Odessza – a Privoz

A Privoz Európa (egyik?) legnagyobb belterületi piaca, s mint ilyen, logikus módon felkerült Csurtusék odesszai must see listájának dobogós helyére. Azon most nem nyitunk vitát, hogy az ukrán nagyvárost magyarul helyesen Odesszának vagy Ogyesszának kell-e írni (majd megteszitek helyettünk a kommentekben, ha van hozzá energiátok), inkább azzal foglalkozunk, hogy a piacon készített mintegy kétszáz fotó közül kiválogassuk nektek a legérdekesebbeket.

Ma a Privoz-összeállításunk első, bevezető részét olvashatjátok.

A Privozt (maga a szó amúgy olyasmit jelent, hogy behozatal, import, beszállítás – már ha jól értettem) 1827-ben hozták létre, s eredetileg a városkörnyéki őstermelők kirakodó- és árusító-területeként működött. Pár év alatt azonban gyakorlatilag összenőtt a közeli bazárral (Sztarij Bazar), ahol viszont mindent lehetett kapni, amit az Orosz Birodalomban előállítottak, loptak, ide behoztak vagy itt találtak. A Privoz tehát átlényegült, megnőtt és kiteljesedett, amit az a körülmény is elősegített, hogy az odesszai főpályaudvartól mindössze kőhajításnyira található – egy nem várt fordulattal a Privoznaja utcában, de a Katerinszka utcai megközelítést javasoljuk, közvetlenül a Muzikant Magazin mellett.
A szovjet korszakban olyan híre volt, hogy a CCCP távoli vidékeiről (olykor több száz vagy ezer kilométer távolságból) érkeztek ide látogatók kizárólag abból a célból, hogy megvegyék a szocialista tervgazdaság éppen aktuális hiánytermékeit. Gazdasági milícia ide, határőrség és vámszolgálat oda, a Privozon a legkeményebb, legzártabb szovjet időkben is megtalálható és megvásárolható volt a dekadens Nyugat, esetleg a feltörekvő Kelet minden olyan terméke, amelyre csak vásárlóképes kereslet mutatkozott – ne feledjük, hogy Odessza kikötőváros is egyben. Maximum az érdekesebb cuccok nem voltak kitéve az asztalra, de az ilyesmit nekünk, köztes-európaiaknak nem kell különösebben magyarázni.

Szóval ma a mintegy hathektáros létesítmény olyan, mintha egy használtcikkpiac, egy szupermarket és egy élelmiszerraktár nászából született volna. Jó, tudom, ez nem az a klasszikus kereszténydemokrata családmodell, hanem inkább ménage à trois, de mi rugalmasak vagyunk, pláne, ha az eredmény olyan szórakoztató, mint a Privoz.

Hatalmas (teljesen zárt) csarnokok, nyíltszíni betonasztalok, bódék, fa- és téglaházikók, műanyag- vagy vászontetős sátrak elképesztő egyvelege, és akkor még nem beszéltünk a folyamatosan hullámzó, nyüzsgő, bámészkodó, sétálgató, fotózgató és bevásárolgató tömegről, az odesszai utcaképhez szervesen kapcsolódó kóbor kutyákról és macskákról, rohanó (és sziréna híján fejhangon sikoltozó) taligás emberekről.

  • Egy ilyen taligás át is ment a bal lábamon, mert nem voltam elég szemfüles és azt hittem, hogy a sikoly csak egy rablótámadás áldozatától származik; csak miután keresztülrobogott a lábfejemen, kapcsoltam, hogy ez a hang helyettesíti a dudát. Szerencsére csak egy üres zöldségtranszporter volt, így csont nem törött.

A kaviártól a tetőcserépen keresztül az extra méretű melltartóig, a méhpempőtől a használt biciklipumpán át a frissen sütött pirogig, a hetvenes éveket idéző török tánczenei cédéktől a legújabb amerikai filmeket tartalmazó dévédékig, az ezerféle fűszerkeveréktől az amszterdami szexshopokat megszégyenítő óvszerválasztékig (az ezeket árusító, kábé 80 éves néni majdnem kiszúrta a szemem az ollójával, amikor lefotóztam, de ez volt az egyetlen atrocitás, ami ért) minden van, amit ember csak elképzelni tud.

Ez itt a Privoz honlapja, de előre szólok: ne fűzzetek hozzá túl nagy reményeket, mert (hogy finom legyek) elég minimalista, legalábbis az angol verzió. Reméljük, előbb-utóbb ez is bővülni fog.
Ki ne hagyjátok a Privozt, ha Odesszában jártok!

A gasztroblogunkon olvashatók a tematikus posztok is. Oldalt a felsorolásnál keressétek ki a “Piac” kategóriát, s azon belül a privozos cikkeket. Nem fogjátok megbánni!

Nincs

Nincs hozzászólás.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.