A törcsvári Drakula-kastély

Brassó környékén járva mi sem természetesebb annál, mint hogy az ember rövid kitérőt tesz dél, azaz Törcsvár (Bran) felé, megtekintendő azt a Drakula-kastélyt, amelyről mindenki tudja, hogy semmi köze a mindannyiunk szívéhez oly közel álló erdélyi nemeshez, de még a Drakula-mintának kikiáltott, és rendpártiságát a végletekig fokozó Vlad Ţepeş (Karós vajda?) egykori itteni jelenléte sem bizonyított kétséget kizáró módon. Figyelem: csak azok olvassák tovább, akik erősek lelkileg, mert tömény illúziórombolás következik!


A környék katonai és kereskedelmi szempontból stratégiai elhelyezkedése (Erdély és Havasalföld között húzódó egyik fő útvonal) már a kora középkorban arra késztette a magukat Dél-Erdélybe bekuncsorgó teuton lovagokat, hogy várat építsenek a Barcaság déli kapujában, a törcsvári szorosba.

Ennek gyakorlatilag nem maradt fenn nyoma; egyfelől a németek már akkor is környezettudatos gondolkodásúak voltak, tehát valószínűsíthetően csupa biodegradábilis anyagból (fából, fűzfavesszőből és földből) készülhetett, másfelől tatár barátaink alapos munkát végeztek, amikor 1242-ben (távolról sem turisztikai célból) végiglovagoltak a vidéken.
A mostani várkastély őse 1378-1380 között épült, amikor I. Lajos magyar király írásos formában engedélyezte az innen mindössze 28 kilométerre lakó brassói szász közösségnek (communitas Saxonum sedis Brassoiensis), hogy Törcsvár mellett saját költségükön dupla funkciós kővárat építsenek: egyrészt a már említett Havasalföld-Erdély viszonylatban lebonyolított kereskedelem ellenőrzése és a vámok behajtása céljából, másrészt a néha csintalankodó román vajdák és törökök délről történő betörési kísérletei elleni védekezés okán.
A havasalföldi vajdák közül volt ám, aki egészen gyorsan tanult. Ott volt például Mircea cel Bătrân (Öreg Mircsa, itt balra alul), akit elég volt párszor fenéken billenteni, és onnan kezdve alázatos hűbérese és adófizetője lett a magyar királyoknak, például Luxemburgi Zsigmondnak (emlékszünk a történelemből: Hunyadi János pártfogójának és egyesek szerint feltételezett apjának). Zsigmond – valódi bölcs uralkodóként – értékelte a jófiúságot és a kockacukor-korbács dialektikájának megfelelően 1407-ben ideiglenesen átengedi Mircsának a várat, aki haláláig, tizenegy évig birtokolja azt.

1920 előtt mellesleg ez a 11 (tizenegy) év volt az, amely alatt a vár (fennállásának több, mint fél évezrede során) román kézben volt, akkor is csak gebinben. Csak mondom.

Mircsa halála után a törcsvári erődítmény tulajdonjoga visszaszáll a brassói szászokra, majd 1427-ben Zsigmond ismét királyi tulajdonba veszi. Egy csomó pénzt rákölt, felújíttatja, kibővíti, majd a brassóiak (akik többször kisegítették a magyar királyokat holmi apróbb, baráti kölcsönökkel) ismét visszakapják, méghozzá zálogba. Itt alul a helyi polgármesteri hivatal cégére.
A törcsvári kastély Drakulával, vagyis Vlad Ţepeş-sel az 1470-es években kerülhetett összefüggésbe, amikor – és ez is csak „állítólag” – a havasalföldi vajda rossz fiú volt és az éppen aktuális magyar (vagy erdélyi?) uralkodó jól tömlöcbe vetette az itteni pincébe. Ennyi és nem több; soha nem volt a tulajdonában, sem a birtokában, sajnálom…  

Az elkövetkezendő háromszáz évben hol Brassóé, hol a magyar királyé (vagy az erdélyi fejedelemé); nem fárasztunk senkit, hogy a rengeteg középkori tulajdonosváltást itt felsoroljuk, de azt érdemes megjegyezni, hogy a Báthori és a Rákóczi családoktól kezdve a Habsburgokig mindenki a magáénak tudhatta ideig-óráig a várat.
A huszadik század elejére kívülről-belülről annyira elgiccsesítik építészetileg, hogy komoly férfiember nem tud enyhe émelygés nélkül ránézni, ezért 1916 legvégén IV. Károly (friss osztrák császár és magyar király) karácsonyi ajándékként feleségének, Zita királynénak adományozza (itt balra a  császári és királyi pár).

Őfelsége olyan sokat nem tud foglalkozni a cuki kis ingatlannal, mert férje és országai sajnálatos módon elveszítenek egy egész világháborút. Ennek következtében egy Párizs melletti parkban lapuló épület nevével fémjelzett döntés miatt nemcsak a törcsvári kastély, hanem még úgy laza 103 ezer négyzetkilométer is Romániához kerül.

1920-ban az egykori brassói szászok mindvégig józan gondolkodású utódai és örökösei roppant pragmatikus módon úgy döntenek, hogy nekik aztán tökmindegy, melyik uralkodóház zászlaját lengeti a kárpáti szél, egy a fontos: az aktuálissal kell a lehető legjobb viszonyt ápolni. Ennek megfelelően lelkesen és önzetlenül felajánlják a törcsvári (bocsánat: most már a brani) kastélyt az éppen kéznél levő (román) királynénak, Máriának.

Sajnos, Mária ízlése sem volt sokkal jobb, mint Zitáé (noha Ferdinánd román király felesége magának Viktóriának, a britek nagy uralkodójának volt az unokája…), ezért ha lehet, még romantikusabb és még giccsesebb felújítási munkálatok kezdeményezője lesz. Ha akkoriban létezett volna Hello Kitty termékcsoport, Mária  (akit itt baloldalt vehetünk szemügyre) biztosan lecsapott volna rá, így meg kellett elégednie a saját fantáziájával. Tüchtig kis feminin várkastélyt rittyentett magának, ahol állítólag kiválóan érezte magát.

Végakaratának megfelelően a szívét itt temették el, de a komancsok 1968-ban elvitték az azt tartalmazó urnát, amit azóta is keresnek a bukaresti Történelmi Múzeum raktáraiban.

De tényleg, ez nem poén volt.

Mária királyné mellesleg nekünk csak problémát okozott; történészek szerint a trianoni béketárgyalások során igencsak bevetette kapcsolatait annak érdekében, hogy olyan eredmény szülessen, amilyen született. Sőt, olyan híresztelések is lábra kaptak, hogy érett szépségét (45 éves volt akkoriban) és mindenféle csábítási technikáját is felhasználta (ráadásul férje kifejezett kérésére), amikor úgy tűnt, hogy az ellenérdekelt fél (teszem azt Magyarország) pozíciója erősödik. Clemenceau-val kifejezetten szoros és bizalmas kapcsolatot ápolt – hogy ez mit jelent, fogalmam sincs és most nem is szeretnék alaposabban belegondolni.

Tény, hogy valamivel szexibb volt, mint Apponyi Albert, akit itt jobbkézfelől nézhet meg magának az, aki nem ismeri.

A királyné halála után egyik lánya, Ileana hercegnő örökli (ő egy kicsit visszavesz a túlburjánzó feminin hangulatból és a kegyeleti szempontból csak a feltétlenül szükséges, anyjára emlékeztető hangulati elemeket hagyja meg), majd amikor 1948-ban a kommenista rezsim az egész királyi családot kiutasítja, javaikat (beleértve a törcsvári kastélyt) államosítják. Ez konkrétan azt jelentette, hogy a környéken lakók rövid pár hét alatt szanaszét hordták a gazdátlanul maradt berendezést, lefeszegették a nyílászárókat, de még a cserepeket és a mestergerendákat is továbbhasznosították az élelmes gazdák.

Az ötvenes évek végén egy részét helyrehozták és regionális történelmi múzeumot, illetve állandó, a feudalizmust és az imperializmust fikázó kiállítást rittyentenek a termekben. Lévén, hogy a nyolcvanas évekre ismét életveszélyessé vált, újabb restaurálási szakasz kezdődik, amely közel egy  évtized után 1994-ben fejeződik be; azóta lehet ismét látogatni.

Mára sikerült egészen elfogadhatóvá varázsolni: fehér falak, sötétre pácolt gerendák, piros cserepek, borsos beléptidíj (fényképezőgépért és kameráért külön kell fizetni; ha egy filmes-csapat profi felvételeket akarna készíteni a kastélyon belül, óránként 1500.- lejt, vagyis úgy százezer forintot kéne lecsengessenek).

Igazi kelet-európai szappanoperaként a kastély sztorija folytatódik a XXI. században is.

2005-ben a román parlament elfogadott egy restitúciós törvényt, ami többek között előírta, hogy a ’48-ban a bolsik által államosított ingatlanokat vissza kell adni eredeti, jogos tulajdonosaiknak, illetve azok örököseinek. A törcsvári/brani/törzburgi kastélyt így egy new yorki építész, bizonyos Habsburg Domonkos, Toszkána hercege, Mária királyné unokája (Ileana hercegnő fia és örököse) kapta vissza.

Igen, jól hallottátok, felsóhajtottam: már megint a Habsburgok…
Mindenféle adok-kapok alakult ki a romániai közéletben és sajtóban (az ügy hullámai egészen a bukaresti Alkotmánybíróságig elértek), amivel senkit nem untatnék, a lényeg ugyanis változatlan: a törcsvári épület 2006. május 26-a óta bizony Domonkos barátunké, aki eddig kétszer hirdette meg eladásra: először 110 millió dollárért, majd 75-ért; konkrét vételi ajánlat eddig – tudomásom szerint – nem érkezett.
Az új tulajdonos mindenesetre vállalta, hogy pár évig továbbra is múzeumként üzemelteti. Hogy utána mi lesz (és ki lesz az új góré), nem lehet tudni. Ha meg akarjátok nézni, szerintem azért igyekezzetek. A román államnak mindenesetre elővételi joga van, de hogy él-e vele, az a jövő zenéje.

Jelenleg az összes (szám szerint négy) emeletén múzeum található, de ne gondoljatok valami tökös kiállításokra; kerámiák, Mária királyné által festett képek, román parasztbútoroknak álcázott műremekek, pár régi könyv, használati tárgyak a huszadik század első negyedéből, ilyesmi. Szépen karban van tartva, a kilátás is király (he-he), de ahhoz képest, hogy a Föld moziba járó lakosságának 75%-a továbbra is meg van győződve arról, hogy Drakula gróf itt szocializálódott vérivó szörnyeteggé – nos, ahhoz képest tömény csalódás.
Ezek a romok itt az észak-déli irányú 73-as főúton (DN 73) fekvő egykori FEP (forgalom-ellenőrző pont) melletti magyar királyi vám- és határőr-épület maradványai (említettem már, hogy itt, a törcsvári kastélytól úgy 500 méterre délre húzódott a történelmi Nagy-Magyarország határa), totálisan elhanyagolt állapotban: körülötte szemét, ürülék, gaz, ócskavas. Csodálom, hogy a köveket (még) nem hordták szét.

Így megy ez.

3 hozzászólás

 1. gloriamundi — 2012-11-15 16:48 

Hogyhogy nincs itt egy komment se? Ejnye… Még Drakula neve se csengetett?
Köszi, h felhívtad rá a figyelmemet, ismét tanultam :) És ide is szívesen elmennék :) Egyszer végigjárnám KK-Európa legérdekesebb várait, tök jó buli lenne. Sajna elég sok a romos. Mikor Portugáliában azokat az ép középkori várakat, városrészeket nézi az ember, nagyon fáj a szíve :)

 2. tiboru — 2012-11-15 22:09 

@gloriamundi:

Egy ilyen vártúrára én is beneveznék. A portugál várakat pedig ne is emlegesd, olyan irigy vagyok rájuk emiatt, hogy csak na… Nekik könnyű ott Európa legszélén, néha volt egy kis balhé a mórokkal, oszt ennyi, rajtunk keresztül meg évszázadokon át masíroztak mindenféle hadseregek.

 3. sitosi — 2013-03-24 18:12 

Nagggyon jóóó! Anno 1998-ban vittem egyetemi diákjaimat ide. Kedves román idegenvezetőnő nem tudta, hogy miért pont itt volt a vám — én tudtam, csak nem akartam megmagyarázni neki. Ennek a honlapnak kellene készíteni a japán verziót is!! :D

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.