Isztria – Vodnjan

Brijuni szigetére menet az út utolsó 25 kilométerét eléggé nagy vágtában tettük meg, hogy elérjük a “kompot”.

(Nem is tudom, miért beszéltünk állandóan kompról, mikor pedig tudtuk, hogy a szigetre nem mehet fel autó, na de mindegy is – el akartuk kapni a hajót, mert a következő csak másfél óra múlva indult, úgyhogy tempósan mentünk.)

A félsziget alsó csücskén átvágva Fazane felé áthaladtunk egy Vodnjan nevű kisvároson, amely még kutyafuttában az autóból is kellemes kis helynek tűnt.


Mikor aztán kutakodásaink nyomán felfedeztük a klorofilles olivaolajat, akkor az is kiderült, hogy Vodnjanból származik, amely híres az olajairól. Hazafelé menet tehát (most már nyugiban) megálltunk itt, kifejezetten azzal a szándékkal, hogy veszünk a helyi termelőktől.

Pontosabban a mi elképzelésünk az volt, hogy majd lesz egy szép kis főtér (ezt láttuk el fugitivo is), ott pedig egy aranyos kis bolt lesz, helyi termékeket árusítván.

A főtér megvolt (képek lentebb), és kellemes kis presszók is voltak ott, de az elképzelésünk szerinti bolt sehol. Volt azonban egy turistainformációs iroda; gondoltuk, majd csak lesz valami tippjük és nem röhögnek ki, ha klorofill ízű olívaolajat akarunk venni.

Nos, nem röhögtek ki, sőt….

Kaptunk rögtön egy térképet, és a nagyon készséges fiatalember, kiváló angolsággal eligazított bennünket, hogy hol vannak azok a helyek, ahol helyi bort és olajat lehet venni. Ezek a térképen is be voltak jelölve, méghozzá a családok nevének feltüntetésével.

Idegenforgalomból amúgy lehet tanulni a horvátoktól, azon belül az isztriaiaktól: az irodában rengeteg gyönyörű és informatív prospektus volt, többek között egy Istria Gourmet c. füzetecske, amelyből meg lehet tudni az összes szőlőtermelő, bortermelő, valamint olajgyártó nevét, elérhetőségét, térképre bejelölve.

Név szerint szerepel mindenki, akinek olívaligetei vannak, azzal, hogy hány darab fa, milyen minőségű az olaj, préseléssel foglalkozik-e, és hogy vörös avagy barna talajban vannak a fák…
A térképpel felszerelkezve elindultunk a legközelebbi termelőhöz. Azt gondoltuk (újra…), hogy lesz egy kis üzlet, cégtábla, hogy aszondja idegyertek turisták, itten lehet vásárolni.

A térkép szerint már majdnem ott voltunk, ahol szerintünk az egyik boltnak lennie kellett volna, de sehol semmi, csak szép, kétszintes családi házak. Megkérdeztünk egy utcaseprőt, aki lelkesen elvezetett bennünket egy kb. 100 méternyire lévő házhoz, és rámutatott.
Hát, valóban, a kapucsengő mellett ott szerepelt a Moscarda név, és egy egészen kis cédulán egy órarend-szerűség. A kapu nyitva volt, hát bementünk.

A kapualjban már látszott, hogy nem tévedtünk el, mert innen nyílt egy kis bemutatóüzlet, ahol valóban olajat és borokat lehetett venni. Íme a választék egy része:
A termékek egy halom mindenféle versenyen díjakat nyertek, és persze vásárlás előtt bármit meg lehetett kóstolni.

Az olajról megállapítottuk, hogy jessssz, ott az a keresett íz, még ha nem is tisztán Buze fajtából készült. Egy vörösbort is vettünk, hogy az olajos kenyérhez legyen – azonos környéken és földben termett – iszogatnivaló, ahogyan azt az igazi olíva- és borínyencektől megkövetelik.

A friss zsákmánnyal visszafelé sétáltunk, útbaejtve aranyos kis utcácskákat…

amikor egy nyitott ajtó mögött úgy tűnt, hogy boroshordót látunk és ládákban száradó levendulát.

Kicsit félve elhúztam a szalagfüggönyt, de mindjárt elnézést is kértem és hátraléptem, mert az volt az érzésem, hogy bementem valakinek a nyárikonyhájába.

Ám egy kedves úriember kijött és invitált, hogy nyugodtan kerüljünk csak beljebb – mint kiderült, ez is egy olaj+bor árusító hely volt, a Biasiol családé, csak kicsit rusztikusabb kivitelű, mint az előző.

Megtudtuk, hogy vehetünk saját készítésű olajukból, amiben van Buze is, és természetesen rögtön előkerült egy tányérka kenyérkockákkal, egy másikra pedig direkt az olajoshordóból csapolták a kóstolnivalót…. Ennek a kóstolónak sem tudtunk ellenállni, úgyhogy nem tehettünk mást: vettünk még egy üveg olajat.

Íme a zsákmány:

Most már azt sajnálom, hogy miért nem folytattuk még egy kicsit a városnézést ebben a  formában…
A szerzeményektől eltekintve is érdemes volt megállni egy órácskára itt, mert a kisváros hamisítatlan mediterrán, azon belül is a velencei hatást tükröző isztriai hangulatot árasztotta.

Egyszóval: ha Brijuniba (vagy Pulába) mentek, akkor mindenképpen ejtsétek útba Vodnjant. Miközben megkerestek pár olajos családot, a séta is kellemes élményt nyújt…

 

Nincs

Nincs hozzászólás.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.