méter van a talpad alatt. Akik valaha jártak aquafitnessz-re, azok tudják kb. miről van szó: ott egy mellényt szíjaznak az ember derekára-hátára, amely fenntartja, és lehetővé teszi ezt a vízben gyaloglást. Itt erre nincs szükség.

Még sokáig tudnék áradozni a dologról, de a sok locsogásnak egy a vége: ha arra jártok, próbáljátok ki, mert ez semmihez sem hasonlít!


Én (mármint Té) csak egy aprósággal egészíteném ki a holt-tengeri élménybeszámolót. Csuri említette a biztonsági embereket, akik mindenhol ott vannak (a szálloda előtt húzódó úton például ebben a kis kunyhóban üldögéltek, és ilyen táblák figyelmeztetik az autóst, hogy lassítani kell, mert elképzelhető, hogy az illetékesek félreértik a túl gyorsan haladó gépkocsi sofőrjének a szándékait és netán, izé, más módszerekkel fogják megállítani), de abszolút nem tolakodóak. És tényleg udvariasak.

Nos, amikor megérkeztünk a szálloda halljába, rögtön feltűnt két dolog.

Az egyik, hogy mindenféle nyelven (és igen: magyarul is!) ott virított az üdvözlő felirat az egyik falon, pedig a vendégkör anyanyelvét meghallgatva untig elég lett volna, ha oroszul írják ki a dobro pozsalovatyot.

Az ott töltött két és fél nap alatt legalább hatvanszor szólítottak meg bennünket oroszul, és nemcsak a 75-80 éves átlagéletkorú vendégek, hanem a szállodai alkalmazottak is. Nem tudtuk eldönteni, hogy ezt bóknak szánták-e vagy ellenkezőleg. Mindenesetre mindkettőnk arcberendezése jó kis közép-európai, még véletlenül sem nézünk ki közel-keletinek; feltételezzük innen gondolták, hogy mi is Oroszhonból jöttünk.

A másik dolog, ami feltűnt, hogy volt két fiatal srác, akik lazán beszélgettek és nevetgéltek az (egytől egyig orosz anyanyelvű!) recepciós kislányokkal, vagyis a jelenet bárhol lejátszódhatott volna a világon – mindaddig, amíg az ember jobban szemügyre nem vette a legényeket, akik annyira civilben voltak, amenyire ez lehetséges (kopott farmer, papucs, póló), de mindkettőjük válláról lazán lelógott egy-egy gépkarabély. Für alle Fälle, gondolom; az ördög nem alszik.

4 hozzászólás

 1. mardy bum — 2011-03-19 19:43 

Erdekes, hogy a magyar udvozlo szoveg magazo formaju, mig a roman tegezo.

 2. tib0ru — 2011-03-19 21:48 

Vagy legalábbis a magázás közvetlenebb formáját használják (a “dumneavoastra” helyett a “dumneata” is “tegezős formát vonz).

 3. pobeda — 2012-06-16 22:19 

Mikor lesz átpakolva az összes? Lehetnek újak akik nem olvasták.
(én azért lementettem mindet +Viki bácsit is a hozzászólásokkal együtt)

 4. tiboru — 2012-06-21 18:22 

Az összest nem fogom átpakolni, legalábbis belátható időn belül nem. Majd apránként, lassacskán…

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.